Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A játék az, amire a gyermekek igazán vágynak

2022. július 27.

A soproni Tálentum Műhely nyári táborairól beszélgettünk Halvax Julianna pedagógussal, a Játéktábor megálmodójával és vezetőjével

A soproni Tálentum Műhely figyelemreméltó tehetséggondozó tevékenysége nem csak a tanév során, hanem a nyári időszakban is gazdagítja a környékbeli családok életét. Halvax Julianna, a Tálentum Műhely alapítója néhány éve megálmodta, majd létrehozta és azóta is töretlen sikerrel valósítja meg a Játéktáborokat. Az alábbi interjúban a tartalmas vakációról, a jól megválasztott nyári táborról és még a semmittevés fontosságáról is beszélgettünk vele.

Idén három héten át, három turnusban zajlottak a Tálentum Műhely táborai. Milyen új tapasztalásokat hoztak az idei táborok Neked, mint pedagógusnak?

Az első tábornap a szabályok tisztázásával indul. Megbeszéljük a kereteket és be is tartatjuk velük. Korábban azt gondoltam, hogy egy nyári napközis táborban nincs erre szükség, pedig pontosan ettől lesz szeretetteljes és nyugodt a légkör. A gyerekek vigyáznak egymásra. A nagyok a kicsikre. Sok visszatérő táborozónk van. Idén búcsúztunk az első öregdiákunktól, Majától. A legelső (még nem Tálentum Műhelyes) „Játéktábor”-unkban vett részt nagycsoportos óvodásként, majd minden évben visszatért hozzánk. Szeptemberben felsős lesz, így elválnak útjaink.

Újdonság volt számomra az is, hogy a korábbi évekkel ellentétben senkinek nem hiányzott a tablet, a telefon. Eszükbe sem jutott még csak megkérdezni sem, hogy elő vehetik-e. Remélem, hogy ez egy tendencia és a gyerekek kezdik újra felfedezni az online-hoz képest lassú, ám csodás valódi világot, de az is lehet, hogy tudják már, nálunk ez nem megengedett. Szeretném hinni, hogy nekünk is részünk van abban, hogy ezek a gyerekek elkezdik értékelni a valódi játékokat és közös élményeket.

A Játéktábor sok gyermeket megszólít, idén várólista is volt a nagyon sok  érdeklődő miatt. Hogyan hirdettétek a tábort és mit gondolsz, miben rejlik a már előzetesen érezhető sikere? Szerinted miben más ez a tábor, mint a többi lehetőség?

A tábort – szokás szerint –  januárban hirdettük meg a Facebook oldalunkon és hírlevélben. Fantasztikus sikerként éltük meg, hogy 3 nap alatt betelt mindhárom turnus. Holott tudatosan nagy létszámú csoportokat szervezünk a csapatjátékok miatt.

Rengeteg táborlehetőség közül válogathatnak a soproni, Sopron környéki szülők. Sok jó tábort szerveznek hozzáértő kollégák. A mi táborunk egyedisége, sikere abban rejlik, hogy semmi különlegest nem ígérünk. Nem pakoljuk tele kirándulásokkal, utazásokkal. Nem speciális tematikájú. Egy dolgot ígérünk, azt - amire a mai gyerekek is igazán vágynak - ami nem más, mint a játék.

A Játéktábor elnevezéséhez híven rengeteg játékot ígér a résztvevőknek. Idén melyik játékok/programok voltak a legkedveltebbek a gyerekek körében? Mit gondolsz, miért?

Minden nap egy csapatépítő és/vagy drámajátékkal indult. Majd csoportbontásban a csapat egyik fele táblajátékot tanult, a másik fele kézműveskedett kolléganőm, Szabó-Darida Ágnes vezetésével. Ebéd után újra a szabadban szerveztünk csapatjátékokat, majd délután csoportcsere történt. A csapatjátékok közül a számháború az örök favorit, a táblajátékok közül a Mancala, amelyet üveggyöngyökkel és tojástartóval tanítok mindig hétfőn. Főleg azért szeretik, mert már aznap délután meg tudják tanítani otthon a szüleiknek. Emellett Seth-et, Malmot, Pylost, Szolitert és sok-sok logikai játékot tanítok nekik. Roppant hálás vagyok a Matehetsznek és K.Nagy Emesének, hogy sok évvel ezelőtt egy továbbképzésen megismerhettem, megtanulhattam ezeket a játékokat. Innen indult számomra a „játékmánia”. Elkezdtem keresni, tanulni a táblás és logikai játékokat, hiszen a gyerekek körében nagy volt az érdeklődés és egyre több szülő érezte úgy, hogy valahogyan ki kell mozdítani a gyermekeiket a digitális világból.

Rengeteg játékot megtanulhatnak a Játéktábor résztvevői

Egy nyári tábor arra is jó lehetőséget ad, hogy kevesebb számítógépes, online (játék)eszköz kerüljön a gyermekek kezébe. Célja-e a Játéktábornak ez, és ha igen, hogyan tudja segíteni ebben a gyermekeket? 

Igen, egyértelműen ez volt a célunk, akkor, amikor 5 évvel ezelőtt megálmodtuk a Játéktábort. A pandémia előtt érezhető volt már a digitális tér hódítása. Láttuk, hogy a gyerekek nem tudnak mit kezdeni magukkal az udvaron, vagy a napközis teremben egy szabad játék során. Nem ismerték azokat a játékokat, amelyeket mi egymástól tanultunk. A karanténok alatt a képernyő mögé kényszerült a köznevelés. Mindenki próbálta játékos (online) feladatokkal színesíteni a tananyagot. Én is. Ám ezzel is növeltük a képernyő előtt eltöltött percek számát. Most azt érzékelem, hogy a gyerekek többre értékelik az együtt töltött időt, a valódi közös játékot. Nyitottabbak, szívesen tanulják ezeket. Szinte ki vannak éhezve arra, hogy együtt legyenek. A szülők lelkesen mesélik, hogy gyermekük otthon sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, tanítja nekik a tábor során megismert játékokat. Újra előkerül otthon a malom tábla, a kártya, a társas játék. Ez az igazi sikere a Játéktábornak.

Vannak gyermekek, akik akár több, különböző tematikájú táborban is részt vesznek, hiszen ez az egyik legkézenfekvőbb program a nyári szünet idejére. Hogyan válasszuk ki a sok lehetőség közül a megfelelőt? Mit gondolsz, hány tábor „egészséges” egy vakáció alatt? Egyáltalán fontos-e ebben a kérdéskörben a tudatosság?

Úgy gondolom, hogy a jól megválasztott táborral sokat adhatunk gyermekünknek. Kimozdítjuk a komfortzónájából, új kapcsolatokat alakíthat ki, tágulhat az érdeklődési köre, akár megtalálhatja azt is, ami a későbbi pályaorientációját segíti, befolyásolja. Engedjünk teret az érdeklődésének. Ajánljunk fel több lehetőséget, hadd válasszon ő. Mindenekelőtt nézzünk utána a lehetséges táboroknak. Fontos megnézni, hogy melyik tábor mit ajánl és érdemes szem előtt tartani, hogy kik foglalkoznak gyerekeinkkel, kik felügyelik egy héten keresztül gyermekeinket. Sajnos az utóbbi időben – a megnövekedett érdeklődésnek köszönhetően – egyre többen kínálnak nyári táborokat. Azonban nem minden esetben biztosított, hogy gyermekünknek tényleg változatos programokban lesz része. Sokszor szaktudás nélküli, pedagógiai vénával nem rendelkező emberekre van bízva egy egész gyermekcsoport. Sajnos ezt már szülőként is megtapasztaltam, ezért is törekszem arra, hogy csodás élmény legyen a Tálentum Műhely Játéktábora.

Tisztában vagyok azzal, hogy sok szülőnek nagyon nehéz megoldania a nyári szünetet, így segítség híján a táborok nyújtják a megoldást. Ám a kisgyermeknek szüksége van az otthon töltött „semmittevésre” is. Fontos, hogy unatkozhasson, hogy ne csengjen a vekker, hogy lógjon fejjel lefelé a kanapéról és percekig bámulja a plafont, hogy bunkert építsen, stb.

Mi tanácsolsz azoknak, akik lemaradtak az idei Játéktáborokról vagy akár más táborokról, de szeretnék még a nyári szünet fennmaradó részét tartalmasan tölteni?

A szülőknek elsősorban azt tanácsolom, hogy használják ki az együtt töltött időt. Nyáron nem kell rohanni, tanulni, különórára járni, időbeosztás szerint élni. Üljenek le beszélgetni, meséljenek a saját gyermekkorukról, társasjátékozzanak, kártyázzanak! Az Interneten egyre több remek bakancslista kering gyerekeknek. Állítsák össze a sajátjukat! Engedjék, hogy alkosson, hogy kicsit koszos legyen, legyen a térdén néhány var.

Nyári bakancslista (A listát Halvax Julianna állította össze)

Nemrég ünnepelte 2. születésnapját a Tálentum Műhely. Hogyan tekintesz vissza az elmúlt két évre? Milyen tervekkel indultok neki a következő éveknek?

A Tálentum Műhely egy kényszermegoldásként született két éve azért, hogy a gyerekeknek a karantén után tudjunk tábort szervezni. Kimozdított a komfortzónámból, összeszedtem a bátorságomat és valóra vált az álmom csodálatos környezetben, a Soproni Egyetem Botanikuskertjében. Leírhatatlan öröm és büszkeség, hogy Sopronban egyet jelent a Tálentum Műhely a színvonalas tehetségfejlesztéssel, hogy nincs szükségünk reklámra, hiszen a szülők és a gyerekek körében szájról szájra terjed a jóhírünk.

A két év alatt kialakított programjainkat folytatjuk. Szorgalmi időben folyamatosan van Játékos Logika Műhely és Kreatív Műhely, illetve már most telnek a jövő évi felkészítő kurzusaim. Szeptemberben egy nagyszabású Játéknapot szervezünk, amelynek célja, hogy a családok újra felfedezzék az együttjátszás örömét, hiszen „minden jónak forrása a játék”. (Fröbel)

Hangulat-képek a 2022-es Játéktborokból és táborok vezetői: Szabó-Darida Ágnes és Halvax Julianna