Folytatjuk az idén januárban indított sorozatot, melyben Havass Miklós Tehetség Nagykövet ösztönző gondolatait olvashatjuk. A soron következő, ötödik részben ezúttal arról, hogyan legyünk harmóniában önmagunkkal, másokkal és a világgal.
A harmóniáról
2022. március 13. Az újjászületett Operaházban felcsendülnek a Hunyadi László dallamai. Miközben Erkel nyitányának hangjai pezsdítően ölelnek körül, megigézve ámulok az emberi műgond remek új eredményén – az Operaház enteriőrjén. A hagyományokhoz ragaszkodó és mégis megújító emberi szellem grandiózus alkotásán. Ez Magyarország! – gondolom magamban büszkén – joggal. De, éles kontrasztként, másnap szemembe ötlik az interneten az egyik kiüresedő falvunk utolsó portájáról szóló híradás. Az emberi igénytelenség, nyomorúság és magány szívbe markoló szimbóluma. És igen, ott is mi élünk. Igen! – ez is Magyarország.
Melyik tehát az igazi Magyarország? A világ nagy, tele van felemelő és tragikus jelenségekkel, emberi áldozatkészséggel és a nyomorral történő csúf visszaélésekkel, lenyűgöző természeti látványokkal és megrázó geológiai katasztrófákkal. Akkor milyen is a világunk?
Kant óta tudjuk, hogy mi emberek sohasem jutunk el a tények igaz ismeretéig, a dolgokhoz önmagukhoz, úgy ahogyan vannak. A világ dolgait csupán lelki-tudati szűrőinken keresztül fogjuk fel, értékeljük. Genetikai-szociális adottságaink, szerzett tapasztalataink, családi-történelmi hátterünk, érzékszerveink élessége alkotják e szűrőket. És igen, mindezek fundamentumaként, a világba vetett – meglévő, vagy éppenséggel hiányzó – ősbizalmunk. Szűrőinken múlik, hogy milyen számunkra a világ. Harmóniát érzékelünk-e, háttérben meghúzódó rendet vagy lesújtó káoszt? Összefüggéseket veszünk észre, vagy atomjaira hullott rendetlenséget? Harmónia annak a képessége, hogy a világ dolgai mögött – anélkül, hogy esetlegességeit tagadnánk! – meglássuk az összhangot, a rendet. A téglák mögött a várat, a vár mögött a hősi önfeláldozást, az önfeláldozás mögött a hazaszeretetet. Saint-Exupéry szép gondolata: „Ekkor értettem meg, hogy az, aki felismeri a szobor mosolyát, a táj szépségét, vagy a templom csendjét, Istent leli meg. Mert túlhalad a tárgyon, hogy elérjen a zárókőig, a szavakon, hogy meghallja a himnuszt, és az éjszakán meg a csillagokon, hogy megérezze az örökkévalóságot”. Aki erre képes, az a Chartresi katedrálisban nem a kétségtelenül ott lévő pókhálókat érzékeli, nem a törött ólomüveg ablakot, nem az elcsempült köveket és a dohszagot, hanem az élet magasba törő vágyakozását, a harmóniát. (Travelo, wikipedia) Talán ez az örökkévalóság érintette meg a karnagyot, aki vezetésével néhány éve a MÜPÁ-ban elhangzott Verdi Requiemje. A zene elhallt. A karmester másfél percig némán állt, háttal a közönségnek, lehajtott fejjel. Rázkódtak vállai és csurogtak a könnyei.
E szűrőrendszer fundamentuma szerencsés esetben az életbe vetett ősbizalom. Az ős bizalom valami olyan, mint víz a halnak. Nem iszonyodik tőle, nem fél attól, hogy elsüllyed benne. Otthon van! E bizalom megszerzése nem az akaratlagos, racionális gondolkodásunk eredménye. Ezt az ősbizalmat észrevétlenül égetik lelkünkbe. Alapja Erik Erikson fejlődéselméletének tanúsága szerint a magzatot és csecsemőt átölelő anyai szeretet. Az anyai mell melengető ringatása, odaadása, az anya meghitt illata, az anyai szem orientáló mosolya, amelyet, ha gyermeke megtalál, minden kisimul. (szulokhazamagazin.hu) A világ harmonikus szemléletének záloga a bennünk megszülető ősbizalom. Mint férfi kissé irigy is vagyok női társaimra. Az emberi hivatások legnemesebbje, az ősbizalommal rendelkező ember „teremtése”, az ő kizárólagos privilégiumuk, s ezen a helyzeten egy jól szervezett férfi „emancipációs” mozgalom sem tud változtatni! Az ősbizalom jó esetben kialakul. De ellene hathat az anya elvesztése, a feleségét bántalmazó családapa, a családi struktúra megbomlása (válás), a szülők függőségeinek romboló hatása. S Erikson tanítása szerint, ahogy növekszünk, az élet különböző kihívásai növelhetik, vagy csökkenthetik e bizalom-tartalékot. Itt is tetten érhető a mentorok, pedagógusok, sőt barátok, kihívások, feladatok nevelő szerepe. Bizalmat adj, és szeretetet, a többi magától kifejlődik. Emlékszel? Ne a vitorlavászon szövését tanítsd, de azon keresztül a tenger szeretetét.
A világ tele van hanggal. Zörejek, véletlen zajok, zenei hangok. Az akusztikus zaj az emberi környezetben gyakorlatilag állandóan jelenlevő – nemkívánatos – hangjelenségek összessége. Állandó zajban élünk: gyakorlatilag a hangsík egyharmad részét a környezet zaja foglalja le. Életünk tipikus környezeteihez (forgalmas utcák, lakószobák stb.) tipikus zajok tartoznak, amelyekhez akár hozzá is szokunk, talán fel sem tűnnek. Ám jön egy művész - esetünkben mondjuk Mozart – s úgy hall meg, majd rendez el hangokat – esetünkben mondjuk az élete végén komponált A-dúr klarinét kvintettben, hogy azokból kiemelkedik, felszárnyal a szépség, a harmónia, s felkelti azokat a tudatunk mélyén nyugvó érzéseinket, amelyeket szavakkal nem vagyunk képesek kifejezni. Wittgenstein híres mondása: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”. Ám, ahogy Mozart is bizonyítja, olykor zenélhetünk róluk. Vagy vegyük észre Bartók Csodálatos Mandarinja bevezető disszonáns akkordjai, a nyüzsgő, tülekedő nagyvárosi zaj, hogyan szelídül át a Concerto Intermezzójában a haza utáni vágyódás szívbe markoló dallamává.
Sokan ismerik Leonard Cohen „Hallelujah” c. dalát. Sokan, sokféle alkalommal énekelték, éneklik ezt a fájdalmasan szép nótát. Sokan, sokféleképpen, közülük többen zeneileg is igényesen, szépen. De, amikor Cohen lépett fel vele Londonban, 2009-ben, a dal átváltozott művészetté, vallomássá. Köszönetté az életért, dacára az átélt vétkeknek, szenvedésnek, szépségnek, gyönyörnek. Köszönetté az Útért, hála azért, hogy vagyunk. Cohen éneke „túlhalad a szavakon, hogy meghallja a himnuszt”. Külön érdekessége a zeneszámnak, hogy több szöveg variánsa is van, némileg eltérő értelemmel. Ám a zene lelkünknek mindig ugyanazt a zugát éri el.
Carlos Acosta kubai balett táncos életéről Yuli címmel film készült. (oncubamagazine.com). Acosta a londoni Royal Balett első színesbőrű szóló táncosa lett, aki színesbőrűként először táncolhatta el a világon a veronai nemes ifjút, Rómeót. Magával ragadó tánca nem pusztán gyakorlás eredménye, nem pusztán tökéletes technika! Tánca tehetség, önátadás, teljes harmónia a léttel. 'When he walks across a stage, he has presence – he holds the eye.' – írja róla Sarah Crompton 2016-ban. Jelen van! Gyönyörködj mozdulataiban, de vedd észre a mögötte húzódó életet is: amelyet Acosta „Nincs út hazafelé” c. életrajzi írásában fogalmaz meg az útról. Hogyan találja meg egy nagyvilági metropolisba került sikeres művész saját életét, feladatát, harmóniáját, otthon, a szegény Kubában, amely azonban az övé, a kubai emberek vágyaival, bűneivel, nyomorával, de őszinte életörömével együtt. „Ahonnan mindenki menekül, ahol lehet, hogy elveszik a villanyt az éjszakai buli közben, de elevenek az emberi kapcsolatok, és körülveszik a szerettei”.
Légy harmóniában önmagaddal! Kétségeid, hibáid, fogyatékosságaid, tragédiáid ellenére is fogadd el önmagad, életed, úgy ahogy adatott, s törekedj ezt felépíteni.
Légy harmóniában másokkal! Ehhez bizalom kell, mert sokszor csalódhatsz is a másikban. A bizalom kockázatos, de vállalni érdemes. Alapvető bizalom nélkül nincs emberi kapcsolat, nincs jó házasság, nincs tudomány (a jó tudósok „egymás vállán állnak”), nincs üzlet, nem gyógyíthat meg orvosod, nincs békét hozó politika.
Légy harmóniában a világgal. Gyönyörködj a természetben, élvezd a művészet alkotásait. Rajtad múlik, mit teszel magadévá, mivel azonosulsz. Mert a természet is tud katasztrófákat okozni, a művészet is kínálja a rútat, a diszharmóniát. De a kiegyensúlyozott élet dolga az, hogy vegyük észre a szépet és gyarapítsuk. Teremtsük meg, fedezzük fel és adjuk tovább!
Nincs élet fájdalom nélkül, mindenki kerülhet krízis helyzetbe. De ha harmóniában vagy önmagaddal, akkor biztos alapokon állsz.
Havass Miklós
