Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Markó Botond

Markó Botond
16 éves
50 tehetséges fiatal
népzene, néptánc

Amikor a La femme 50 tehetséges fiatal programjába benevezett, nem volt konkrét elképzelése, csak annyi, hogy a népmesélés, a néptánc, a népzene területén találkozhasson olyan személyiségekkel, akik pluszt nyújthatnak neki… Ezt mondja teljes öntudattal a 16 éves erdélyi fiatalember. Mert Botondnak ez a három jelenti a világot, immár egy évtizede. Elsős kisiskolás volt, amikor Nagybányán elindult mesemondóként egy versenyen: megnyerte. 2008-ban azután Aradon az országos (erdélyi) mesemondó verseny I. helyezettje, majd sorra járta és nyerte a versenyeket. 2009-ben a Duna Televízió Mentor – Csillagszeműek című mesemondó versenyének győzteseként egy hónapon át az Egyesült Államokban lépett fel önálló műsorral (tánc, ének, mese, furulya, doromb). Megadatott számára, hogy találkozzon, sőt együtt meséljen olyan híres mesemondókkal, mint Berecz András, Sebestyén István, Kóka Rozália. Miért a mese, miért a tánc? „Már mielőtt megszülettem, táncoltam… Édesanyám a hasában hordott, de eljárt a táncházba, amelyet ő szervez máig.” Mint a korosztályában sokan, előbb gitározni tanult. Majd amikor már hetedik éve gitározott, egyszer fölvette nagyapja odahaza heverő hegedűjét, kipróbálni. Napokig pengetett, ismerkedett vele, hamarosan ő kísérte a dalokat a táncházban. A Gesztenyefa zenekar prímása vette a szárnyai alá, és tanítgatta. Botond képes órákon át, kitartóan gyakorolni. „Ha ideges vagyok valamiért, akkor is zenélek” – mondja visszafogott mosollyal. Azután elárulja, a zene, a hangszer annyira mindene, hogy szabadidejében, ami nem sok van, a prímás tanára, hangszerész mester mellé beállt a dédnagyapja hegedűjét felújítani. Szétszedték, majd összerakták az öreg hangszert. Még csak gimnazista, de határozott a pályaterve: mi mással akarna foglalkozni, mint a népmesével, a néptánccal, a népzenével, magasabb szinten is. Persze választania kell majd: „ami mindet összefogja, az a néprajz, esetleg azt tanulom majd egyetemi szinten. De ha a hegedűkészítés irányába megyek, akkor a művészettörténetet választom a hangszerek restaurálásához…” Ám van egy mindent elsöprő vágya is: „Mindenképpen visszatérek Nagybányára, szórványvidék vagyunk, rám itt van szükség.” A táncházban, amit édesanyja vezet, ő a nagy segítség, ő gondozza a gyerekcsoportokat, mesével, játékkal, dalokkal: mert „a korábbi generációk nem voltak arra nevelve, hogy megőrizzük a kultúránkat”, vallja. Ezt most kell pótolni.

Markó Botond, 1996. július 4. Nagybánya 
A népi hagyományok megőrzésére és művelésére született. Már kisiskolásként mesemondó versenyeket nyert. A néptánc előadását otthon szívta magába, a népzene művelését maga tanulta nagyapja elárvult hegedűjén. Mesével, zenéléssel, tánccal járja a versenyeket, a világot, és későbbi pályáját is csak ebben tudja elképzelni odahaza, Nagybányán. 
 
Díjak, elismerések: 
2008. Aradon az országos (erdélyi) mesemondó verseny I. helyezettje 
2009. „Mátyás mesék” c. Kárpát-medencei mesemondó verseny II. helyezettje 
2009. a Duna Televízió Mentor – Csillagszeműek c. mesemondó verseny I. helyezettje
Mentor: Schäffer Erzsébet
„Örülök, hogy az észak-erdélyi Nagybányáról való Markó Botonddal hozott össze a jó sorsom. Erdélynek olyan részén kezdett mesemondásba, néptáncba és népi muzsikálásba ez a 17 éves fiatalember, ahol szinte kiveszett a szórványban élő magyarság kulturális öröksége. Egészen különös stílusérzéke, valamint verbális és zenei memóriája van, ez már kitűnt eddigi sikerei nyomán.”
Adatlap: