Menü megnyitása

A tanárnak rendelkeznie kell a gyúlási hőmérséklettel

2015. július 14.

A legendás fizikatanár, Holics László a Tehetségek Szolgálatáért életműdíjat idén vette át munkásságáért. Interjú.

Ötvenegy éven át tanított fizikát az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumában Holics László, akinek a nevéhez számtalan fizikatankönyv mellett újítások, sőt az Apáczai egykori osztályainak belső életét megörökítő filmfelvételek is kapcsolódnak. A hosszú pálya áttekintése mellett a tanári habitusról is beszélgettünk vele.
 
Tanár úr, miért marad az ember ugyanabban az iskolában ötven éven át?
Miért menjek máshová? (nevet) Megtaláltam a helyemet az Apáczaiban, hát maradtam. Eredetileg nem tanárnak, hanem fizikusnak készültem. Megnyertem az Eötvös Versenyt, így jutottam be az egyetemre, ahová tanári szakra vettek fel, de tudtam, hogy egy különbözeti vizsga letételével átiratkozhatok fizikus szakra, ám az utolsó pillanatban visszakozott ettől az egyetem. Korábban, a gimnáziumban is bizonytalan voltam abban, hogy mi akarok lenni: a ciszterekhez jártam, ahol 6-7. osztály környékén egyszer csak választani kellett, hogy humán vagy reál irányba menjek-e tovább, végül a reál mellett döntöttem és választottam mellé a külön latint. Az egyetemen újra választanom kellett, hogy fizika-matematika vagy matematika-fizika szakos leszek, végül az előbbi mellett kötöttem ki, és mellé harmadik szaknak felvettem az ábrázoló geometriát. Ekkor még nem tudtam, hogy ez a választásom döntötte el életpályám további alakulását, mindazt, ami miatt most e riportra is sor került. Akkoriban a fővárosi tanács döntött arról, hogy a pályakezdő tanárok hova kerüljenek, és sokan szomorúan vették tudomásul, hogy vidékre vagy peremkerületre küldik őket. Amikor én kerültem sorra, és kiderült, hogy ábrázoló geometriát is hajlandó vagyok tanítani, ezért a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba küldtek, ami akkoriban az ország egyik legjobb iskolája volt, és ahol végül hat évet töltöttem. 1959-ben az Apáczait átalakították gyakorló iskolává, és mindenáron oda akartak vinni, így mentem. Eleinte mindhárom tárgyamat tanítottam, aztán vezetőtanárként csak a fizika maradt. 
 
Mit talált meg az Apáczaiban, ami miatt nem ment tovább onnan?
Ezer szállal kötődöm ehhez az iskolához, és nem csak a fizikatanítás miatt. Táborokat szerveztem, filmeket készítettem, hangversenyeket szerveztem, szombat délelőttönként komolyzenei hanglemezeket hallgattunk a gyerekekkel. És más módon is otthagytam a kéznyomomat az iskolán: új fizika szertárat építettünk, színpadot, új termet alakítottunk ki. Együtt véstük a falat a kollégáimmal, vezetékeket és lámpákat szereltünk fel. 
 
Egyik fia informatikával foglalkozik, másik zongoraművész lett. A reálos érdeklődés mindkettejük életében jelen volt?
Tamás fiam főiskolán tanult, majd számítástechnikai mérnök lett, pompásan megél belőle. László jól értett a matematikához, a fizikához, de mellette zongorát tanult, és végül a Zeneakadémián diplomázott zongoraművészként, most a Pécsi Tudományegyetem tanít. Vele esett meg, hogy általános iskolában elsősként kijavította a kezdő tanító nénit a matematika órán. A vezető tanár jelen volt, és amikor bementünk hozzá, elmondta, hogy a fiamnak volt igaza. (nevet) A svájci CERN-ben egyszer együtt voltunk egy pedagógusoknak szervezett kiránduláson, ahol nem csak nagyon jó kérdéseket tett fel, de kiváló válaszokat is adott az ottani kutatók kérdéseire. Akiknek a legnagyobb csodálkozására egyik este zongorakoncertet adott: akkor jöttek rá, hogy ő nem egy fizikatanár, aki tud zongorázni, hanem egy zongoraművész, aki ért a fizikához is. 
 
Tanár úr ugyan már öt éve nem tanít az Apáczaiban, de tudom, hogy nem unatkozik most sem…
Valóban, jelenleg is részt veszek az OKTV fizika verseny bizottságának a munkájában, dolgozom a Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaversenyben, emellett a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok fizika rovatának munkájában is részt veszek. Az unatkozás egyébként sem jellemző rám: az Apáczai falain belül is számos kezdeményezésem volt. A Rákócziban kezdtem el a szombati komolyzenei lemezhangversenyek sorozatát, amit folytattam. Ezek olyan, a diákok által nagyon kedvelt összejövetelek voltak, ahol sok zenét hallgattunk, mellette kevés szöveg hangzott el. Bachtól Bartókig válogattam a zenéket, még a plakátokat is én készítettem. Az apáczais események filmes dokumentációján is sokat dolgoztam: 8 milliméteres kamerával rögzítettem ezeket, utólag zenét szerkesztettem hozzá, egy rádióbemondó pedig szöveget mondott alá, végül közös vetítéseken mutattuk be őket. Volt olyan osztály, aminek az életét hetedik osztálytól az érettségiig örökítettem meg: még az érettségi elnök beszédéből is vágtam be részleteket. Hogy miért? Valójában nem tudom, egyszerűen érdekelt, és most családi vonalon is hasonlókkal foglalatoskodom. 
 
Az Apáczaiban csak a természettudományos tagozaton tanított?
Nem, mindenütt megfordultam. Először beraktak egy csupa lány osztályba, ami több szempontból nehéz indítás volt. A Rákócziba csak fiúk jártak, a sok csinos lánynak meg eleve kihívás volt fizikát tanítani. És bár sokáig ellenálltam, egyikük végül elvett férjül. (nevet) A kérdésére visszatérve: nincs különbség tagozatos és nem tagozatos osztály között, az utóbbiban is lehet jó hangulatban dolgozni. A tagozatosban főleg a fizika elmélete az, ami érdekes, a nem tagozatos osztályban meg a fő cél, hogy meggyőzzük a gyerekeket, hogy érdemes a fizikával foglalkozni, hiszen ez az általános műveltség része, később bárki kerülhet olyan területre, ahol szükség van rá. Az interneten véletlenül botlottam egy rólam szóló mondatba, nem tudom, ki írhatta: „Holics nem definíciók visszakérődzésére tanított, hanem megtanított intuitíven gondolkodni.”
 
Amikor elkezdett tanítani, hogyan választott módszert? Azt is kérdezhetném: hogyan tanult meg tanítani?
Az egyetem megadta az alapokat, a többi az osztályteremben történt. Sok esetben a gyerekek kérdései élesebben világítottak rá egy-egy fizikai problémára, mint azt tárgyalni szokták a középiskolás tankönyvek. Olyan eset is előfordult, hogy valami tévesen szerepelt a hivatalos tankönyvben, és közösen derítettük ki, hol tévedtek. 
 

Holics László plakátot rajzol
 
Miért fordul egy sikeres fizikatanár a tankönyvírás felé?
Amikor annak idején létrejöttek a fizika tagozatos osztályok, nem létezett tagozatos tankönyv a felsőbb osztályokban. Marx György és Jánossy Lajos kerestek embert, hogy írjanak ilyet, és itt kerültek velem kapcsolatba: először jegyzetszerű kötésben jelent meg, kísérleti tankönyvként, majd egyre jöttek az újabb felkérések. Ha tankönyvet ír az ember, oda kell figyelni a stílusra, a mértékre, arra, hogy ne tömörítsünk túlságosan, hogy érthetően fogalmazzunk. A legbüszkébb arra a több mint 800 oldalas kötetre vagyok, amiben 1961-2003 között az összes fizikai OKTV feladatot és megoldásaikat összegyűjtöttem, sok részletet magam írtam meg, minden ábráját én készítettem el.
 
Az OKTV-vel hogyan alakult ki ennyire szoros kapcsolata?
Épp 50 éve vagyok kapcsolatban a versennyel, annak idején Vermes Miklós kért fel a munkára. Az OKTV-nek mindig alkalmazkodnia kell a pillanatnyi tantervhez, ez pedig sokat változott az elmúlt évtizedekben, ahogy a fizika óraszáma is. Régen az általános tantervű iskolákban négy év alatt tíz órában tanítottak fizikát, első osztályban még nem, mert kell hozzá némi érettség. Most az első három évben van fizika, az érettségi évében nem, és mindösszesen hat óra jut rá ennyi idő alatt. A tárgy jelentős részét tanulói kísérleteken keresztül kellene megtanítani, ám mire az ember kiadja az eszközöket, elmondja, mit és hogyan kell használni, már jön a következő csoport. Nem félek kimondani, hogy tönkretették a fizikaoktatást. A jó fizikatanár nem magoltat, hanem a hétköznapi ismeretekkel összefüggően tanít. A gyerekeket kell aktívan dolgoztatni az órán, mert csak így ismeri meg a dolog igazságát, azt, hogy mi áll egy jelenség mögött. Tanárként sok új eszközt is készítettem az Apáczaiban, a tanárjelölteket is bevonva a munkába, többől újítás is lett, összeállítottam egy mechanikai kísérletkészletet is. Ma már nehéz időt kigazdálkodni arra, hogy a gyerekek maguk végezzék el a kísérleteket, hiszen járatlanok ebben, és csak akkor lehetnének jártasak, ha sokat kísérleteznének, ahhoz viszont tudni kell az elméletet is. 
 
Tanár úrnak van rálátása arra, amire sokan panaszkodnak, hogy a mai gyerekek kevésbé fogékonyak a tanulásra?
Az Apáczaiban ezt nem észleltem, de tény, hogy annyi minden leköti ma a diákok figyelmét, hogy lehetséges, hogy kevésbé mélyen értik azt, amit érteniük kellene. 
 
Említette, hogy eredetileg kutató akart lenni. Gyakorló tanárként már nem volt jelen ez az opció?
Nem, soha, mert láttam, hogy megtaláltam a helyemet a katedrán. A tanítványaim közül persze jó néhányan kutatók lettek. A kutatói és a tanári habitus kissé eltér egymástól, de a kettő találkozhat is egy személyben. A fizikai Nobel-díjas orosz kutató, Igor Tam egy mondása sokáig kézzel írva fel volt erősítve az asztalom fölé. Ő azt mondta: a tanítvány nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell gyújtani. Ez a gondolat bennem elkezdett működni, főleg amikor sikeresek lettek a tanítványaim. És ezután hozzátettem még egy mondatot: a tanárnak rendelkeznie kell a gyúlási hőmérséklettel, különben nem gyullad meg a fáklya.