Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Panulinné Tóth Emőke

Munkakör: 
Csaholci Általános Iskola - pedagógus, tanító

• Milyen elvárásokkal jelentkeztél a tutori szerepre?
Szeretnék olyan tehetséges gyerekeknek lehetőségeket biztosítani, illetve segítséget nyújtani, akik nem elsősorban szociális helyzetük miatt vehetnek részt a programban, hanem mert valóban szorgalmasak, tehetségesek, érdeklődők, fogékonyak. Ne mindig hátrányt kompenzáljunk, hanem az igazi tehetség kibontakoztatásában működjünk közre.


• Miért tartod fontosnak az egyéni segítségnyújtást a tehetséges fiatalok számára?
Két gyerek sincs, akik egyformák lennének. Érdeklődésük, fejlődésük üteme, személyiségük egyaránt eltérő. Ezért tartom fontosnak, hogy személyre szabottan, egyénileg, a gyerek érdeklődésének megfelelően, valamint a saját tempójában nyújtsunk neki segítséget, mert szerintem így nagyobb eredményeket lehet elérni az adott tanulóval.


• További gondolatod, amit fontosnak tartasz a tutorálással kapcsolatosan:
Nem tantárgyi segítségnyújtásról van szó, hanem a fiatal érdeklődésének megfelelő lehetőségek megkereséséről, amellyel tovább fejlesztheti adottságait, tehetségét. Közben pedig barátokra találhat, kapcsolatokat alakíthat ki hozzá hasonló korú, érdeklődésű fiatalokkal.