Menü megnyitása

Varjú Ágnes

Születési év: 
1994
Tehetségterület: 
divattervezés
Mentorok: 

Varjú Ágnes vagyok, 20 éves. Divattervezéssel foglalkozom 2 éve. De a teljes meggyőződést, hogy ez az a művészeti terület, ami az életem meghatározó pontja lesz mindig is, 2014 nyarán kaptam. Elkészítettem életem első kollekcióját, melybe beletettem személyiségem, és identitásom legjavát, és erre a kollekcióra a szakmai, mű(ruha)kedvelő, és laikus közönség is hatalmas pozitív visszajelzést adott. Azóta tudatos bennem az, hogy nekem ezt kell csinálnom. Ruháimmal, mintáimmal kifejezem önmagamat, ez hatalmas kiváltság, hogy 20 évesen megtaláltam azt a területet, amiben ennyire önmagam tudok lenni.

Elsősorban művészként tekintek magamra, azonban üzletasszonyként is meg kell állnom a helyemet, ugyanis egy márkát felépíteni, és brandingelni, nem kis feladat. Ezért hatalmas öröm számomra, hogy lehetőséget kaptam a Tehetség Piactér, Tehetséghidak programjában való részvételre, ahol számos értékes kapcsolat és hasznos előadás mellett kaphattam egy mentort, aki ezeken a területeken tud nekem segíteni. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy az olyan fiatalok, akik tehetségesek és céltudatosak, kapjanak lehetőséget arra, hogy fejlődjenek, észre vegyék őket, és támogatást kapjanak, olyan személyektől, akiknek a tapasztalatai hasznosak lehetnek.

Valamint úgy gondolom, ahhoz hogy valaki sikeres legyen elengedhetetlen a jó önismeret és önértékelés. Régóta foglalkoztat, hogy segítsek olyan lányoknak, és nőknek, akiknek az énképében történt egy elakadás. Célom egy olyan kampány megvalósítása profi szakemberekkel, ami ezzel foglalkozik.

Miért fontos számodra ez a program?
Nagyon örültem, mikor bekerültem a programba, mert számos új kapcsolatot, és tapasztalatot ad. Olyan programokat, előadásokat és lehetőségeket nyújt, amelyekben nagyon kevés fiatalnak van része. Nagy élmény megismerni a tehetséges fiatalokat, mentorokat.

Miért érzed/érezted úgy, hogy szükséged van mentorra?
Az én területemen elindítani egy márkát, kiépíteni egy image-képet, és megállni a lábamon nem kis feladat. Egy mentor, aki otthonosan mozog az üzlet és a kommunikáció területén, biztatást és egy kis útmutatást tud adni, hatalmas segítség.

Mitől más egy mentori segítség, mint egy tanári/szülői segítség?
Teljesen más segítséget adhat valaki, aki érti a szakmai vívódásokat. Fontos, hogy a tapasztalatait át tudja adni őszintén.

Miért ajánlanád egy barátodnak, hogy keressen mentort?
Mindenképp ajánlanám minden olyan barátomnak, akinek van egy célja, hogy keressen egy mentort, aki tudja ösztönözni, átsegíteni az elakadásokon, tapasztalatait átadni. Hatalmas segítség, hogy nem teljesen egyedül kell az akadályokat leküzdeni.

Mit kaptál eddig a programtól?
Új kapcsolatokat, ismerettségeket, rengeteg tanácsot, tapasztalatot, lehetőséget, amiknek várom a folytatását. Izgalmas beszélgetéseket, érdekes előadásokat és programokat.

További gondolataid:
Ez a program egyedülálló, és nagy lehetőség. Hálás vagyok a szervezőknek, és csak ajánlani tudom minden tehetséges fiatalnak, akik elkötelezettek céljaik megvalósításában.

Adatlap: