Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A születésnap JG 390 000 025

GlobalID:
JG 390 000 025
Kidolgozó:
Krassói Karola
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
Környezetvédelemről és fenntartható fejlődésről a jelen művészetével a jövő művészetéért.

A 2013. év a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány számára jubileumi 5. év volt. A program címében is ezt tükrözi: a téma a születésnap volt. Minden és mindenki, az élettelen és az élő környezetünk is rendelkezik születésnappal. Ennek az örömét és csodáját leginkább a különböző művészeti ágak tudják az emberiség számára közvetíteni. Célunk, hogy a művészetek segítségével megmutassuk, hogyan alakíthatjuk az ember számára élhetőbbé világunkat.

A tehetséggondozó nyári táborban a műhelyekben élhették át a gyerekek a különböző művészeti ágak és ezen belül egy-egy alkotás megszületését elismert szakemberek, művészek vezetésével. A tárgyi tudást minden esetben személyes tapasztalatszerzés, az alkotás egyéni és közösségi élménye növelte. Az évközi programok külön-külön foglalkoztak egy-egy területtel. Örültek a gyerekek a feladatoknak és segítségükkel teljesebb, átfogóbb képet kaptak a művészetekről és azok megvalósításáról.
Zene születése: Vendégművészek egy zenész-zenetanár és tanítványa. Vezetésükkel zenei stílusok és korok között barangoltunk, hang és kép segítségével.  Kis csoportokban, különböző tárgyakkal ritmuszenekar alakításával és ennek bemutatásával.

Festmény születése: a vendég kortárs festőművésszel a gyerekek rendhagyó művészettörténeti és műelemzés programon vehettek részt.  A kortárs festő ezután betekintést adott az alkotói folyamatba, a téma kigondolásától az alkotás megszületéséig. A gyerekek a festőművész vezetésével elkészítették saját alkotásaikat, alkalmazva a hallottakat, látottakat.

Tánc születése: a táncműhelyt vezető szakember és társulatának egy pár tagja segítségével barangoltunk a különböző stílusok és azok születésének történetei között. Majd a vendégek különböző táncbemutatói alapján kellett a gyerekeknek a megjelenített történetet megfogalmazni. Kulisszatitkokat tudhattunk meg egy koreográfia és a teljes produkció megszületéséről.

Idézet az egyik táborozótól: „A művészet nekem olyan, mint a víz, levegő. Szükségem van rá. Szívesen csinálom, beleteszek mindent, amit tudok. Akár egyedül, akár csoportosan. Ez a tábor segít nekem, hogy felismerjem a tehetségemet. Amit ebben a táborban összehoznak a művészettel kapcsolatban, az egyszerűen hihetetlen! Örömmel jövök vissza ide.”