Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A tehetség ünnepe

2020. április 2.

Egy-egy díj, elismerés, oklevél magában hordozza az átadását megelőző, hosszú és kitartó, néha cseppet sem könnyű munkálkodást.

Az idei évi márciusi XI. Kárpát-medencei Tehetségnapra idén nem kerülhetett sor a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, mégis, ünneplésre ad okot az egész tehetség-közösség számára annak tartalma. A felfedezett fiatal tehetségeink, a Tehetségnagykövetek, a Tehetségek szolgálatáért életmű- és éves díjasai, az akkreditációt szerzett és azt megújító intézmények a már elvégzett kiváló munkájuk eredményeként, megszerzett sikereikkel ünneplésre szólítanak.

Ezúton szeretnénk gratulálni
a „Felfedezettjeink” című pályázat nyerteseinek! A felhívásra minden évben a Matehetsz tehetséghálózatának intézményei (több mint 1400 tehetségpont, mintegy 70 tehetségsegítő tanács), a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) 51 tagja és a Matehetsz 40 tagszervezete nyújthatnak be ajánlást. A pályázatra 5 és 25 év közötti, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok jelentkezhetnek az intézmények munkatársainak ajánlásával. Idén fődíjat nyert, s egyben 150 ezer forint ösztöndíjat is: Marosz AjnaSzabó Boglárka, Urbán Oszkár
További hat diák különdíjban és kisebb összegű ösztöndíjban részesül: Beke Csongor, Borsos ViktóriaDurdovic Ádám, Kiss Boglárka, Őry Zsombor Erös, Szirányi Péter

- a Magyar Tehetség Nagykövete címet elnyert kiváló szakembereinknek: Beliczay Sándornak, Mányai Csabának, Várdai Istvánnak

- a Tehetségek Szolgálatáért életműdíjjal értékelt és elismert szakembereinknek Dr. Deák Irénnek, Dr. Zsakó Lászlónak

- Tehetségek Szolgálatáért éves díjjal értékelt és elismert szakembernek: Dr. Muhi B. Bélának

- a Tehetségek Szolgálatáért közösségi díjjal kitüntetett Arany János Tehetséggondozó Program Intézményeinek Egyesületének.

Tartva, őrizve hagyományunkat, a Tehetségnapok klasszikus eleme szokott lenni az „akkreditált”, illetve az „akkreditált kiváló tehetségpont” táblát átvevő intézmények  - magas színvonalon végzett tehetségfejlesztő munkájuk elismeréseként. Idén 160 intézménynek gratulálhatunk!

A díjak, projektek, aktivitások életben tartásához forrás is szükséges. Fontos megemlíteni, hogy a Nemzeti Tehetség Program példaértékű állami és civil összefogással valósul meg évről-évre, melynek egyik alapja az állampolgárok által adható 1%-os adófelajánlás is, illetve a Matehetsznek mint civil szervezetnek felajánlott szja 1%. Ez utóbbi képezi a „Felfedezettjeink” pályázati díjas fiatalok ösztöndíjait.

Kívánjuk, hogy teljen minél több örömük a tehetséggondozásban végzett munkában, ezzel megsokszorozva erejüket!