Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Csipak Levente

Csipak Levente
17 éves - Zenta (Senta)
Nemzeti Tehetségsegítő Tanács "Felfedezettjeink" különdíj
újságírás

Levente ezüst díjat kapott egyéves munkájáért, amikor az Egyesült Államok kormánya által finanszírozott A-SMYLE cserediákprogram során heti rendszerességgel küldte haza a jelentéseit a Képes Ifjúságba. Ott tartózkodása alatt civil szervezetek munkájába is bekapcsolódott.

13 éves kora óta foglalkozik újságírással, a vajdasági Hét Nap és a Képes Ifjúság tudósítója. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete ifjúsági tagozatának egyik fő kezdeményezője, és az ifjúsági tagozat egyik koordinátora. Kitűnő tanuló, a civil szférában is aktív, számos szervezet munkájában vesz részt. Nyarait táborok szervezésével tölti.

A pályázaton elnyerhető támogatást elsősorban tanulmányai finanszírozására fordítaná, valamint az Európa Ifjúsági Parlamentjére való kiutazás költségeit is a pályázaton elnyert összegből fizetné.

Eredmények:

  • Szerb Informatikai Olimpia: harmadik helyezett
  • Kenguru Nemzetközi Matematikaverseny: négy alkalommal második, egyszer harmadik hely
  • Gordiusz Matematikaverseny megyei forduló: 3. helyezett
  • VIII. Fekete Mihály Emlékverseny: második helyezett
  • X. Fekete Mihály Emlékverseny: harmadik helyezett
  • Az Európai Ifjúsági Parlament 5. szerbiai ülésén megválasztották, hogy a 2013-as müncheni, nemzetközi ülésen képviselje Szerbiát.
Adatlap: 
Kapcsolódó intézmény, szervezet: