Amerikából jött, leendő foglalkozása: üzletember

 

 

A matek: az általános iskola harmadik osztályától járok versenyekre. Kezdetben a természettudományok iránt érdeklődtem, aztán jöttek a társadalomtudományok, néha dilemmázom is a kettő között. Édesapám kétkezi munkás, édesanyám építész tervező, tehát matekra és kreativitásra szükség van ott is. Az újságírásba úgy csöppentem, hogy negyedikesként elindítottam egy osztályújságot, ami aztán iskolaújság lett és egy időben a magyar mellett szerbül is megjelent. Később elvégeztem a vajdasági Hét Nap című hetilap újságíró-iskoláját, ezután írtam rendszeresen.

 

A Zentától öt kilométerre fekvő, több mint 750 éves Csókán élek ma is. Sokáig magyarlakta helység volt, majd a délszláv háborúk nyomán szinte elnéptelenedett, az ipar leállt, a kulturális élet pang, vagyis a fiatalok szempontjából nem rózsás a helyzet. Az általános iskolát itt végeztem. Azt hiszem, ez egy teljesen átlagos szerbiai magyar iskola, de itt találkoztam egy kiváló matematika tanárnővel, Sütő Juliannával, akihez még most is visszajárok, ha nem értek valamit. Az iskolában olyan helyzeteket is meg kellett oldani, amikbe a hétköznapi élet során beleütközik az ember, ha például meg kellett győzni valakit arról, hogy segítsen vagy támogasson. 

 

Kitűnő tanuló voltam, nem volt gondom semelyik tantárggyal, bár nem állítom, hogy rengeteget tanultam volna. A természettudományok közül egyedül a biológiával kellett sok időt töltenem: rengeteg új ismeret, megjegyzendő anyag volt. Harmadikosként először a Kenguru Nemzetközi Matematikaversenyen indultam, de nem értem el helyezést. Nem adtam fel, újra megpróbáltam, mert már akkor is érdekelt a feladatok megoldása és szeretem összemérni a tudásomat másokéval. És be kell vallanom, hogy nagyon szeretek nyerni: az az érzés mindent visz. 

 

Csókán kilógtam a sorból: az évfolyamomon harminc magyar diák volt, matekversenyre ketten, hárman jártunk, végül már csak én, vagyis nem volt bevett szokás a versenyre járás. A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban, ahová most járok, más a helyzet: itt mindenki mindenből versenyez. 

 

Ez nem okozott gondot, bár kisebb összetűzések azért voltak. A társaim és köztem élt egy ki nem mondott szerződés: amikor feleltek vagy dolgozatot írtak, segítettem nekik. Nem hiszem, hogy ez csalás lenne: ha nekem tíz percig tartott az anyag megtanulása, a barátom meg órákig szenvedett vele, miért ne segíthetnék neki? 

 

Hogyan döntöttél a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium mellett? 

Az általános iskola végén leginkább a közgazdaságtan és az üzlet érdekelt, így szóba jött két közgazdasági gimnázium, továbbá a nyelvi tehetséggondozásban jó szabadkai Kosztolányi Dezső Gimnázium, valamint a természettudományokra specializálódott Bolyai. Ez utóbbinak a felvételi előkészítőjére kezdtem járni, sok időt töltöttem itt, megtetszett a környezet és a tanárok is.

 

A Vajdaságban csak két iskolában folyik kizárólag magyar nyelven az oktatás. Ez az egyik ilyen intézmény, s ezért a magyar és a szerb kormánytól is jelentős támogatást kap, ami különleges lehetőségekhez juttatja a diákokat. Egy osztályba legfeljebb húszan járnak, a matematika tagozat mellett van egy képzőművészeti és volt egy sporttagozat is. Az egész iskolának olyan kétszáz tanulója lehet, mindenki ismer mindenkit. A tanterv a szerbiai matematikai gimnáziumi tantervet követi, amihez a délutáni fakultációk, szakkörök, emelt szintű foglalkozások társulnak. Most járok német fakultációra, webes programozás fakultációra, kémia szakkörre, emelt szintű matematikára és néha emelt szintűn informatikára is, ami azt jelenti, hogy keddtől csütörtökig estig bent vagyok az iskolában, az egyéb tevékenységeimet igyekszem szigorú rend szerint beosztani. A tanórán kívüli programok segítenek a szabadidő hasznos eltöltésében és szórakozva tanulunk. 

 

Egyirányú csereprogram, aminek a keretében szerbiaiak mennek Amerikába. Az amerikai kormány így segíti elő a két nép közötti ellentétek elsimítását. A cél, hogy minél többet megtudjunk az ottani kultúráról, nekik pedig megmutassuk a mi világunkat. Hetedikes voltam, amikor édesanyám látott erről egy tévéműsort és felírta a weboldal címét. Én elraktam, és elsős középiskolásként, amikor már jelentkezhettem, pályáztam. A több mint hatezer jelentkezőből végül hatvan diáknak fedezik minden költségét egy tanéven keresztül. Többfordulós tesztelés után választottak ki minket: nyelvtanteszt után esszéket kellett írni arról, hogyan tudunk beilleszkedni új helyzetekbe, mennyire vagyunk nyitottak más kultúrák iránt, hogyan kezeljük a stresszt. Nyelvvizsgateszt is volt, hogy lássák, mennyire tudjuk követni az amerikai középfokú oktatást. Az utolsó fordulóban azt mérték, mennyire vagyunk csapatjátékosok, végül egy interjú következett. 

 

Hat-hét éves koromban eldöntöttem, hogy el akarok menni Amerikába; kíváncsi voltam, hogy tényleg olyan jó hely-e, amilyennek mondják. Az ott töltött év után már látom, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, de az emberek mentalitása gyökeresen más, mint itt. Iowában, az amerikai Közép-Nyugaton voltam, ami ránézésre olyan, mint a Dél-Alföld. Az emberek viszont nagyon mások: mindenki pozitív és motivált, mindenben támogatják egymást. A jövőt reménytelinek látják és mindennek a jó oldalát nézik. 

 

2013 nyarán öthetes képzésen vehettem részt Pennsylvaniában, ami valójában jövendő üzleti vezetőknek szólt. Itt befutott üzletemberek beszéltek arról, hogyan csinálták meg a szerencséjüket. Hogy visszamegyek-e újra? Lehet, hogy egyetemre vagy nyári munkára igen, de később itthon szeretnék azon dolgozni, hogy jobb életük legyen az embereknek. Az amerikai tanév után osztályvizsga helyett egyébként inkább újrajártam a második osztályt, hogy ne hiányozzon az a tudás az érettségin. 

 

Nagyon szeretek szervezni, úttörő kezdeményezéseket indítani. Amerikában úgy gondoltam, meg kell hálálnom a kormány nagylelkűségét, ezért segítek, ahol csak tudok, hogy lássák: a szerbiai emberek érdemesek a bizalmukra. Több önkéntes akciót is véghezvittünk, például amikor az iskolaigazgatónkat felragasztottuk a falra. A gyerekek egy dollárért vásárolhattak egy méter ragasztószalagot, amit felragaszthattak a falnál álló igazgatóra. Az ötlet népszerű volt: százötven dollár gyűlt össze jótékony célra. Itthon a hétvégéken vagy nyaranta van alkalmam önkénteskedni: a nyári táborokban játékszervezőként dolgozom. 

 

Olvastam korábban egy cikksorozatot egy cserediáktól, aki eléggé negatív dolgokat írt. Elhatároztam, hogy megírok minden jót, ami csak velem történt. Jó érzés volt, hogy a cikkek után ismeretlenektől is kaptam pozitív visszajelzéseket, hálásak voltak, hogy olyasmiről írtam, amit nem ismertek.

 

Tóth Lívia a VMÚE elnökeként támogatta az ötletet, hogy összefogjuk a régiónkban dolgozó fiatal újságírókat. Ők több szempontból hátrányban vannak a tapasztaltabb kollégáikhoz képest, hiszen nem írnak olyan sokat, nem rendelkeznek azzal a szakmai tudással, mint a már pályán lévők. A szabadkai alakuló ülésen közel félszáz fiatal újságíró gyűlt össze. A munkánk részeként képzéseket szervezünk, informáljuk a tagokat a pályázati lehetőségekről, de jártunk már a magyarországi Diák- és Ifjúsági Országos Egyesületének konferenciáján is. Az újságírást most szüneteltetem: bár nagyon fontosnak tartom az objektív tájékoztatást, de más dolgok most jobban érdekelnek.

 

A már említett iskolaújságnak akartam online felületet indítani, azonban nem találtam megbízható ingyenes tárhelyet. Külföldi oldalakon láttam, hogy van egy olyan üzleti modell, ahol ingyenes minőségi tárhelyet kap az ember, ha cserébe aktív egy webes fórumon, míg a szolgáltatás üzemeltetői az oldalakon elhelyezett reklámokból fedezik a költségeiket. Sokáig voltam aktív külföldi fórumokon, hogy elsajátítsam a modell csínját-bínját, majd egy üzlettársammal beindítottuk Magyarországon a gyorsan népszerűvé váló vállalkozást. A társam felelt a technikai háttérért, én intéztem minden mást a pénzügyektől a marketingig. Jól ment az üzlet, több mint kétezer felhasználónk volt, mielőtt eladtuk volna. Tökéletes játszótér volt, hogy megtanuljunk alapvető dolgokat az üzletről. Most jelentkeztem a MATEHETSZ Tehetség Piactér felhívására is, mert érdekel, hogyan lehet az ötletből üzletet csinálni. 

 

Igen; 2012 nyarán olvastam a felhívást az Ifjúsági Parlament szerbiai üléséről, amit Szabadkán tartottak. Én a külügyi bizottságba kerültem, ahol Szerbia és az Unió kapcsolatáról gondolkodtunk. Egy zsűri sorra járta a bizottságokat, azt figyelve, ki hogyan érvel az igaza mellett, és a hetven résztvevőből tizennégyünket választották ki, akik az amszterdami vagy a müncheni konferenciára juthattak el. Én Münchenbe kerültem 2013 tavaszán: itt harminc európai országból több mint kétszáz fiatal volt jelen. Az állampolgári jogokkal, belügyekkel és igazságügyekkel foglalkozó bizottság tagja voltam, ahol az internetes adatvédelem témáját vitattuk meg. Büszke vagyok rá, hogy az általunk felterjesztett határozatjavaslatot az Ifjúsági Parlament minden tagja elfogadta.

 

Azt ajánlottuk, hogy az Európai Unió vezessen be egy szabályozást, ami kötelezővé tenné az internetes szolgáltatóknak, hogy egységesített, könnyen átlátható diagramon mutassák meg, milyen információkat gyűjtenek be felhasználóikról, azokat mire használják, hol tárolják és kivel osztják meg. A határozat továbbkerült az Európa Parlament megfelelő bizottsága elé, ami figyelembe veheti majd saját határozatánál. 

 

A modell az Európai Parlament munkáját szimulálja. Csapatépítéssel kezdtünk, ahol szituációs játékok során ismertük meg egymást. Azután azonosítottuk a problémákat és lehetséges megoldási javaslatokat kerestünk, majd lépésről lépésre végigvettük a konkrét megoldási lehetőségeket. A határozati javaslatot a megszövegezés után bemutattuk a többi bizottságnak, akik támadhatták azt, végül egy nyílt fórum következett a kérdéseknek, zárásképp pedig az egész parlament szavazott. 

 

Ahogy mondtam, a gimnáziumom számos versenyen vesz részt. Különösen büszkék vagyunk rá, hogy idén a Magyar Innovációs Szövetség által kiírt 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny második fordulóján a kidolgozásra javasolt 58 pályázatból kilenc – köztük az enyém és Tűri Eriké – a mi iskolánkból érkezett. A pályázathoz szükséges kutatást a Szegedi Tudományegyetem segítette anyagilag és szakmai tanácsokkal is. Az iskolánk ugyanis többször nyert már az egyetem Kutatóiskola-pályázatán, ahol az egyik témánk az volt, hogy a gázolajszennyezések hogyan szüntethetők meg természetes úton – innen indult a mostani projekt. Olyan eljárásokat akarunk kifejleszteni, amik a megfelelő mikroorganizmusok bevonásával gyorsan, hatékonyan, olcsón meg tudják szüntetni a szennyezéseket. A kutatás során talajmintákat szennyezünk gázolajjal, különböző mikroorganizmusokat adunk az egyes mintákhoz, a kombinációkból pedig megpróbálunk rájönni arra, melyik a legeredményesebb módszer. Kormányos Róbert tanár úr a témavezető, akit az egyik mentoromnak tekintek. 

 

Kémia és biológia is kell. A kémiát mindig is szerettem, a biológiát kevésbé, de amióta mikrobiológiával foglalkozom, ez a terület is érdekel, mert látom a gyakorlati hasznát. Ez a téma kiválasztásakor is nagy szerepet játszott: fontos volt, hogy a jövőben valaki élvezze a kutatásunk gyümölcseit. 

 

Érdekel a nemzetközi gazdálkodás szak a Corvinuson, de ha találok jó ösztöndíjat, lehet, hogy Amerikába mennék. Hosszú távon egyértelműen az üzleti szféra érdekel, kiskorom óta vonzódom ehhez a területhez. Jelentkeztem a Mathias Corvinus Collegium középiskolás képzésére is, így ha Budapesten járnék egyetemre, ott mindenképp bekapcsolódnék a szakkollégiumi munkába is.