Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Felfedezettjeink prezentációs díj

2015. március 26.

A SZAVAZÁS LEZÁRULT. AZ ÁPRILIS 29. 22h-i állapotot rögzítettük.

A „Felfedezettjeink” pályázaton 2015-ben három ifjú tehetség fődíjban, 16 pedig különdíjban részesült. Fődíjas felfedezettjeinket, Hegyesi Donátot, Kellermayer Dalmát és Radnai Bálintot, illetve a különdíjasokat is részletesen bemutatjuk a tehetseg.hu honlapon. A seregszemle azonban még nem zárult le a díjátadó ünnepséggel, hiszen idén először a 14 évesnél idősebb pályázók prezentációs versenyen is részt vesznek. A jelölteket arra kértük, hogy eddigi életpályájukat, eredményeiket és céljaikat, terveiket egy Preziben mutassák meg nekünk, kihasználva a multimédia, a pezentációs technika és az internet kínálta komplex bemutatkozási lehetőségeket.

A pályázatra 128 Prezi érkezett, melyek közül két életkori kategóriában (14-18 évesek, illetve 18-25 évesek) 10-10 került be abba a válogatásba, amelyből a tehetseg.hu honlap látogatói választhatják ki a dobogós prezentációkat. Szavazni Facebook bejelentkezéssel lehet, a kategóriájában legtöbb like-ot gyűjtő Prezi alkotója tabletet, a második és harmadik helyezett társasjátékot kap. Egy facebook fiókról egy kategóriában egy szavazat adható le.

Szavazni 2015. április 25-én éjfélig április 29-én 22.00h-ig lehet:

- szavazás a 14-18 éves korosztályra

- szavazás a 19-25 éves korosztályra

A legtöbb szavazatot gyűjtött Prezentációk alkotói nyereményüket 2015. május 18-án a budapesti Design Terminálban rendezendő kiállítás megnyitóján vehetik át.

A két kategória 10-10 toplistás prezentációjának tulajdonosai, vagyis az előzsűrizéskor legizgalmasabbnak ítélt prezentációk alkotói:

14-18 éves korosztály:
Bánki Benjámin, Pogány
Barbarics Csanád, Veszprém
Boldizsár Bálint, Székesfehérvár
Darvay    Botond, Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Léb Eszter, Győr-Ménfőcsanak
Lévay Mátyás, Székesfehérvár
Mozgi Milán, Tokaj
Olosz Adél, Pécs
Putnóczki Fanni, Miskolc
Tóth Bettina, Szeged

19-25 éves korosztály:
Bence Balázs, Kaposvár    
Csaba Márton, Kerepes    
Hegyesi Donát Sándor, Debrecen    
Katona Tamás, Nyíracsád    
Keresztes Patrik, Tótkomlós    
Kicses Endre, Zenta (Senta)    
Szabó Richárd, Igar    
Szende    Melinda, Lánycsók    
Varga Tamás Antal, Hajdúböszörmény    
Zsombori Balázs, Pécel