Menü megnyitása

Elhunyt Dobos Krisztina, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett főigazgatói tanácsadója

2013. december 21.

Mély együttérzéssel és fájó szívvel értesültünk arról, hogy december 12-én, életének 64. évében súlyos betegségben elhunyt Dobos Krisztina, az Antall-kormány emblematikus, meghatározó oktatáspolitikusa, a magyar oktatás elismert szaktekintélye, helyettes államtitkár, az MDF országgyűlési képviselője. Dobos Krisztina az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési Központjának mb. igazgatója, a Nemzeti Tehetség Programiroda vezetője, majd intézetünk főigazgatói tanácsadója volt.

Dr. Dobos Krisztina 1949. július 18-án született Budapesten. Általános és középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, 1967-ben érettségizett a Szent István Gimnázium speciális matematika tagozatán. Még ugyanebben az évben felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karára, 1972-ben matematika-fizika szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Ezt követően hat évig az Agrártudományi Kutatóintézetben dolgozott.
 
1978-ban a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán vállalatszervezői oklevelet szerzett. 1979-ben megvédte doktori disszertációját, melyet a sztochasztikus folyamatokról írt. 1979-ben a GATE Társadalomtudományi Karának matematika-statisztika tanszékén volt tanársegéd, majd adjunktus. Ezzel párhuzamosan tanított a Szent István Gimnáziumban is. Közel száz cikket és tanulmányt publikált hazai és külföldi folyóiratokban, ezek témája többnyire a gazdasági folyamatok modellezése, illetve az oktatási rendszer demokratikus átalakítása volt.
 
A rendszerváltozás idején, 1988-ban belépett a Magyar Demokrata Fórumba. Oktatási, kutatási és ifjúsági kérdésekben a párt egyik meghatározó szaktekintélye lett. 1991–1993 között közoktatásért felelős helyettes államtitkár volt a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban.
 
Ő irányította a közoktatási törvény kidolgozását, melyet a parlament egy szavazat híján kétharmados többséggel fogadott el. 1993-tól 1994-ig az MDF elnökségi tagja volt. 1990-től folyamatosan több száz pedagógusfórumot tartott. Szerkesztette az Új Nemzedék című, saját kiadású oktatási folyóiratot.
 
1996-ig volt országgyűlési képviselő, majd pályáját 1998–2005 között a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány (KOMA) Kuratóriumának elnökeként folytatta, s 2005 őszétől a Fasori Evangélikus Gimnáziumban matematikatanárként és igazgatóhelyettesként tevékenykedett.
 
2012-től az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben a Nemzeti Tehetségfejlesztési Központjának mb. igazgatójaként, a Nemzeti Tehetség Alap felhasználásának szakmai felügyeletét ellátó Nemzeti Tehetség Programiroda vezetőjeként és főigazgatói tanácsadóként dolgozott.
 
1998-ban Pázmány Péter-díjat, 2002-ben Graphisoft matematikatanár-díjat kapott, a 2012. március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült.
 
Dobos Krisztina sírjánál az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet is elhelyezi koszorúját. Emlékét kegyelettel megőrizzük.
 
Forrás: ofi.hu