Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Szeifert Viktória

20 éves - Budapest
Nemzeti Tehetségsegítő Tanács "Felfedezettjeink" fődíj
orvostudomány, biológia

Gyermekkora óta érdeklődik a természettudományok, különösen a biológia és a kémia iránt. 2010 márciusa óta a Kutató Diákok Mozgalmának aktív tagja, emellett segítette a gimnáziumában működő tehetséggondozó műhely munkáját is. Szintén 2010-ban végzett populáció-felmérést a debreceni Nagyerdőn, ahol városa mirmekológiai érdekességét, a tölgyfahangyákat (Liometopum microcephalum) vizsgálta.

2010 nyarán sikeresen pályázott a Summer School of Science, nemzetközi, Horvátországban megrendezett kutatótáboron való részvételre, ahol egy mikrobiológiai projekten dolgozhatott. Ez buzdította arra, hogy ilyen témájú önálló kutatásba kezdjen. Kutatását dr. Szabó Judit egyetemi docens vezetésével a Debreceni Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetében kezdte 2010 szeptemberében. A doripenem és más carbapenemek in vitro hatékonyságának összehasonlító vizsgálatát végezte el enterococcusok körében. Ezzel a kutatással indult a XI. TUDOK nyíregyházi regionális fordulóján, ahonnan továbbjutva a békéscsabai országos döntőn Orvostudomány-biológia szekcióban első díjas lett. Majd a IX. KutDiák Tudományos Esszépályázaton Orvostudomány-mikrobiológia szekcióban különdíjat kapott. 2011 tavaszán csapatával részt vett az Avram Hershko Országos Természettudományi versenyen, ahol 3. helyezettek lettek.

2011 szeptemberében Magyarországot képviselte az International Earth Sciences Olympiadon Olaszországban, ahol bronzérmet szerzett. Ugyanebben az évben a MOL Tehetségtámogató program Művészet-Tudomány kategóriájának támogatottja lett.

2012-től a Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesületének is tagja. 2013-ban a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában mutathatta be középiskolai kutatómunkáját. Majd tavasszal felvételt nyert a Semmelweis Egyetem Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programjába.

2013 szeptemberétől a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetében folytat tudományos diákköri munkát prof. Ligeti Erzsébet és dr. Lőrincz Márton Ákos témavezetésével. Témája a neutrofil granulocita eredetű mikrovezikulumok antibakteriális hatásának vizsgálata.

2011 óta a Kutató Diákok Országos Szövetségének elnökségi tagja, jelenleg ügyvezető elnökként segíti a mozgalom munkáját, 2013 novembere óta pedig a Semmelweis Egyetem Alumni irodájának munkájában is részt vesz kommunikációs anyagok készítésével.
A természettudományok mellett nyitott minden egyéb tudományos terület és a művészetek iránt is. Az általános iskola alatt tagja volt a debreceni Vasutas Képzőművészeti Műhelynek, egy kiállítás keretében az ő képei is bemutatásra kerültek. Szabadidejében a mai napig szívesen fest. Középiskolás évei alatt rendszeresen vett részt francia nyelvi versenyeken. 2010 áprilisában a Francia Intézet szervezésében tartott Grande Dictée du CIEF - diktálási versenyen 3. helyezett lett. A középiskola alatt a Mathias Corvinus Collegium középiskolai programja keretében végezte el a Közgazdaságtan és Társadalomtudományok kurzusokat.

Főbb versenyeredményei:

  • 2010. XI.TUDOK Békéscsaba, országos döntő Orvostudomány-biológia szekció Első díj
  • 2010. IX. KutDiák Tudományos Esszépályázat Orvostudomány-mikrobiológia szekció Különdíj
  • 2011. tavasz Avram Hershko Országos Természettudományi verseny 3. helyezett
  • 2011 szeptember International Earth Sciences Olympiad (Nemzetközi Földtudományi Diákolimpia), Olaszország, bronzérem
  • 2011. MOL Tehetségtámogató program Művészet- Tudomány kategóriájának támogatottja
Kapcsolódó intézmény, szervezet: