Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

10 éves a Nemzeti Tehetség Program

2018. március 29.

2018. március 22 és 24 között nagyszabású tehetségkonferencia sorozat került megrendezésre a Nemzeti Tehetség Program fennállásának tízéves jubileuma alkalmából. 

A Budapest Talent Summit 2018 elnevezésű rendezvénynapok célja a tíz év alatt elért eredmények bemutatása, a jövőbe mutató lehetőségek átgondolása, valamint a sikerek és a támogatott tehetségek közös megünneplése volt. 

A Magyar Országgyűlés 2008-ban öt-párti konszenzussal úgy határozott, hogy átfogó nemzeti, gazdasági, esélyjavító és társadalomépítési programot hoz létre Nemzeti Tehetség Program néven. Az elmúlt 10 év alatt a program keretében már több mint 3 millió tehetséget támogatott a kormány, összesen mintegy 15 milliárd forinttal. A Nemzeti Tehetség Program 20 évre határozott meg kiemelt feladatokat a tehetségsegítésben és a tehetséggondozásban. Az Országgyűlés a határozat elfogadásával kifejezte elkötelezettségét a tehetséges gyermekek, fiatalok hosszú távú segítése, folyamatos fejlesztése, valamint kiszámítható támogatása iránt.

Az Országházban megrendezett konferencián Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be, hogy már elérhetőek a Nemzeti Tehetség Program 2018-as kiírásai is. A kormány ebben az évben valamivel több, mint hárommilliárd forintot fordít tehetségek támogatására. Köszöntőjében kiemelte, hogy fontos kapcsolatban maradni a tehetségekkel, érzékeltetni velük, hogy azért fektet beléjük a magyar állam, mert értékesnek tartja őket. 

Ezután Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hangoztatta, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően gazdag tehetségekben. Beszédében elmondta, hogy könnyebb ott támogatni a tehetségeket, ahol összefogás, nemzeti közös szándék áll az ügy mögött; és ezt fejezi ki az is, hogy a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásával is segíthetjük a fiatal tehetségeket, melyre idén május 22-ig van lehetőség.

A konferencián több hazai és határon túli szervezet, példakép kapott lehetőséget a bemutatkozásra változatos előadások, kiállítások, prezentációk és színpadi produkciók keretében. A Nemzeti Tehetség Program civil oldala nevében Bajor Péter, a Matehetsz ügyvezető elnöke tartott plenáris előadást az eltelt 10 év eredményeiről.

Az eseménysorozat március 23-án pénteken egy nemzetközi tehetségkonferenciával folytatódott a V4 országok küldöttségeinek részvételével, ahol a szakmai előadások és jó gyakorlatok mellett bemutatkoztak a visegrádi országok ifjú tehetségei is.