Menü megnyitása

Székely Szilveszter

25 éves
50 tehetséges fiatal
néptánc, modern tánc

Kustánszeg óvodájában már lelkesen tanulta a néptánc elemeit. Jó ritmusérzéke volt, szüleitől örökölte. Az általános iskolás évek alatt versenytáncos lett, miközben erősítette az énekkart is, és szavalóversenyeken is részt vett. Pécsre kerülve, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola táncművészeti tagozatára járt, ahol a modern- és kortárs tánctechnikák mellett napi két órában gyakorolta a klasszikus balett alapelemeit.

Majd következett a Magyar Táncművészeti Főiskola táncos és próbavezető szak, annak is modern tánc szakiránya. Mesterei közül Uhrik Dórát említi elsőként, majd Bozsik Yvette-et, akit tizennyolc éves korában látott először színpadon: „Lenyűgözött kifejező, expresszív mozdulatvilága, moderntánc-világa.” Nem kis büszkeséggel töltötte el, amikor 2008-ban huszonegy évesen meghívta társulatába, a Traviata előadásába. Azóta is a társulat vendégművésze, 2012 óta immár diplomával a zsebében.

2013-ban, hiszen a Nemzeti Táncszínház előadásai közül négy darabban is játszik. A Művészetek Palotájában futó Orfeusz és Euridiké táncjáték koreográfus-asszisztense és táncművésze, a Centrál Színház Cabaret előadásának oszlopos táncosa. A gyerekek a Thália Színházban, a Pöttyös Panni az iskolában című előadásban találkozhatnak vele. A Góbi Rita által vezetett GOBE Társulattal az elmúlt években körbetáncolta az öreg kontinenst. Talán meglepő, de nem szeretne együttest alapítani, társulatot vezetni. A tánc mellett tanít, oktatáselmélettel foglalkozik. Határozottan állítja, hogy a versenytánc-tanításba be kell emelni a klasszikus balett-technikát is ahhoz, hogy a táncosok ügyesebbek, látványosabbak, virtuózabbak lehessenek. „A lábvezetés, a rugalmasság, a hajlékonyság, a forgástechnika mind fejleszthető a klasszikus balett elemeinek gyakorlásával” – magyarázza. A Székely Szilveszter által felépített rendszer a műfaj igényeinek megfelelő tartalommal és követelményekkel segíti elő a versenytáncosok fejlődését, művészi előadásmódját. Külföldön ugyan már ismert e módszer, de tudomása szerint még sehol a világon nincs olyan, fényképekkel, DVD-melléklettel illusztrált tankönyv, amely össze is foglalná. Talán már ennek jegyében tartott előadást két éve a III. Nemzetközi Tánctudományi Konferencián a táncstílusok találkozásáról, és készül publikálni dolgozatokat a Tánctudományi Közleményekben. Idővel doktori címet is kíván szerezni táncoktatásból, ha pedig befejezi pályafutását, tanítani szeretne – saját módszere alapján.

Mentorától e programban ugyanazt várja, amit tanítványai remélnek tőle: „Legyen tisztában képességeimmel, erősségeimmel, gyengeségeimmel, ismerje fel, miben kell fejlődnöm, hogy sikeresebb legyek mind a táncban, mind a tanításban.”

Mentor: Bozsik Yvette
„Szilveszter egy igazi energiabomba, rendkívüli életerővel, stílusérzékkel és technikai tudással. Az optimizmusa és pozitív energiája fogott meg leginkább. Szeretném, ha ösztönös tehetsége több tudatossággal és koncentrációval, valamint elmélyültséggel párosulna. A következő időszakban a közös munkánkban erre helyezném a hangsúlyt.”