Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Közösen segítsük a tehetségeket.

Szülői klub, Solt
A működő Duna-menti Tehetségsegítő Tanács munkájában aktívan vesznek részt olyan felnőttek, akik fontosnak tartják a tehetséges fiatalok felkarolását, számukra segítség nyújtását.
Olyan klubot szándékozunk szervezni, ahol a tehetséges fiatalok, társaik, szüleik,családtagjaik, a segítő felnőttek leülnek, és közös beszélgetést folytatnak ebben a témában.
Vagyis, hogy hogyan és mit tehetünk mindannyian annak érdekében, hogy a tehetségeket észrevegyük, foglalkozzunk velük, fejlődhessenek a saját érdeklődési körükben. Csak a fiatalokkal együtt, kommunikálva tudjuk ezt a területet fejleszteni.
Nyilt eszmecserét folytatunk. Írásos előterjesztéssel készülünk, amit ott közösen megvitatunk, majd a Tanács elé terjesztjük  munkánk fejlesztése érdekében.
 

Helyszín: Solt, Erdei iskola