Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Európai Tehetségtámogató Hálózat

2014. szeptember 27.

Rövid összefoglalónk a szeptember 17-i ECHA konferenciáról.

2014. szeptember 18-án az ECHA General Assembly (Európai Tehetségtanács Közgyűlése) csaknem egyhangúan (egy angol, két skót és egy lett képviselő tartózkodása mellett) elfogadta a European Talent Support Network (Európai Tehetségtámogató Hálózat) terveit.
A tervekben nem nehéz felismerni az elmúlt években Magyarországon kialakuló tehetségsegítő együttműködési hálózat jó gyakorlatának elemeit, rendszerét, hiszen mintájául szolgált az európai hálózat terveinek kialakításakor. A tervekben egyelőre ajánlások szerepelnek az európai tehetségpontok és tehetségközpontok megalakításának kritériumaival és a majdani központok akkreditálásával kapcsolatban.
Ezeknek az ajánlásoknak az elfogadása egy szép és nagyon intenzív két éves munka betetőzése. A tervek megfogalmazását, megismertetését, illetve a magyar példa bemutatását, Európában nagyrészt a magyar Nemzeti Tehetség Program támogatása és a MATEHETSZ szakmai segítsége tett lehetővé.

A támogatás nyomán tudtuk a terveket számos külföldi szakemberrel (kutatókkal, pedagógusokkal) és döntéshozóval megismertetni, véleményeztetni. Mindenképpen komoly magyar sikernek, hazai jó gyakorlatunk elismerésének értékelhetjük a Csermely Péter elnök úr által beterjesztett elképzeléseknek az európai szakértők általi elfogadását, hiszen ez egy magyar jó gyakorlat európai szintű adaptálásának első lépése.
A közgyűlés megválasztotta a European Talent Centre-eket (Európai Tehetségközpontokat) akkreditáló bizottságot is, amelyet Lianne Hoogeveen (Hollandia) vezet. Tagjai: Christian Fischer (Németország), Margaret Sutherland (Egyesült Királyság), Colm O'Reilly (Írország) és Fuszek Csilla (Magyarország), aki a bizottság titkári feladatait is ellátja.
A bizottság első feladata a kritériumrendszer finomítása mellett az első felhívás megfogalmazása lesz, mely még idén várható. Az első központokat jövő év első felében lehet majd akkreditálni. A magyarországi Budapesti Európai Tehetségközpont, illetve a Nemzeti Tehetségpontunk tevékenysége szintén mintaadóvá válhat Európában.