A figyelem tulajdonképpen a minket érő ingerek sokasága közötti különbségtételt jelenti – a figyelem határozza meg ugyanis, hogy mit észlelünk a beérkező információáradatból. A szakirodalomban előszeretettel hasonlítják a figyelmet egy reflektorhoz: a fényét ráirányíthatjuk a bennünket érdeklő dolgokra, kiemelve azt a környezetében levő, homályban maradó tárgyak közül. A reflektor fókuszát szűkítve a megvilágított terület kisebb lesz, de élesebb, míg szélesebbre nyitva a fókuszt, nagyobb területet tudunk megvilágítani, de kevésbé élesen.
A figyelemnek több fajtáját különböztetjük meg: szándékos figyelemről beszélünk, amikor tudatos, mentális erőfeszítést igényel az összpontosítás. Így tudunk akár egy unalmas órát is végig követni, ha később vizsgáznunk kell belőle. Ezzel ellentétben a spontán figyelem nem akaratlagos, és jellemzően szokatlan, erős ingerek, mozgó tárgyak váltják ki, legyen az egy mentőautó szirénája, villámlás, vagy egy mozgó óriásplakát.
A harmadik kategóriába az automatikus figyelem tartozik, ami nem igényel erőfeszítést, tudatosságot, és gyakorlás során alakul ki. Ez teszi lehetővé, hogy megosszuk figyelmünket, tehát több dologra tudjunk egyszerre koncentrálni. Végül pedig megkülönböztetjük az éberséget, azaz a kitartó figyelmet: a hosszú ideig fennálló nagy mértékű mentális erőfeszítést igénylő összpontosítást. Az éberség az idő múlásával jelentősen csökken, de többek között az elvárásaink, érdeklődési körünk, tapasztalataink és motivációnk is befolyásolja.
Pedagógiai szempontból a figyelmet más összefüggésekben is vizsgálják. Egyfelől a szelektív figyelmet, vagyis azt a folyamatot, amikor csak bizonyos kiválasztott információkat érzékelünk és elemzünk – például az órán a tanárra figyelünk az utcai zaj helyett. A figyelem erősségét is mérik, egy bizonyos információra fordított koncentráció mértékét, a teljes koncentrációtól a könnyű figyelemelterelésig terjedő skálán. Végezetül pedig fontos szempont a figyelem megosztása, tehát az, hogy mennyire tudunk két dologra koncentrálni egyszerre – például a tanárra figyelni és jegyzetelni.
Fontos tudni, hogy az életkor előrehaladtával a figyelem és a koncentráció javul, növekszik a feldolgozási kapacitás, a szelektivitás, a figyelem fenntartásának képessége. Ez természetesen számos tényezőtől függ, többek között az ember átlagos teljesítőképességétől, terhelhetőségétől. A koncentráció és a fáradékonyság mérésére sokféle eljárást dolgoztak ki, (például dichotikus hallgatási helyzet, reakcióidő-mérés, korrektorteszt, kártyaszortírozás). A vizsgálati rendszer elemét alkotó próba a „folyamatos teljesítéstesztek”, avagy tempótesztek családjába tartozik, amikor betűk vagy számok sorozatából kell kiemelni egy bizonyos betű-, illetve számkapcsolatot. A gyorsasági tesztek közül a legelterjedtebbeket vesszük szemügyre.
A figyelem tartósságának, a monotóniatűrés mértékének vizsgálatára szolgáló egyik legelterjedtebb gyorsasági teszt a Pieron. A néhány perces tesztben kis négyzeteket láthatunk egy-egy megkülönböztető jelzéssel (többnyire rövid vonallal valamelyik szögletükben). A tesztlap tetején négyféle négyzet látható, a feladatban pedig sorban végig kell nézni az ábrákat és áthúzni azokat, amelyek ugyanolyanok, mint a felső négy ábra valamelyike. Az idő leteltével a tesztalanyoknak meg kell jelölniük, meddig jutottak, vagyis melyik ábrát nézték meg utoljára. Minél több elemet tud valaki átnézni minél alacsonyabb hibaszázalékkal, annál figyelmesebb és vica versa: akinél az átnézett elemek száma vagy a hibák aránya közepes szint alatt van, annak a figyelme valószínűleg fejlesztésre szorul.
Az eredményt teljesítmény-százalékban mérik, az átnézett elemek és a hibák száma alapján.
Szakközépiskolákban a 396 fölötti elemszám és 99,7 százalékos eredmény számít kiválónak, míg 200-nál kevesebb elem, illetve 93,5 százalék alatti szint a legrosszabbnak. Mivel ez a teszt nyugodt körülmények között mér, túlzott következtetéseket nem lehet belőle levonni a tesztalany képességeit illetően, ugyanakkor a tesztnek több változata is ismert, a „kis Pieront” általános iskolásoknak ajánlják 8 éves kortól, a „nagy Pieront” pedig felső tagozatosoknak, illetve középiskolásoknak.
Elterjedt figyelemmérési módszer a D2 figyelmi és összpontosítási teszt. Ezzel a teszttel azt vizsgálják, milyen gyorsan dolgozzák fel a gyerekek az információkat, mennyire koncentrálnak, mennyire tűrik a monoton feladatokat. Ez is egy egyszerű papír-ceruzás mérőeszköz, különlegessége, hogy kizárólag a figyelmet méri, nem mossa össze más – például számolási – képességekkel. Leegyszerűsítve itt is arról van szó, hogy egy adott idő alatt mennyi munkát tud teljesíteni a tesztalany, milyen színvonalon és mennyire stabilan.
A teszt eredetileg autóvezetői készségek feltárására készült, de mára többek között a neuropszichológia, a pszichiátria, a neveléspszichológia, a pályaválasztási tanácsadás, a munkapszichológia, a sportpszichológia területén is használják, valamint a nagy felelősséget, éberséget igénylő tevékenységi körökre való munkaerő-kiválasztásban. Hatékonysága és megbízhatósága miatt az egyik legnépszerűbb figyelemvizsgáló eljárássá vált egész Európában.
Szintén egyszerű és népszerű a Révész-Nagy-féle, a gyerekkorban megtanult számolási készségen alapuló összeadási feladat. Ez is egyszerre szolgál a figyelemkoncentráció, a monotóniatűrés, a teljesítmény ingadozása és a fáradás mérésére. A feladat abból áll, hogy a vizsgálatvezető által megadott számhoz (általában 100-hoz) fejben folyamatosan egyet, kettőt, hármat, egyet, kettőt, hármat stb. kell hozzáadni, és az eredményt a tesztlapra vezetni. Meghatározott időközönként - a számolás folyamatosságát megtartva - a következő oszlopban kell folytatni az összeadást. A vizsgálat az első oszlopban próbafeladattal indul. Célja, hogy a vizsgált személy a feladatot pontosan megértse. A vizsgálat 10 percig tart. Az összes teljesítmény és a hibás teljesít¬mény ismeretében számítják ki a teljesítmény-százalékot.
A figyelemtesztek eredménye nagyon függ helyzeti tényezőktől, ahogyan a figyelem maga is. Ráadásul például a figyelemzavar, a figyelem irányításának gyengesége nem mutatható ki figyelemtesztekkel, minthogy ennek része a hiperfókuszálás is, amikor az érdeklődés által bevont figyelem rendkívül erőssé válik, bár minden más kiesik a figyelem fókuszából.
