Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Juhász-Váczi Heni

Juhász-Váczi Heni
Munkakör: 
Cégvezető, ötletgazda
Mentoráltak: 

Milyen elvárásokkal jelentkezett a mentori szerepre?
A mentori programra megkeresés után vállalkoztam. Érdekes kihívásnak tartom, hogy a saját tapasztalataimat, úgy az üzleti életben, mint az alkotó iparban, megosszam kezdő tehetségekkel. És egyben figyelhessem a fiatalság lendületét, gondolatait, irányaikat. Úgy gondolom, ebből én is tanulhatok, és az ő szemükön keresztül láthatom az épülési folyamatot.

Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
A klasszikus értelemben véve nem volt mentorom, de korábbi szakmámban sok olyan emberrel találkoztam, akitől sokat tanultam, és a mai napig eszembe jutnak, ha döntés előtt állok.

Miért tartja fontosnak, hogy sikeres szakemberek egyéni segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak?
A tudást, tapasztalatokat nem csak megszerezni kemény munka és élmény, hanem átadni is. Ezt szeretném kipróbálni!