Menü megnyitása

II. European Youth Summit

2017. május 31.

Az Európai Tehetségsegítő Hálózat Ifjúsági Tagozatának II. Csúcstalálkozója

2017. március 29. és április 2. között az Európai Tehetségsegítő Hálózat Ifjúsági Tagozata (Youth Platform of the European Talent Support Network) kezdeményezésére a MATEHETSZ és az Budapesti Európai Tehetségközpont koordinálásával megrendezésre került a Tavaszi Nemzetközi Hálózatépítő Tehetséggondozó Tábor, amely otthont adott az Európai Tehetségsegítő Hálózat Ifjúsági Tagozata (Youth Platform of the European Talent Support Network) II. Csúcstalálkozójának (II. European Youth Summit).

A 2016 nyarán létrejött az Európai Tehetségsegítő Hálózat Ifjúsági tagozata (Youth Platform of the European Talent Support Network) az I. Ifjúsági Csúcstalálkozón (1st European Youth Summit) részt vett fiatalok kezdeményezésére szervezte meg az eseményt. A rendezvényre 17 országból 20 nemzet képviselője, összesen 64 résztvevő és 10 kísérő érkezett. Az első találkozón résztvevő fiatalok mindenképpen szerették volna folytatni a 2016-ban elkezdett munkát, így az online keretek között formálódó European Youth Platformba egyre több országból vontak be újabb érdeklődőket. A találkozón a magyarok mellett a legnépesebb az olasz, az osztrák és a szlovén csapat volt, de Írországból, Romániából, Ukrajnából, Németországból, Litvániából, Görögországból, Bulgáriából, Csehországból, Szlovákiából, Dániából, Horvátországból is érkeztek képviselők. A „Társult” Európai Tehetségpontokat India és Irán képviselte. A küldötteket az Európai Tehetségpontok delegálták, amelyek az országuk Európai Tehetségpontjainak jelöltjei közül választottak be jelentkezőket.

A találkozó kezdő naján Csermely Péter akadémikus, az Európai Tehetségtanács (ECHA) elnöke előadása keretében bepillantást engedett az ifjaknak a hálózatos gondolkodásban rejlő lehetőségekbe, és segített nekik megérteni, hogy intelligenciájuk és kreativitásuk felhasználásával hogyan tudnak minél erősebb hálózatot működtetni. Az előadást a „Lightning Talks” elnevezésű blokk követte, melynek keretében a fiatalok rövid előadásokban bemutatták Tehetségpontjaikat, illetve tevékenységeiket. Ez is segített jobban megismerni egymást és egymás kultúráját. Ezt követően Albert Ziegler, az ECHA alelnöke, a Nürnbergi Egyetem professzora mutatta be rendkívül alaposan és részletesen a tehetség fogalmával és annak különböző definícióival, valamint tehetséggel kapcsolatos jelenlegi kutatásokat. Kiegészítve az előbb elhangzottakat, Péter-Szarka Szilvia beszélt, ismét bevonva a hallgatóságot, a Salamanca Educational Right kapcsán a tehetség definíciójáról, és a tehetséges diákok jogainak meghatározásáról.  A diákok ezt követően az I. Nemzetközi Csúcstalálkozón, Bécsben elkezdett Charter of Rights anyag kidolgozását folytatták csoportokba rendeződve. A Charter a tehetséges tanulók tanuláshoz való jogait vizsgálja különböző szemszögből.

Az Innovációs Nap egy részét a Central European University előadótermében tartották meg, ahol a diákok egy Be-Novative nevű online program felhasználásával összegezték az Európai Ifjúsági Tagozat (Youth Platform) jelenleg futó és tervezett projektjeit. Ezt az online programot később is tudják használni a különböző országokban lévő fiatalok közös online ötletelésre. A teremben mindenki hozzá tudott kapcsolódni a Be-Novative programhoz, amelynek segítségével szintetizálni lehetett az ötleteket, és mindenki látta a másik ötleteit. Később, ugyanígy csoportokban tovább vizsgálták a projektötletek megvalósításának lehetőségeit. A különböző projektötletek közül a Nemzetközi Csereprogram, és a Nemzetközi Mentorprogram lehetősége merült fel legtöbbet.

Az ötnapos intenzívegyüttlét után rengeteg együttműködési ötlet javaslattal tértek haza a fiatalok, és azóta is aktívan tartják a kapcsolatot a social média valamelyik formáját igénybe véve.