A bírálók 27 pályamunkát fogadtak el.
A 2014 őszén meghirdetett kiírásra 40 pályázat érkezett, amelyek közül a pályázati feltételek, a kiírásban ismertetett preferenciák és a rendelkezésre álló pénzügyi források figyelembe vételével a bírálók 27 pályamunkát fogadtak el. A Tehetséghidak Program forrásaiból a programok részvételi díját, valamint a résztvevők szállás- és útiköltségét lehet fedezni.
Az elnyert támogatással 74 fiatal és kísérői 13 különböző országban vehetnek részt programokon.
| sorsz | Pályázó tehetségpont | A pályázat tárgya | célország |
|---|---|---|---|
| 2813 | Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium | Részvétel magyar kulturális napokon, kiállítás és kutató munka | Japán |
| 2821 | ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium | Földrajzi tanulmányút | Olaszország |
| 2823 | Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola | Nemzetközi zenei verseny | Szerbia |
| 2824 | Járdányi Pál Zenei Alapfokú Művészeti Iskola | Részvétel mesterkurzuson | Németország |
| 2827 | Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (Budapest) | Nemzetközi Informatikai verseny | Brazília |
| 2828 | Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola | Részvétel színházi találkozón | Románia |
| 2829 | Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola | Részvétel mesterkurzuson | Ausztria |
| 2830 | Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola | Részvétel mesterkurzuson | Németország |
| 2840 | Járdányi Pál Zenei Alapfokú Művészeti Iskola | Részvétel nemzetközi zongoraversenyen | Olaszország |
| 2844 | Pesterzsébeti Művészeti Stúdió Alapítvány | Részvétel táncfesztiválon | Belgium |
| 2845 | Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium - Szeged | Részvétel fejlődésbiológiai kurzuson | Németország |
| 2846 | Szentesi Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. | Tanulmányút a Bergeni Egyetemen (biológia) | Norvégia |
| 2847 | Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium - Szeged | Tanulmányút a Cambridge-i Egyetemen (földrajz) | Egyesült Királyság |
| 2848 | Szentesi Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. | Német nyelvtanfolyam (Mannheim) | Németország |
| 2849 | Szentesi Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. | Részvétel földrajzi konferencián | USA |
| 2851 | Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola - Szeged | Nemzetközi zongoraverseny | Ausztria |
| 2853 | Tüköry Lajos Általános és Alapfokú Művészeti Iskola - Körösladány | Részvétel nemzetközi táncversenyen | Cseh Köztársaság |
| 2859 | Nemzeti Tehetségsegítő Tanács | Részvétel mesterkurzuson | Egyesült Királyság |
| 2860 | Avasi Gimnázium - Miskolc | Tapasztalatcsere és részvétel sportversenyen | Izland |
| 2864 | Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény | Részvétel a Smetana nemzetközi zongoraversenyen | Cseh Köztársaság |
| 2865 | Talentum Műhely - Győr | Tanulmányút a Cseh Plazmafizikai Intézetben | Cseh Köztársaság |
| 2866 | Petőfi Sándor Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény - Mezőfalva | Fellépés a New York-i Carnegie Hallban | USA |
| 2867 | Budapest XVIII. Kerületi Pedagógiai Intézet | Részvétel felsőoktatási börzén | Németország |
| 3858 | Nemzeti Tehetségpont. Szentendrei Sakkiskola | Részvétel nemzetközi sakkversenyen | Egyesült Arab Emirségek |
| 5404 | Nemzeti Tehetségpont | Részvétel tudományos tanulmányúton | Svájc |
| 5415 | Vörösmarty Mihály Gimnázium | Részvétel a kreativitás világbajnokságon (Odyssey of the Mind | USA |
| 5431 | Nemzeti Tehetségpont | International Wildlife Research Week | Svájc |