Nyelvjáték határok nélkül

 

 

A nyelvészeti diákolimpia egyszerre nem más és nagyon más, mint a többi hasonló verseny. Nem más, hiszen ugyanazt a középiskolás réteget szólítja meg, amely így nemzetközi színtéren méretheti meg tudását, ugyanakkor tény, hogy a többi diákolimpiához képest viszonylag új kezdeményezésről van szó. Az évtizedek óta létező társaival szemben a Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpia csak 2003 óta létezik, Magyarország pedig 2012-ben kapcsolódott be a munkába. Ezzel is összefügghet, hogy a nyelvészeti versenynek nincs olyan támogatottsága, mint azoknak: a diákjaink egyedi, az éppen adódó lehetőségeknek megfelelő támogatásoknak köszönhetően juthatnak el a nemzetközi versenyre, miközben a szervezők felől nézve ugyanolyan ország vagyunk, mint a többi, ahol szervezettebben támogatják a mozgalmat. 

 

Miért ilyen későn indult ez a verseny?

A közvélemény előtt a nyelvészet egy nem megfelelően ismert tudományterület: ha szóba kerül, a legtöbben alighanem a helyesírásra gondolnak, holott másról, a különböző nyelvek sajátosságainak felismeréséről, megértéséről van szó. Problémát jelent az is, hogy bár a középiskolában van magyar nyelv tantárgy és különböző nyelvórák, ahogy létezik matematika- és informatika-oktatás is, ám a nyelvészeti gondolkodás, és így a nyelvészeti diákolimpiák anyaga is mindezek kombinációjából áll össze. A dolognak ilyen értelemben a középiskolákban nincs egyetlen „gazdája”, hiszen nincs egy olyan tantárgy vagy szaktanár, ami, illetve aki a nyelvészeti diákolimpiára készítené fel az érdeklődő diákokat. Ha lelkes az informatika- vagy a matematikatanár, akkor sokat segíthet persze, mivel a példák egy része kódfejtés, amihez logikus, algoritmikus gondolkodás kell, és nem feltétlen konkrét értelemben vett nyelvtudás. Egyes országokban Számítógépes Nyelvészeti, illetve Matematikai Nyelvészeti Diákolimpiának is nevezik a versenyt, hiszen itt a nyelv törvényszerűségeinek felfedezése, rendszerbe foglalása a lényegesebb, és nem az, hogy a saját nyelvünkönvagy másnyelveken milyen szinten beszélünk. Ezért aztán bármilyen furcsán is hangzik, ahhoz, hogy valaki itt jól szerepeljen, nem az iskoláinkban tipikusan oktatott nyelveken kell jól beszélni (bár az nem hátrány): nagy eséllyel ugyanis  különleges, olykor távoli nyelvekből jönnek a példák, s az ezekben szereplők elemek közti viszonyok megértése segít a feladat megoldásában. Olyan készségekre van tehát itt szükség, amit a nyelvtanórákon nem feltétlenül fejlesztenek. Ezért aztán itt gyakori az, ami fizikából vagy kémiából nem fordulhatna elő: a versenyt megismerő diákok maguk tájékoztatják  tanáraikat a verseny létéről. azaz az iskolákban nem zajlik még módszeres felkészítés, lévén hogy a diszciplína maga is nehezen körülírható. Ha megnézzük, hogy mi lesz később a nemzetközi nyelvészeti olimpián nyertes diákokból, azt látjuk, hogy sok informatikus, matematikus, közgazdász kerül ki közülük, és persze néhány nyelvész is. Talán a minisztérium is ezért ennyire óvatos a – jóllehet most már nemzetközi eredményeket is elérő - magyar diákok támogatása kapcsán.

 

 

Míg például matematikában bizonyos témákhoz adott feladattípusok tartoznak, itt korántsem. Az egyik feladatban például a Föld különböző országainak neveit öntik a diákok elé egy ismeretlen nyelven, és rá kell jönni, hogy melyik melyik: az ismétlődő elemekre, a szavak hosszúságára figyelve kell kisakkozni a megoldást, a másikban egy különleges afrikai nyelven kell egy adott helyzetnek megfelelő helyes mondatot létrehozni az adott szabályok alapján, tehát nem a típusuk, hanem nehézségük szerint vannak összeállítva a megoldandó problémák. Vannak országok, például Bulgária, ahol ezeknek a problémáknak a megoldására már rendszeres felkészítés is zajlik a diákok számára, így az idei pekingi olimpiáról hazatérő magyar diákok javasolták is, hogy nálunk is folyhasson hasonló munka. Az eddigi hazai versenyek ugyanis a neten beküldött feladatok megoldásainak pontozásából állt, majd az egész iskolaévben folyó internetes verseny legjobb húsz diákját a nyár elején behívjuk egy válogatóra, azaz a bolgárokéhoz hasonló szisztematikus felkészítés eddig még nem volt a nemzetközi versenyre. A válogatón a diákok közösen oldják meg a kapott komplex feladatokat, mi pedig azt figyeljük, hogyan, milyen felismerések segítségével, mennyire intuitívan oldják meg azokat. Az olimpiai csapat összeállításakor tehát azt mérlegeljük, hogy kik hogyan tudnak együtt dolgozni: van, aki a problémára érez rá, másnak jó ötletei vannak, esetleg abban jó, hogy átalakítsa azokat. 

 

A matematika és informatika órán megszerzett tudás biztosan segít: ha valaki tud világosan gondolkodni, átlátja a problémát és lépésről lépésre meg tudja fogalmazni a teendőket, akkor sikeres lehet. A közvetlen nyelvtudás tehát nem a legfontosabb, de tapasztalataink szerint az igen, ha valaki beszél az anyanyelve mellett egy másik nyelvet is, hiszen így ki tud lépni abból a rendszerből, amiben él. A logika persze olykor elhomályosítja a lexikális ismereteket, sőt néha a megérzések is működnek a feladatmegoldás során. Többször szembesültünk azzal, hogy a kétnyelvű családban felnövő fiatalok nagyobb eséllyel indulnak a nyelvészeti diákolimpián: aki eleve két kultúrába született, könnyebben tud többféleképpen gondolkodni. 

 

Igyekeztünk tanárokat és iskolákat bevonni, először a személyes ismeretségi körünkben. Az út elején járunk, hiszen én magam is csak három éve hallottam a nyelvészeti diákolimpiáról, ráadásul egy matematikus kollégától, aki pedig egy amerikai diákjától értesült a mozgalomról. Ezzel egy időben az MTA Nyelvtudományi Intézetének két elkötelezett munkatársával, Oszkó Beatrixszel és Szabó Tamás Péterrel el tudtuk indítani a hazai nyelvészetidiákolimpia-mozgalmat. Ők kapcsolatban álltak Vértes Judittal, a Városmajori Gimnázium tanárával, aki a 2012-es ljubljanai olimpián először, félhivatalosan szereplő magyar csapat kísérője volt. Az egész nyelvészeti diákolimpiai mozgalmat egyébként hazánkban egy akkori városmajori gimnazista, Demszky Dorottya indította meg. A diákok akkor is egymást informálták, és azóta is így terjed az olimpia híre: ez is hatékonyabb lenne, ha a minisztérium mellénk állna. A középiskolák tájékoztatása nem hivatalos úton azért is nehéz, mert az egyik iskolában a matematikatanár a kulcs, máshol lehet, hogy a némettanárban van érdeklődés a verseny iránt. 

 

Első alkalommal, 2012-ben a Városmajori Gimnázium egykori diákja, Demszky Dorottya szedte össze a csapatot, majd elmentek Ljubljanába, ahol az új országok közül a legtöbb pontot érték el. 2012 őszétől kapcsolódtunk be kollégáimmal: elkezdtük a neten szervezni a versenyt, és a példagyártásba és -javításba pedig bevontuk egyetemi ismerőseinket is. A csapat 2013-ban kijutott Manchesterbe, amihez már kellett anyagi támogatás: az útiköltség előteremtésében az OFI, illetve a EMMI segítette a diákokat a Simonyi Károly emlékére létrehozott Hiteles Ember Alapítványon keresztül. 2014-ben azonban Pekingbe úgy tűnt, már nem lehet magánerőből eljutni, viszont a remélt minisztériumi támogatás is elmaradt. Az utolsó pillanatokban azonban a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgatója közreműködésével csodálatos példát láttunk összetartásból, hiszen egy hétvége alatt cégek és civilek a szükséges pénz többszörösét adták össze, ezért tudtunk két magyar csapatot is kiküldeni a pekingi diákolimpiára. Az eredmény sem maradt el: a szegedi Tímár Veronika különdíjat kapott, és mindössze néhány ponttal maradt le a bronzéremről. A Pekingben járt magyar csapat vezetője Yang Zijian Győző lett, aki a PPKE ITK-n nyelvtechnológus doktoranduszhallgatóm, és akinek a közreműködésével minden ajtó megnyílt előttünk Kínában, holott a megkésett jelentkezés miatt már minden hivatalos határidőn régen túl voltunk. A 2015-ös versenyt Bulgáriában rendezik: ide a legrosszabb esetben autóval is el tudunk jutni, de persze az ad hoc támogatások helyett az a cél, hogy kiszámítható finanszírozása legyen a magyarországi versenyzőknek. A diákok ugyanis joggal várják el, hogy kimagasló teljesítményüket értékelve a többi ország csapatához hasonló feltételekkel juthassanak ki az olimpiára, hogy aztán Magyarország hírnevét öregbítsék. 

 

A korábbi versenyek feladatai megoldásaikkal együtt a nemzetközi verseny honlapján elérhetőek. Nálunk sok nyelvészkolléga segített hasonló feladatok kitalálásában. A jó feladatok száma persze egyre csökken, de Pekingben ebben is szerencsések voltunk: a magyar csapat kalandos kijutása nagy rokonszenvet keltett, így több kolléga ajánlott fel máshol még nem publikált feladatokat, sőt a ma már az Egyesült Államokban tanuló első olimpikonunk, Demszky Dorottya is szerzett versenyfeladatokat, amiket ő maga segít lefordítani a magyar diákok számára. Fontos tudni egyébként, hogy az értelmezési nehézségek elkerülésére a nemzetközi  versenyen is a példákat mindenki a saját anyanyelvén kapja meg.

 

Nem másolja, már csak azért sem, mert a nemzetközi döntő feladatai kifejezetten nehezek. Célunk, hogy eleinte könnyebb feladatokkal indítsunk: fontos a korai sikerélmény, ami erőt ad akkor is, amikor a feladatok már jóval nehezebbek, s a négy fordulóban kiosztott három-három feladat egyre bonyolultabb. A döntőn nagyon időigényes, kizárólag szisztematikus munkával megoldható – olykor bizony a megoldhatatlanság határán lévő – feladatok szerepelnek. A feladatok nehézsége azonban még nem tántorított el senkit: a diákok elsősorban a játék és a felfedezés öröméért kapcsolódnak be.