Menü megnyitása

Szabó Nándor Zsolt

Születési év: 
1995
Lakhely: 
Újszász
Tehetségterület: 
kreatív írás, újságírás

Köszöntöm Önöket, mélyen tisztelt Hölgyeim-Uraim! Di vagyok. Nándi. Azonkívül Szabó. Meg még úgy a Zsolt is odakúszott dzsungel-lépésbe' a nevembe'. Képzeljék el ezt az ősrobbanást! Hát így lettem Szabó Nándor Zsolt.

Mit árulok? Hölgyeim-Uraim, mit nem? Ha azt mondják Önöknek, hogy a bolhakereskedő összepárosodott egy láda tintával, kérem, gondoljanak rám! Nem éppen a rettenetes, kék koalamaci lettem, de ha már eukaliptusz levél nincs, hát golyóstoll van, amit rághatok! Feketeöves tollforgató vagyok, igen! Meg mellékállásban Kolumbusz Kristóf be nem vallott ikertestvére, csak míg neki Amerika jutott, nekem az ötletek, amiket Önök elé tárhatok. Átmegy rajtam egy tehéncsorda vagy filozófiai vitám támad egy villámmal – elég sűrűn megtörténik – és ugrik is ki az ötlet-dzsinn! Szép napot és mindig szebbeket kívánok!

Miért fontos számodra ez a program?
Úgy érzem, hogy mindamellett, hogy lehetőséget biztosított számomra az intellektuális kibontakozásra, sok tapasztalatot szereztem, szélesedett a látóköröm és ezen felül még jól is éreztem magam.

Miért érzed/érezted úgy, hogy szükséged van mentorra?
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen úgy gondolom, hogy nagyon sok érdemi támogatást kaptam a mentoromtól mind szakmailag, mind emberileg. Ezért roppant hálás vagyok! Sikerült sok olyan ponton túllendülnöm, amit egymagam sokkal nehezebben tudtam volna leküzdeni.

Mitől más egy mentori segítség, mint egy tanári/szülői segítség?
A tanárától függ az ember, míg egy mentortól nem. Sokkal kötetlenebb, alkotóbb szféra tud kialakulni mentor és mentorált között, továbbá nem olyan elfogult, mint egy szülő. Sokkal objektívebben képes szemlélni az eseményeket. Hiszen egy szülő – bármilyen racionális is – egy bizonyos szint után elidegeníthetetlenül szubjektív gyermekét illetően.

Miért ajánlanád egy barátodnak, hogy keressen mentort?
Nincs mit veszítened, cimbora! Nemcsak hogy nagy kaland, de csodás játszótér is, ahol csak nyerhetsz. Nem számít, mit hiszel magadról – itt az ideje, hogy kibontakozz! Ez az ország tőlünk lesz olyan, amilyen. Mindenki tehetséges valamiben, és ha minden ember – vagy csak a 80%-a – tesz azért valamit, hogy Magyarország egy jobb hely legyen, hiszem, hogy mindenki ránk fog irigykedni az egész planétán! Ne egyél a méreg-kapszulából! Nincs vég, csak új kezdet! Aki azt mondta neked először, hogy „látod, ez a kudarc”, az rosszul fogalmazta meg, barátom… csak tettél egy lépést a siker felé, ami megállíthatatlanul közelít feléd a horizonton!

Mit kaptál eddig a programtól?
Sok dolgot számba vehetnék, de azt hiszem valamennyi közül a legfontosabb az, hogy: hitet. Hitet ebben a beláthatatlan létezésben…

További gondolatai:
Minden gondolatomat számba venni nem volna olyan könnyű, és tekintettel arra, hogy valószínűleg az olvasók többsége „rohannom kell” és „türelmet kérek, de azonnal!”- szindrómában szenved, rövidre fognám a gyeplőt. Számtalan módon közelíthetünk valamihez. Mi az, amit veszíthetünk? Összességében mint ember 80 évet, ha élünk. És akkor nagy számot mondtam. Ebből mennyit alszunk, eszünk-iszunk? Van értelme túlgondolni valamit? Van értelme annak, hogy ne merjek nagyot gondolni? Ha a fejemben „kikapcsolom” a félelmet, számomra már nem valós. Valóban nem kellemes érzés veszíteni, átélni, ahogy „minden összeomlik” (pl. befuccsol a vállalkozásod), de hölgyeim és uraim, hogy szeretnének visszatekinteni életük végére? Hogy bátrak voltunk és mertünk – dacolva akár a bukással – vagy ott kell majd rádöbbenünk, hogy nem tettünk meg mindent? Ez a mi időnk, hogy tegyünk valamit. És tán olcsó közhely, de azt hiszem, azt gondolom, hogy a bátraké a szerencse. És aki tud szeretni, az már nem lehet szegény ember. És akinek van egy mákszemnyi hite, az nem lehet elveszett.