Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kihirdették az iskolai tanulást segítő módszerek vizsgálatát célzó pályázat nyerteseit

2014. december 16.

15 kutatási tervet támogat 12 hónapon keresztül az MTA.

A programot Lovász László elnök ősszel hirdette meg. A tanórákon alkalmazott eredményes oktatási módszerek elemzésének és új eljárások fejlesztésének előkészítésére kiírt pályázat iránt nagy volt az érdeklődés: 88, témáját tekintve rendkívül változatos pályamű érkezett be. Az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának tagjaiból álló zsűri december 9-i ülésén döntött az 50 millió forintos támogatási keret elosztásáról.

"A beérkezett pályázatok alapján látható, hogy hazánkban számos tudományos műhelyt foglalkoztat a szakterület oktatási módszertanának vizsgálata, és az oktatási módszerek kutatása komoly hagyományokra támaszkodhat. A módszertani kutatások célzott támogatása elengedhetetlen ahhoz, hogy ezek a műhelyek fennmaradhassanak, fejlődhessenek, az eddiginél is aktívabban részt vehessenek a nemzetközi szakmai együttműködésekben, és olyan oktatási programok kidolgozásához járuljanak hozzá, amelyek révén a diákok megszeretik az egyes szakterületeket, sőt magát a tanulást is" – hangsúlyozta Lovász László, az MTA elnöke.

A Magyar Tudományos Akadémia idén először hirdetett nyílt pályázatot a szakmódszertan tudományos megalapozását és megújítását segítő, alapvetően új vagy a hazai módszertani hagyományokra építő, interdiszciplináris kutatások 12 hónapon át történő támogatására. Az MTA célja annak a tradíciónak a folytatása, amelynek legkiemelkedőbb példája a Kodály-módszer vagy a matematika oktatásának Varga Tamás nevéhez fűződő fejlesztése.

A felhívásra a benyújtási határidőig 88 pályázat érkezett: 71 felsőoktatási intézményből, 17 pedig akadémiai kutatóközpontból, illetve kutatóintézetből. A benyújtott pályázatok témájuk szerint igen változatosak voltak: a matematikától és fizikától kezdve a természettudományokon át a magyar nyelv és irodalom, az idegennyelv-oktatás, az ének-zenei és művészeti oktatás, valamint a hátrányos helyzetűek oktatása, a pedagógia, a pszichológia és az egészségnevelés témájáig sokféle szakterületet képviseltek.

A pályázatokat a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottságának tagjaiból álló zsűri 2014. december 9-i ülésén bírálta el. A beérkezett pályázatokat általában magas színvonalúnak ítélte a zsűri, amelynek elnöke Csépe Valéria akadémikus volt. A zsűri tagjai nagyra értékelték a munkatervek szakmai megalapozottságát és kidolgozottságát, és javaslatukat a 2015. évre rendelkezésre álló 50 millió forintos támogatási keret figyelembevételével hozták meg. A 12 havi támogatást elnyerőknek részletes kutatási koncepciót kell kidolgozniuk. A kutatás megvalósításához szükséges forrásokat egy következő pályázat keretében nyerhetik el.

Részletek az MTA honlapján

Forrás: mta.hu