Menü megnyitása

Zenerakéta

A Bélu tényleg minden hangot ismert a zongorán, ez tuti. Szünetben szólt a Márknak, aki kért egy hajtűt a csajoktól, secpec levarázsolta a lakatot a zongoráról, amit a fegyelmezetlen tanulói magatartás és a hangszer pénzben kifejezhető, felettébb nagy értéke miatt bűvölt rá az igazgatóság, és indult az őrület. Bélu, akinek a faterja zeneszerző, nekilátott egy Bach-darabnak, mint valami csipkét horgolgató öreglány. 
 
Aztán minden átmenet nélkül jött a legfrissebb slágerlista Adellel meg Dzsasztin Biberrel, a srácok beatboxoltak meg rappeltek hozzá, Zsani, a tánc ördöge rögtön lenyomott egy spéci koreográfiát, Artúr pörgött a padlón, mint az eszelős, zakatolt a fieszta... 
 
Aztán előkerült egy-egy Beatles-sláger, gombafrizu, öltönyös hülyéskedés, avarban hempergés, háztetőn-zenélés, de már elő is caplatott a Szamárinduló, zongora-analfabéták álma, egyre gyorsabban és egyre magasabban, egészen a legfelső, cincogó hangokig. 
 
Aztán finom és végtelen kapirgászással belibegett a Für Elise, halottsápadt kislány puffadós, aranybrokát ruhában, poros plüssmackót ölelgetve, nyargaltunk tovább egy strandrakkendrollal, lehajtott tetejű kocsi, csupazselé fejek, arcnál nagyobb napszemüvegek, pöttyös szoknyák, erős cigik, salallá, bébi, hu-hú.
 
Aztán gyertyafény-keringő, szalagavatós nyáladzás, majd bugivugi vasalt nadrágos, stüszikalapos fekete srácokkal, a szentek bemasíroznak a városba, áj lávjú, Dzsízösz, jeee, aztán torreador, légy báááátor, aztán a Dongó villámgyors zümmögéssel, száguld a zenei űrrakéta, sosincs vége, de vége lett, bejött Basszus, a zenetanár, és azt mondta, ennyi, egy vagyont költ az iskola hangoltatásra, mert az ilyen neveletlenek tönkrevágják a hangszert.
 
-  Maga meg, Bélu, jobban tenné, ha átismételné a zenetörténetet, mert a jövő héten röpdolgozat. Fagylaltot pörkölttel összekutyulni, az még nem zene, fiacskám, magának már nem itt kellene tartania! Nézzen utána Glucknak és Monteverdinek, tanulmányozza a bartóki modellt!
 
Bélu a bartóki modell tanulmányozása helyett hozott valami sokkal viccesebbet, az apjától csórta, Márk is csak ámult, micsoda szuperkütyü. Loopernek hívják, sávokban lehet vele zenét rögzíteni. Szedték is le a lakatot a zongoráról, és szüneteken át vadul készítették a meglepit Basszusnak. Mikor az énektanár bejött, és regélni kezdett Berlioz Fantasztikus szimfóniájáról meg a programzenéről, hogy egy sztorit mesél el, álmokról, szenvedélyekről, boszorkányszombatról meg vesztőhelyről, senki nem aludt be, olyan kíváncsiak voltunk.
 
Aztán Basszus betette a cédét, felcsendültek az első akkordok (minden jobb kommentátor így mondja, bocs, én is jobb kommentátor vagyok), ám egyszer csak a zongora is megszólalt, Basszus pedig felkapta a fejét, de mindenki ártatlan pofát vágott, mintha semmit se hallott volna. Szólt a zenekar tovább, hopp, még néhány zongorafutam! Basszus odasettenkedett a zongorához, de az zárva, rajta a lakat. Gyanúsak voltunk neki, főleg, hogy a zongora egyre több szólamban kezdte ontani az egyre dögösebb muzsikát, két zongora, három, négy, öt, hat egyszerre, fetrengtünk a padon, szakadtunk a röhögéstől, Basszus meg tajtékozva követelte, áruljuk el, mi folyik itt. Végül elszaladt zongorakulcsért a tanáriba, de közben Márk akcióba lépett a hajcsattal, villámgyorsan kikapta a húrok közül a loopert, Bélu pedig a táskájába süllyesztette. Basszus tanácstalanul keresgélt, a zongorában nem talált semmi különöset.
 
Osztálykiránduláson pedig, ahová Basszus is elkísért minket, este mindenki kilopózott biliárdozni. Bélu egyszer csak titokzatosan csendre intett, és a hallba vezetett minket, innen nyílt Basszus szobája, de ő már rég lefeküdt. Gyorsan elbújtunk a függönyök mögött. Az öreg szobája fala mellett, kívülről egy pianínó állt, Bélu odament, és szépen végigjátszott egy Bach-darabot, majd az utolsó akkord előtt megállt, azt már nem ütötte le. Akkor Bélu bebújt hozzánk, és azt suttogta:
̶
- Nincs lezárva, ezer százalék, hogy nem bírja ki!
 
Pár perc elteltével zörgött a zár, nyílt az ajtó, megjelent Basszus csíkos pizsamásan, kómában, a zongorához támolygott, felnyitotta, leütötte a záróakkordot, felsóhajtott, majd kótyagosan visszabotorkált aludni.
 
 
Illusztráció: P. Szathmáry István