Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A mezőfalvi német nyelvi színjátszókör adaptálási lehetőségei

Vendégjáték, Mezőfalva

Mind némettanárként, mind tehetségfejlesztő tanárként egyaránt fontosnak tartom a tehetséges diákjaink felkarolását, fejlesztését, minél több területen való kipróbálását. Már 10. éve veszek részt diákjaimmal az Osztrák Intézet OLIMA országos német nyelvű színjátszó versenyén, amely a még tehetséges tanulóimtól is komoly munkát és elhivatottságot kíván. Az OLIMA nemcsak a résztvevők némettudását fejleszti, de a gyerekek a felkészülés során sok más területen is kibontakoztathatják tehetségüket. Eddig még mindig első helyezéssel értékelte a zsűri a munkánkat, ezért úgy gondolom, hogy talán más iskolák is adaptálhatnának a nálunk folyó munkából. A tankerületben működő 27 iskolának a némettanárait hívjuk meg, akik műhelymunka keretében ismernék meg a német nyelvű színdarab elkészítésének különböző módszereit, pedagógiai eszközeit.

Helyszín: Kiss Kálmán Művelődési Ház