Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Fizika és kémia a természetben JG 330 000 005

GlobalID:
JG 330 000 005
Kidolgozó:
Szalontai Mária, Szabó Gabriella
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
Az ismeretek elmélyítése, versenyfelkészítés fizikából és kémiából, 6-7-8. osztályosoknak.

Kecskeméten működő iskolánk akkreditált kiváló tehetségpont. A programunkba bekerült tanulók hatodik, hetedik és nyolcadik évfolyamosok. Célunk a fizika és kémia órákon tanultak elmélyítése, illetve versenyekre való felkészítés, valamint hogy tanulóink a középiskolában is megállják a helyüket.

A program során méréseket és kísérleteket végeztek, elemeztek és feladatokat oldottak meg, illetve maketteket készítettek. Játékos logikai feladatok megoldásával a matematikai, a modellek készítésével a technikai kulcskompetenciákat fejlesztettük. A különböző évfolyamokon tanuló diákok a műhelymunka során kiválóan dolgoztak együtt, segítették egymás munkáját a feladatok megoldásában és a mérésekben. A foglalkozások során sikerült komplex képet kialakítani a tanulókban a természettudományos tantárgyak vonatkozásában. A mentorok segítették a csoportok munkáját, irányították a feladatokat, megosztották a tapasztalataikat a többiekkel. A mérések lebonyolításában és a jegyzőkönyvek elkészítésében is segítséget nyújtottak.

Szeretnénk elérni, hogy ebben a programban részt vevő tanulóink később a természettudományos szakterületen folytassák tanulmányaikat. Segítségünkre volt a megvalósításban a Kiskunsági Nemzeti Park, ahol interaktív kiállítást is láthattunk. Diákjaink örömmel vettek részt a műhelymunkákban, a versenyeken.