Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Köszönjük a bizalmat!

2018. december 17.

Sokszínű tehetséggondozó tevékenységünk során fontosnak tartjuk a visszajelzés lehetőségét is megadni mindazoknak, akikkel az adott periódusban, illetve időről időre együtt dolgozunk. Az év vége közeledtével jólesik visszatekinteni ezekre a személyes sorokra.

Az alábbiakban egy-egy tevékenységünkhöz kapcsolódóan olyan üzeneteket foglaltunk össze, amelyek megerősítést adnak számunkra, hogy szakmai tudásunkkal és jelenlétünkkel a jövőben is segítsük a hazai tehetséggondozás ügyét.

 

Tutorhálózat

A tutor program keretében egyéni tehetségtámogatásban részesítünk általános iskolás tanulókat, valamint gimnazistákat. A program során 11 hónapon át egy-egy tutor (tehetségsegítő szakember) foglalkozik a tehetségígéretekkel. Tutorált fiataljaink írták nekünk:

  • „Magyartanárom ajánlotta a programot, aminek segítségével sok önfejlesztő programon vehettem részt. Személyiségem fejlesztésében, jövőképem tisztábban látásában sokat segített. Kijelöltek mellém egy tutort, aki nagyon kedves, közvetlen és mindig rendelkezésemre állt. Mindenben számíthattam rá, ő ajánlott az ösztöndíj programra is.”

  • „Iskolánkban nagyon jól működik a tehetségprogram és tudom, hogy csak aki igazán megérdemli, azok kerültek be a tutoráltak közé. Örültem, hogy én is ennek a programnak a tagja lehettem.”

  • „A tutorral való beszélgetések voltak a legjobbak, nagyon sok mindent meg tudtunk beszélni különböző témákban. Sokat segített abban, hogy fejlődjek, és megismerjem saját határaimat és lehetőségeimet.”

  • „A program csúcspontja szerintem a nyári tábor volt. Szinte csak idegenek gyűltek össze, de mégis kijelenthetem, hogy ez volt életem legjobb tábora! Az ott megkötött barátságok még mindig tartanak.”

Egyéni tanácsadás

A tanácsadói tevékenységünk célja, hogy a részt vevő tanulók, illetve családjuk segítséget kapjon a fiatal fejlesztését érintő kérdésekben. A tanácsadásra ügyfélszolgálatunkon keresztül, illetve szakértőink, tutoraink ajánlásával lehet bekerülni. A tehetség-tanácsadási folyamatot pszichológus és pedagógus munkatársak bevonásával valósítjuk meg. Tanulói és szülői visszajelzésekből foglaltunk össze néhányat:

  • „Nagyon hasznosnak tartottam a pszichológussal tartott egyéni beszélgetést.”

  • „Egy rendkívüli szakembert ismerhettem meg Erika néni személyében. A konzultáció több szempontból is hasznos volt, fontossá tette számomra az önismeretet és az önmagamra fordított figyelmet. Megerősítést, bátorítást kaptam a jövőmmel, a döntéseimmel kapcsolatban.”

  • „Varga Judit szaktanácsadónk maximálisan eleget tett munkabeli kötelezettségének; kislányom a foglalkozások során egyre nagyobb önbizalomra tett szert tudását illetően, melynek köszönhetően bátrabban, könnyedebben vette iskolai, illetve más, iskolán kívüli feladatait is.”

 

Képzések

A kontaktalkalmas és e-learning képzéseinket a tehetséggondozás témakörében hirdetjük meg pedagógusoknak. Évente több ezer szakember vesz részt kurzusainkon. Pedagógus résztvevőink mondták: 

  • „Különösen fontosnak tartom, hogy az oktató bizalmi hangulatot keltett és tartott fenn a csoportban, melyet magas szakmai tudása tett még kiválóbbá.” (A drámapedagógia szerepe és alkalmazási lehetőségei a tehetséggondozásban és a köznevelésben című kurzus résztvevője)
  • „A képzés során fontos volt számomra, hogy kellő motivációt szerezzek a munkámhoz és a továbbiakban még lelkesebben támogathassam a tehetséges tanulóimat. Úgy érzem, hogy a képzés valóban segített most ebben.” (Tehetségek motiválása című kurzus résztvevője)
  • „Ez az igen interaktív képzés rávilágított arra, hogy milyen sokféleképpen tudom hasznosítani egy tanóra keretében a játékokat, valamint azt is megerősítette, hogy a játék fontos részét képezheti az oktatásnak.” (Gondolkodásfejlesztés táblajátékkal című kurzus résztvevője)
  • „Nagyon tetszik a képzés. Az összeállított tananyag nagyon színvonalas. Minden ajánlott irodalmat, honlapot megnézek. (Fejlődés-lélektan a tehetségfejlesztés vonatkozásában: szempontok és esetmegbeszélés - e-learning kurzus résztvevője)

 

Csibésztúra

Csibésztúra oldalunk saját, képességfejlesztő online játékaink gyűjteménye. Jelenleg 500, a 3-8. évfolyamos tananyaghoz kapcsolódó gyakorló feladatsor, valamint 25 kognitív játék áll a diákok, a tehetségfejlesztésben dolgozók és a szülők rendelkezésére. A Tehetségek Magyarországa program keretében több felhívásunk is irányult a CsibÉSZtúra oldal népszerűsítésére annak érdekében, hogy az oldal használatát bevezessük a mindennapi tehetségfejlesztés aktív gyakorlatába. Ennek köszönhetően mostanra több ezer pedagógus és diák használta már az oldalt. Az oldalt használó tanárok visszajelzéseiből néhány gondolat:

  • „A gyerekek egy idő után szembesültek azzal, hogy ezen feladatok gyakorlásával akár ki is tudnak kapcsolódni a napi robotból, valamint szinte játszva, játékosan fejleszthetik képességeiket. Egy kis ízelítő után még az a gyerek is kedvet kapott, aki egyébként nem az osztály éltanulója, de nagyon sok lehetőség rejlik benne, csak nem használja ki.”
  • „Nagyon jó kezdeményezésnek érzem a CsibÉSZtúrát, mivel a gyerekek játékos formában ügyesedhetnek, fejleszthetik rejtett képességeiket. A rendszer kis tanulmányozás után nagyon jól kezelhető. Sok fantáziát látok benne.”
  • „A program elérte a célját: játékos formában, a megszokottól eltérően mérhettük a tanulók kognitív képességeit. Kiderült, ki milyen területen kiemelkedő, kinek milyen területet kell még fejlesztenie.”

A gyerekek visszajelzéseiből is megosztunk néhány eredeti szöveget:

  • „Nagyon tetszik ez az oldal. Szerintem jó, hogy van benne nehezebb és könnyebb agytorna. Otthon is szoktam vele játszani. Igazából nagyon nehéz a jégtáblás hadművelet.”
  • „A játékok inspirálóak és izgalmasak. A Csibészmércében a jégtáblás nem igazán türelemkímélő. De azért nagyon jó a játékok többsége.”
  • „Nagyon tetszet semi balyom sincs vele.” (sic! :) )

 

Fedezd fel a tehetséged - diákrendezvény

A Tehetségek Magyarországa programunk Csibésztúra és egyéb felhívásaiban érintett diákjai számára különleges programot szerveztünk 2018. december 8-án. A rendezvényen a változatos interaktív bemutatók számos új impulzust adtak a gyerekeknek, míg a játékos műhelyek az önismeret, kommunikáció és együttműködés területével foglalkoztak. A rendezvényen részt vevő fiataloktól és családoktól érkezett visszajelzések közül néhány:

  • „Nagyon jó volt, lehetett volna hosszabb!”
  • „Köszönjük, köszönjük, köszönjük! A zárkózott, introvertált gyermekem beszélt, kacagott, nagyon jól érezte magát! Igazán szellemes, szép nap volt! Köszönjük a sok munkát és a töretlen lelkesedést!”
  • „Köszönjük a szervezést, jól éreztük magunkat. A játékokat nagyon élvezték a gyerekek. Azt hiszem, hogy egy új társasjátékot is vennem kell a meglévő kb. 30 mellé…”

 

Ösztöndíjak

A Tehetségek Magyarországa programba bevont gyerekek, tanulók részére – külön bírálati eljárást követően – ösztöndíj támogatási lehetőségét is biztosítunk. 2018 év végéig összesen 1096 tehetséget részesítettünk ösztöndíjban. Szülői visszajelzésekből:

  • „Maximálisan meg voltunk elégedve a pályázat lebonyolításával, és hálásak vagyunk, amiért kisfiunk részese lehetett az ösztöndíj által finanszírozott élménydús kirándulásoknak, utazásoknak.”
  • „Nagyon hasznos a program.  Mivel mi az átlagnál szerényebb körülmények között élünk, a mi családunknak nagy segítséget jelentett az ösztöndíjas támogatás, amely nagyban segítette a gyermek előmenetelét.”
  • „A MATEHETSZ ösztöndíj óriási lehetőség volt a gyermekem számára. Azon felül, hogy egy bizonyos összeget kapott az álmai eléréséhez, meg kellett tanulnia, meg kellett fontolnia, miként építi be, hasznosítja azt az életében. A gyerekek tudják, mi a jó, hasznos az életükben. A MATEHETSZ program picit megerősíti ezt a tudatot - a szülői támogatáson túl.”

 

Csoportos, tömbösített tehetséggondozás

Idén tavasszal csoportos, tömbösített tehetséggondozás pályázati lehetőségét is meghirdettük. A felhívás keretében bármely tantárgyhoz, tehetség- vagy műveltségi területhez kötődő szakköri tevékenységre, továbbá kézműves programra vagy kirándulásra lehetett pályázni a tehetségpontoknak és a tehetségsegítő tanácsoknak. A programot megvalósító intézmények egy-egy programfelelősétől idézünk:

  • „A pályázat keretében kapott festékekkel díszleteket készítettünk a színjátszókör előadásához. A gyerekek nagyon kreatívak voltak, élvezték az új színárnyalatok kikeverését, sokszor a szakkör befejeződése után a szabadidejükben is alkottak.”
  • „Környezetvédelmi, komplex, tehetséggondozó szakkört szerveztem 15 tanuló részére, heti 2x45 perces foglalkozáson, összesen 8 alkalommal. A levegő összetételének bizonyításához, a levegőszennyezés formáinak meghatározásához tanulói és tanári demonstrációs kísérleteket alkalmaztam. Az önálló és csoportos tevékenység során a tanulók sokkal hatékonyabban sajátították el az új információkat. A megszerzett tudást a Curie Környezetvédelmi Verseny fordulóiban is hasznosították.”
  • „Tapasztalataim alapján a szakkör résztvevői fogékonyak voltak a választott témák iránt, magatartásukban pozitív változások mutatkoztak, többen jelezték, hogy szelektíven kezdték gyűjteni a szemetet családjukban, tudatosabban vásárolnak, sok család vásárolt komposztálót. A gyerekek egymáshoz való alkalmazkodóképessége sokat fejlődött, felismerték társaik erősségeit, jobban odafigyelnek egymásra, amit örömmel figyeltem meg.”