Menü megnyitása

Hogy kinyíljanak a kapuk…

2017. április 12.

Interjú Al Ghaoui Hesnával

A Magyar Tehetség Nagykövete lett Al Ghaoui Hesna. Ebből az alkalomból kérdeztük a Prima Primissima díjas külpolitikai újságírót, televízióst, dokumentumfilmest a tehetség elméleti definíciójáról – és arról, hogy miként látja a képességek kibontakoztatásának a lehetőségeit a mindennapokban: mentori munkájában, valamint kislánya, Neda szárnypróbálgatásait figyelve.

A mindennapjaid egyik legfontosabb feladata most az anyaság – a kislányodnál hogyan figyeled, hogy miben tehetséges?

Próbálok nem túl tudományos anyukaként viselkedni…  Szeretném, ha nem lennének túlzott szülői elvárásaim a kislányommal kapcsolatban. Ami bizony elég nehéz feladat, mert annyiféle hatás éri a szülőt, annyi mindent olvas, annyi felől hallja az elvárásokat, hogy miként fejlessze a gyereket akár már féléves korától, hogy nehéz ellenállni a szirénhangoknak. Valóban, rengeteg fontos, fantasztikus fejlesztő programot ismerek, de sokan abba a hibába esnek, hogy túlfejlesztik a gyereküket, s eközben éppen csak a játékra nem marad idő. Úgyhogy próbálom mindezt visszafogottan csinálni, játékosan megközelíteni a kérdést, figyelni, neki mihez van kedve és affinitása, olyan értelmes játékokat venni, ami mondjuk a kézügyességét fejleszti – s nem a nyolcvanötödik plüssállatot beszerezni a számára… Nálunk a rajzlap, a zsírkréta, a ceruza állandóan elöl van, a keze ügyében, hogy ha kedve támad rajzolni, akkor minél egyszerűbben oda tudjon ülni hozzá.

A tehetség felismerésének a kulcsa tehát a figyelem?

Mindenképpen! Eleinte beleestünk abba a hibába, hogy mivel több, nála egy-két évvel idősebb unokatestvér van a családban, a kislányomnak is olyan ajándékokat vettünk, mint a nála nagyobbaknak. Aztán rájöttünk, hogy ilyen kis korban egy év még milyen nagy differencia, s lehet, hogy a játék visszafelé sül el, mert frusztrációt okoz, ha nem tud úgy játszani, nem olyan ügyes még az adott játékkal, mint a nagyobbak. De valamelyik nap egyszerűen kiöntöttünk egy tál lencsét, ő azonnal hozta a kis fazekait, vizet töltött beléjük, s egy órán át önfeledten játszott. Az egyszerű játék nagyobb örömöt szerzett, mint amilyent egy drága, bonyolult adhatott volna. S talán a képességei megismeréséhez is ez visz a legközelebb.

Te mit értesz tehetség alatt? Hogyan definiálod a magad számára?

Azt látom, hogy a tehetség a kíváncsiságból táplálkozik. Ha valakibe az átalagosnál nagyobb kíváncsiság szorult bármi iránt, akkor ez a tudásvágy képes kitaposni az utat a tehetsége kibontakoztatásához. Én azt az embert nevezem tehetségesnek, akiben megvan a természetes kíváncsiság és képes is tenni azért, hogy azt kielégítse. Ha valakinek a szemében látom a sugárzást, a tüzet, amikor arról beszél, amivel foglalkozik, akkor úgy érzem: itt kezdődik a tehetség. S az ilyen fiatal egészen biztosan képes lesz hatni a kortársaira. De definiálni nagyon nehéz a tehetség fogalmát. A La Femme 50 tehetséges fiatal programja bizonyította a számomra, hogy a tehetség nem mindig egyenlő azzal, ha valaki sok iskolát végez el. Lehet, hogy az első különleges sütemény elkészítése viszi a legközelebb ahhoz, amiben ő lesz a legkiválóbb.

Gyakran adódik lehetőséged arra, hogy tehetségekkel foglalkozz?

Szerencsére igen. A La Femme 50 tehetséges fiatal programja keretében például már három kitűnő mentorálttal ismerkedhettem meg. Az első egy szakmabeli tehetség volt, aki már 15 évesen egy saját híroldalt hozott létre. A második menotráltam környezetvédelemmel foglalkozott, s a kommunikációs készségeit szerette volna fejleszteni. Ezúttal, harmadik alkalommal pedig a „robotlány” néven ismert  Lukoviczki Rékával dolgozhatok együtt, akivel már az első találkozásunk alkalmával kialakult az összhang, sok közös szálat találtunk, ami összeköt minket. Ezek a fiatalok kimondottan inspirálnak engem. Azt hiszem, ez a jó mentor-mentorált viszony alapja: a kölcsönös inspiráció megteremtése és ébren tartása a másik emberben. A Templeton programból is azt szűrtem le magamnak, hogy lehet valaki bármilyen sikeres is a pályáján, rendelkezhet hatalmas szakmai tudással, tapasztalattal – egy fiatalabb mentorálttól mindig lesz mit tanulnia magának a mentornak is: szemléletmódban, új gondolatok ébresztgetésében. Szerencsére nekem ez eddig még mindig megadatott! S azt is szeretem, ha egyénileg, „csak úgy” megkeresnek gimnazisták, hogy adnék-e tanácsot a pályájukhoz, hogy hogyan tovább. Ilyenkor mindig elmesélem, hogy én nem kapcsolatok révén kerültem a televíziós-filmes pályára, hanem kitartóan dolgoztam érte éveken át. Személyes példámmal szeretem alátámasztani: a kellő akaraterővel végzett munka eredményeként kinyílhatnak a kapuk, csak éppen kitartó munka szükséges hozzá.

Interjú: Gózon Ákos