Menü megnyitása

Váczi Borbála

50 tehetséges fiatal
divattervezés, design

A történet egy inggel kezdődött, amelyet a Váczi lányok, Rozi és Borbála (a barátainak csak Bogyisz) készíttettek egy tardi hímzőasszonnyal Rozi élettársának, Nagy Ervin színművésznek a születésnapjára. Neki annyira megtetszett az ajándék, hogy attól kezdve szívesen hordott hasonlóan hímzett ruhadarabokat a civil életben és a róla készített fotókon egyaránt, és ezzel hozzájárult a matyodesign termékeinek népszerűvé válásához. A kezdet azonban igazából 1978, amikor a Váczi lányok szülei (akkor még gyerektelen, fiatal pedagógus házaspár) elindultak olyan települést keresni, ahol szívesebben élnének, mint a fővárosban. Így kerültek Tardra. Bár később visszaköltöztek Budapestre, az ottani házuk megmaradt, és a gyerekek minden iskolai szünetet ott töltöttek, élvezettel váltogatva a nagyvárosi és a falusi életmódot. Azután egy darabig nem jutottak el Tardra, és amikor öt év után visszaérkeztek a faluba, az valódi hazatalálás-élményt jelentett. „Újra megtaláltak minket a régi emberek, rájöttünk, hogy közös nyelvet beszélünk, hogy azok az illatok ismerősek, azok az arcok megnyugtatóak, az a levegő frissít fel. Azon a nyáron fogant meg bennünk a matyodesign ötlete.”

Első lépésként a webshop jött létre, de ma már kaphatók a termékeik boltokban, a Radnóti Miklós utcában van a bemutatótermük, és sok viszonteladóval dolgoznak Magyarországon és külföldön egyaránt. Fehér és fekete női és férfi pólókkal kezdték, kézzel hímzett, eredeti matyó mintákkal, azután gyerekruhákkal és kiegészítőkkel bővült a választék, és nemrégiben elindult a honlapon a Tervezd magad! lehetőség is. „Nagyon fontos, hogy gyerekkorunk óta ismerjük és szeretjük azokat a nőket, akik hímzik a mintákat. Ők rengeteg örömet és energiát adnak nekünk azzal, mennyire boldoggá teszi őket, hogy valaki újra kíváncsi a munkájukra, újra tetszik a fiataloknak, amit csinálnak.”

A kollekció már a bemutatkozásakor nagy sikert aratott, azóta további terjeszkedést terveznek. Részt vettek a NESsT vállalkozásfejlesztési alapítvány pályázati programján, ahol hatezer dollárt nyertek egy fejlesztésre: olyan műhelyt csinálni Tardon, ahol a termékek készülnek, és ahol az ottani adminisztratív és logisztikai teendők központja is helyet kaphat. A La femme 50 tehetséges fiatal programjában Váczi Borbála Krizsó Szilviát kapta mentorul, aminek nagyon örült, hiszen eleve vele szeretett volna együtt dolgozni. „Szilvivel azt beszéltük meg, hogy kitaláljuk, miben számítanánk a segítségére, ő pedig végignézi, hogy miként tudna velünk együttműködni. Magamtól pedig elvárom, hogy éljek azzal a lehetőséggel, ami ebben a programban rejlik.”

A matyodesign alapító tulajdonosa, öt testvér közül a negyedik, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tardra született. Születése után nem sokkal a szülei a fővárosba költöztek, így ő már a Lauder Javne iskolában érettségizett, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre iratkozott be építész szakra. Miután hamar felismerte, hogy mégsem ez a neki való pálya, egy évig a MÚOSZ-ban tanult újságírást. Végül az ELTE szociális munkás szakán szerzett diplomát, miközben a tanulás mellett folyamatosan dolgozott, így például a SuperGroup sajtósaként – ez volt az a kreatív vállalkozás, amely többek között kitalálta a MikulásGyárat, kékbe csomagolta az Erzsébet-hidat vagy befüvesítette a Szabadság-hidat. Gyártásvezetőként később a Propaganda nevű cég tévéműsorainak előállításáért felelt. 2010-ben a nővérével, Rozival hozták létre a matyodesignt. A vállalkozást tardi asszonyok foglalkoztatásával valósítják meg, olyan térségben adva munkát asszonyoknak, ahol rendkívül nagy a munkanélküliség.
Mentor: Krizsó Szilvia
„Felemelő érzés volt személyesen is találkozni Bogyisszal, merthogy őt mindenki így hívja. Kisugárzása, ambíciója, életkoránál sokkal érettebb személyisége véleményem szerint nagy dolgokra teszi őt képessé, és számomra izgalmas kihívást jelent mellette lenni ezen az úton. Képernyős, valamint vállalatvezetőknek kifejlesztett kommunikációs és vezetői hatékonyság növelésre irányuló tréneri tapasztalataimmal abban szeretném segíteni, hogy az általa és testvére által megálmodott márka bekerüljön a köztudatba, de ne csak itthon, hanem külföldön is.”

 

Adatlap: