A sorozat negyedik részében a „szellemi szörfözéshez” vagyis az élet hullámvölgyeinek tudatos és eredményes megéléséhez kapunk útravaló gondolatokat Havass Miklós Tehetség Nagykövettől
Bejegyzéseim kezdetén azt ígértem Hírlevelünk olvasóinak, hogy azokról a kérdésekről fogunk az év folyamán gondolkodni, amelyek kulcskérdések az igaz emberré válás folyamatában. Gondolati utunk során eddig érintettük a boldogság vágyának, a párbeszéd szükségességének kérdéseit. Ezúttal a lét nehezen elviselhető változékonyságáról szeretnék írni, illetve a folyton változó életkörülményeink meglovagolásáról (szellemi szörfözésről). Ehhez saját élettapasztalatomhoz fordulok segítségül, amely csavaros útjairól 2013-ban tanulmányt is írtam, „Hullámlovaglás” címen.
Életem kívülről nézve kerek egész. Egy politikai elnyomattatásból, szegénységből felcseperedő, vézna gyermekből egy nagyvállalat vezetője, egy születő szakma elismert irányítója, egy egészséges nagy család doayenje, egy hosszú életű, derűs öregúr lett. Aki nem volt velem rám nevethet: „Szerencsés legény!” S ebben nagyrészt igaza is van, mert valóban adódtak az életemben váratlan, szerencsés alkalmak, több is. Ám az is igaz, hogy az alkalmak némelyikét megragadtam, s sokat dolgoztam kifejlésükért, ellenszolgáltatást soha nem várva, ám a feladat megoldásának örömét átérezve. Az ember szabadsága a felismert szükségszerűség – mondják.
Igen ám! De biztosak lehetünk, ahol hullámhegy van, ott hullámvölgy is következik, ahogy képünkön is láthatjuk. Pofonokat kaphatsz környezetedből, tragédiák érhetnek szeretteiddel kapcsolatban, elvesztheted biztos egzisztenciádat biztosító talentumaidat, egészséged, tévedéseid felemészthetik eredményeid. Elveszíteni azt, amire életünket építettük, de nem feladni, újból kezdeni, kilátástalan helyzetekben is. Erről is szól életünk. Megtanulni szörfözni, lovagolni a változó körülményeken. Még akkor is, ha úgy látjuk, hogy pillanatnyilag semmi remény.
Hiába tervezzük életünket gondosan. A távolba nézés szándéka és erőfeszítései nem biztos, hogy a távolba látás adományát is rejtik számunkra. Dan Gardner írt nagyhatású könyvet az élet kiszámíthatatlanságáról (Future Babble – azaz, Fecsegés a jövőről), példákon keresztül igazolva életünkkel kapcsolatos nagy ívű jóslataink rendszeres kudarcait, s azok okait. Csak a közel múltunkban is hány alapos közvélemény kutatás jósolta meg akár csak közelítően is jól választásunk eredményeit? Mennyi jóslatot hallottunk az orosz-ukrán háború sorsáról a közelgő május 9-i győzelem napja kapcsán, amelyekből egy sem vált valóra!
Kétségtelenül nekem is volt befolyásom életemre, voltak határozott terveim, mégsem én alakítottam elsődlegesen életem, szabtam meg annak sodrát.
Babits Jónásával együtt olykor én is így imádkoztam:
„Oh bár adna a Gazda patakom
Sodrának medret, biztos útakon
Vinni tenger felé. . . ”
De nekem sem adott! A biztos út, a biztos folyómeder helyett egy olyan feltartóztathatatlan, kaotikus áradásnak – a (magyar) számítástechnika kibomlásának – szereplője lettem, amely mélyenszántó paradigmaváltások sokaságán hömpölygött és hömpölyög keresztül napjainkban is, alaposan megváltoztatva környezetünket, szellemünket, életünket. Ennek a folytonosan változó számítástechnikának a kibomlása, és e folyamat bennem folytonosan változó appercepciója volt az, ami utamat lényegében alakította. E turbulens folyamat perspektívákat váltott, egyszeri lehetőség-ablakokat nyitott, és utakat lezárt. Időnként fellökött, máskor váratlanul esélyeket kínált. Időről időre új szituációkat hozott, mint általában a kaotikus folyamatok, amelyeknek azonban, bennük élve, nem ismertem fel az attraktorait, legföljebb csak éreztem valamit, mint csikóhal a tenger áramlatait. Bizonyos dolgokat megéreztem, és felvállaltam.
Tegyünk meg minden erőfeszítést, hogy adottságainkat kibontakoztassuk. Repüljünk fel szabadon az égbe, mint a sárkány. Örüljünk sikereinknek, legyünk büszkék eredményeinkre. Tervezzük meg életutunkat, s készüljünk fel rá. De soha ne feledjük, hogy élet lehetőségeink tőlünk függetlenül megváltozhatnak. Egy kis baleset mindent felboríthat. Így az élet-felkészülés során arra is törekedni kell, hogy megszerezzük azokat a tartalékokat, amelyek szükség esetén új energiákat, új célokat adhatnak, hogy elkerüljük a magány, reménytelenség, kétségbeesés nagy kihívását? (Mi történik egy rúdugróval, ha lábát, veszti, egy hegedűművésszel, aki ujjait csonkolni kell? Neumann János a világ egyik legtehetségesebb és befutott matematikusa volt. Mindent meghatározó életeleme a gondolkodás volt. Fejben tudott szorozni sokjegyű számokat, és oldott meg gyorsan mások által átláthatatlan feladatokat. És 53 éves korában azzal kellett szembesülnie, hogy elveszti élete értelmét adó gondolkodás képességét. Lánya tanította betegágyán újra számolni, és örülni tudott annak, ha egy egyszerű szorzást megoldott.
Mi segített abban, hogy kudarcaim, baleseteim ellenére sem adtam fel soha? Bíztam abban, hogy az életnek értelme van, s tudtam, hogy nekem feladatom van. Hogy többek élete, sorsa tőlem függ. És hogy otthon mindig várt rám valaki, akihez odatartoztam.
Szendrő Józsefről írják, kedves példaként a feladat fontosságával kapcsolatban, hogy amikor a II. világháború végén, Budapest bombázását követően Budapest romjait járva egy barátja örömmel találkozott vele ismét és megkérdezte tőle: „Hogy vagy, Jóska”, Szendrő élettől telve válaszolta: „A gombfoci csapatok megvannak! Kezdhetjük.” Azaz, az életünknek értelme van, feladatunk van!
A ránk hűen várók megtartó erejéről Szimonov vall időtállón, a háború borzalmait, a csatamezők szenvedéseit megjáró katona szavaival:
„ …te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.”
Vagy ahogy Görgey Gábor összegezte életét. „Életelvem a hosszútávfutás. Ez nem spekuláció eredménye, az életem tanított meg rá, hogy hosszútávfutónak kell lenni. Érteni kell ahhoz, hogy az ember ne hagyja abba, hogy ne adja át magát a sikertelenségnek vagy a sikertelenség látszatának, végig kell futni a távot, és eljön a pillanat, amikor az ember átszakítja a célszalagot.” De erről már írtunk előző bejegyzésünkben is a „pillangókisasszony”, Székely Éva kapcsán.
A mai pillanatnak élő, pillanatnyi népszerűségre orientált celebvilág mindezeknek nem kedvez, erre sok értelmetlen tragédia figyelmeztet. S nekünk, szülőknek, mentoroknak, tanároknak tudnunk kell: feladatunk tanítványainkat hosszútávra nevelni, valami mélyebb élet-értelmet is adni.
És még egy dologra van szükségünk: a harmóniára. Mindig, mindenek ellenére találjuk meg a harmóniát magunkban, magunk és a világ között. Mert az mindig ott van, csak észre kell venni! Erről szól majd következő, őszi bejegyzésünk.
Havass Miklós
Képek forrása: Havass Miklós, Szörfözés – erdekesvilag.hu, Edward Munch festménye – Google
