Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Dr. Imreh Gergely

Imreh Gergely
Munkakör: 
Független fizikus kutató
Mentoráltak: 

Milyen elvárásokkal jelentkezett a mentori szerepre?
Nem tudtam, mit várjak el igazán a programtól, de úgy éreztem, ha tudok bármi kicsit hozzájárulni egy fiatal kutató világához, aki most próbálja kitalálni, merre vigye az útja, akkor már megérte.

Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
Volt több mentorom az idők folyamán. Ők többször az oktatóim közül kerültek ki, de sokszor máshonnan, olyanok közül, akik hasonló dolgokkal foglalkoztak, mint amik engem érdekeltek, és több tapasztalatuk volt a területen.

Miért tartja fontosnak, hogy sikeres szakemberek egyéni segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak?
Pályakezdők sokkal nagyobb eséllyel vágnak neki a területüknek, ha el tudják kerülni azokat a hibákat, amit tapasztalt szakemberként átélt az ember. Ez persze nem azt jelenti, hogy a fiataloknak ugyanazt a pályát kell bejárniuk, mint az előttük járóknak, inkább azt, hogy gyorsabban tanuljanak az esetleg elkövetett hibákból. A szakemberek úgyszintén jobban megismerhetik a fiatalok gondolkodásmódját, es a személyes kapcsolat több lehetőséget teremt mind a mentornak es a mentoraltnak a további fejlődésre.