Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Összesen 239 pályamű benyújtójával kezdődhet együttműködés

2014. december 18.

A „Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására” című pályázati felhívásra 410 pályamű érkezett.

A „Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására” című pályázati felhívás célja  csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósításának támogatása gyerekek és diákok számára, közösségi formában intézményeken és szervezeteken keresztül.

A felhívásra 2014. december 2-ig összesen 410 pályázat érkezett be. A pályázatokat beérkezésük után a felhívásban is jelzett formai és szakmai szempontok alapján, valamint a rendelkezésre álló forráskeret figyelembevételével három lépésben értékeltük.
A Bíráló Bizottság döntése értelmében 239 támogatott pályamű benyújtójával kezdődhet meg az együttműködési megállapodás kidolgozása a Tehetséghidak Programra vonatkozó előírások figyelembevételével.

Bár az igen nagy számban beérkezett pályázatok mind nagyon színvonalasak, a keretösszegre való tekintettel nem tudjuk az összes programtervet finanszírozni: a rendelkezésre álló forráskeret miatt a pályázatoknak mintegy 60%-át tudjuk támogatni.
Alább találhatják azt a listát, mely a támogatásban részesülő pályázói intézményeket, szervezeteket tartalmazza.
Sok sikert kívánunk a pályázati megvalósításhoz!

Pályázati OPER azonosító Pályázó megnevezése Pályázó minősítése Pályázó földrajzi elhelyezkedése
7398 A „Minőségi Szakképzésért” Nyílt Alapítvány Egyéb tehetséggondozó intézmény Budapest
7011 Abacusan Stúdió Regisztrált Tehetségpont Budapest
7037 Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ Akkreditált kiváló Tehetségpont Baranya
7119 Apagyi Tehetségsegítő Központ Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
6651 Appendix Alapítvány a Bolyai János Gimnáziumért Akkreditált kiváló Tehetségpont Bács-Kiskun
7904 Aranymetszés Kulturális Egyesület Regisztrált Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
6570 Árpád Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
7910 Árpádháziak Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
7460 Avasi Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
6122 Baracsi Négy Vándor Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Fejér
6405 Barsi Dénes Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
6311 Bartók Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Győr-Moson-Sopron
6819 Batthyány Lajos Gimnázium Regisztrált Tehetségpont Zala
6202 Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Békés
6406 Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Jász-Nagykun-Szolnok
7447 Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskola Regisztrált Tehetségpont Baranya
6158 Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó Akkreditált kiváló Tehetségpont Jász-Nagykun-Szolnok
6615 Bíborvég Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Tolna
6490 BME VBK VEGY-ÉRTÉK TEHETSÉGPONT Regisztrált Tehetségpont Budapest
6579 Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Regisztrált Tehetségpont Hajdú-Bihar
6653 Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Széchenyi István Általános Iskola Regisztrált Tehetségpont Tolna
6457 Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Akkreditált kiváló Tehetségpont Tolna
6252 Borbányai Százszorszép Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
6390 Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Akkreditált kiváló Tehetségpont Pest
7414 Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Emericus Tehetségpontja Regisztrált Tehetségpont Pest
7702 Budai Rajziskola - Alapfokú Művészeti Iskola és Szakképző Iskola Regisztrált Tehetségpont Budapest
6954 Budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium Regisztrált Tehetségpont Pest
7676 Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Általános Iskola Egyéb tehetséggondozó intézmény Budapest
7492 Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
6621 Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolája és Csipkebokor Óvodája Regisztrált Tehetségpont Pest
7664 Cigány Tudományos és Művészeti Társaság Regisztrált Tehetségpont Pest
8699 Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Alapítvány Akkreditált kiváló Tehetségpont Jász-Nagykun-Szolnok
6234 Czövek Erna Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Akkreditált Tehetségpont Pest
6301 Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola Regisztrált Tehetségpont Békés
8445 Családjainkért Alapítvány Akkreditált kiváló Tehetségpont Csongrád
6318 Csapókerti Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
6272 Cseresznyevirág Művészeti Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
6274 Cseresznyevirág Művészeti Óvoda Tagóvodája Regisztrált Tehetségpont Budapest
7028 Dankó Pista Cigány Érdekvédelmi és Kulturális Egyesület Egyéb tehetséggondozó intézmény Baranya
6222 Danubius Kulturális és Sport Egyesület Regisztrált Tehetségpont Fejér
7146 Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
7541 Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodája Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
6378 Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
7768 DF-DKA Dunaújvárosi Főiskola-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Fejér
7683 DIDAKTIKA Egyesület Regisztrált Tehetségpont Nógrád
7174 Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Veszprém
6284 Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium Regisztrált Tehetségpont Tolna
6935 Dr Béres József Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
6225 Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Regisztrált Tehetségpont Fejér
7076 Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Fejér
7656 Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola Regisztrált Tehetségpont Baranya
6308 Edison Klub Tehetségpont Akkreditált kiváló Tehetségpont Békés
6768 Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Akkreditált kiváló Tehetségpont Heves
6132 ELEFAN Egyesület Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Heves
7937 ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
6439 Emericus Közhasznú Sportegyesület Regisztrált Tehetségpont Budapest
8024 Érdi Batthyány Sportiskolai Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Pest
7108 Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Veszprém
6259 Esélyteremtő Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
6788 Esze Tamás Alapítvány Akkreditált kiváló Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
6176 Esze Tamás Gimnázium és Esze Tamás Alapítvány Akkreditált kiváló Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
6554 Európa 2000 Közgazdasági, Idegenforgalmi és Informatikai Középiskola Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Budapest
8200 Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola Akkreditált Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
6281 Fazekas Mihály Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
8036 Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Akkreditált kiváló Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
6842 Festetics Karolina Központi Óvoda Tallián Gy. u. Tagóvoda Regisztrált Tehetségpont Somogy
6925 Földes Ferenc Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
6696 Földváry Károly Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Pest
6681 Füzesabonyi Remenyik Zsigmond Középiskola, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TELEKI BLANKA TAGISKOLA Regisztrált Tehetségpont Heves
6555 Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Egyéb tehetséggondozó intézmény Pest
7938 Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola Regisztrált Tehetségpont Pest
6627 Gödöllői Török Ignác Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Pest
6643 Gönczy Tehetségpont Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
7778 Gyöngyösi Arany János Általános Iskola Egyéb tehetséggondozó intézmény Heves
6115 Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Regisztrált Tehetségpont Heves
6189 Győri Kossuth Lajos Általános Iskola Regisztrált Tehetségpont Győr-Moson-Sopron
6271 Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
7271 Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
6309 Hangforrás Regisztrált Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
7116 Háromkő Ifjúsági, Természetjáró és Kulturális Egyesület Regisztrált Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
8828 Hársfadombi Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola Regisztrált Tehetségpont Fejér
6740 Hétpettyes Óvoda Regisztrált Tehetségpont Budapest
7033 Horvát Nemzetiségi Tehetségsegítő Tanács Tehetségsegítő Tanács Zala
7394 Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
8474 Informatikával a tehetségesekért Alapítvány Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Pest
6984 Inno-Motive Regionális Gazdaságfejlesztő, Innováció Transzfer és Képző Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Akkreditált kiváló Tehetségpont Baranya
8412 INTRO Tehetséggondozó és Múzeumpedagógiai Program Regisztrált Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
7008 Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Békés
6298 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Regisztrált Tehetségpont Hajdú-Bihar
6141 Kállay Miklós Tehetségműhely Regisztrált Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
6144 Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület Regisztrált Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
7568 Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje Akkreditált kiváló Tehetségpont Bács-Kiskun
8177 Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolája Regisztrált Tehetségpont Bács-Kiskun
6914 Kaposvári Festetics Karolina Központi Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Somogy
7171 Karcagi Nagykun Református Általános Iskola Regisztrált Tehetségpont Jász-Nagykun-Szolnok
6462 Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Regisztrált Tehetségpont Jász-Nagykun-Szolnok
6297 Kazincbarcikai Pedagógiai Szakszolgálat Regisztrált Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
8606 Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Regisztrált Tehetségpont Győr-Moson-Sopron
6276 Kecskeméti Humán Szakképző iskola és Kollégium Regisztrált Tehetségpont Bács-Kiskun
6634 Kecskeméti Református Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Bács-Kiskun
7590 Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány Egyéb tehetséggondozó intézmény Borsod-Abaúj-Zemplén
6617 Képesség- és Tehetségfejlesztő Magán Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Akkreditált kiváló Tehetségpont Veszprém
6855 Kertvárosi Általános Iskola Eötvös József Székhelyiskola Regisztrált Tehetségpont Zala
8360 Keszthely Városi Diáksport Egyesület Egyéb tehetséggondozó intézmény Zala
6164 Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás Óvodája, Általános Iskolája, Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma... Akkreditált Tehetségpont Bács-Kiskun
6568 Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Bács-Kiskun
6867 Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Regisztrált Tehetségpont Bács-Kiskun
7511 Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola Regisztrált Tehetségpont Bács-Kiskun
6257 Kisnánai Szent Imre Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Heves
8676 Kisvárdai II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola Egyéb tehetséggondozó intézmény Szabolcs-Szatmár-Bereg
6119 Kocka Kör Tehetséggondozó Kulturális Egyesület Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
6375 Kodály Zoltán Óvoda Micimackó Óvoda telephely Egyéb tehetséggondozó intézmény Komárom-Esztergom
6372 Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
7732 Kosztolányi Dezső Gimnázium Egyéb tehetséggondozó intézmény Budapest
6760 Kőkúti Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Komárom-Esztergom
6663 Kőrösi Csoma Sándor - Péterfy Sándor Általános Iskola Regisztrált Tehetségpont Zala
6859 Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskoláért Alapítvány Regisztrált Tehetségpont Zala
6269 Körös-vidéki Tehetségsegítő Tanács Tehetségsegítő Tanács Békés
6133 Közép-Nyírségi Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
8544 Kunfehértó Községi Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Regisztrált Tehetségpont Bács-Kiskun
6124 Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Akkreditált Tehetségpont Jász-Nagykun-Szolnok
6127 Kutató Diákokért Alapítvány Regisztrált Tehetségpont Budapest
6416 Lehel Vezér Gimnázium - Tehetséget 2000-re! - Alapítványa Akkreditált kiváló Tehetségpont Jász-Nagykun-Szolnok
6408 Líra Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
7610 Logikusak(k) Oktatási, Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület Regisztrált Tehetségpont Bács-Kiskun
6990 Lovassy Tehetségpont Akkreditált kiváló Tehetségpont Veszprém
6883 Madarász Imre Egyesített Óvodai Tehetségpont Akkreditált kiváló Tehetségpont Jász-Nagykun-Szolnok
6468 Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Egyéb tehetséggondozó intézmény Jász-Nagykun-Szolnok
7509 MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
8560 Mathias Corvinus Collegium Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
7038 Megyervárosi Általános Iskola és Gimnázium Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskolája Akkreditált kiváló Tehetségpont Baranya
7637 Ménfőcsanaki Aranygrádics Regisztrált Tehetségpont Győr-Moson-Sopron
6218 Mese-vár Óvoda és Bölcsőde Regisztrált Tehetségpont Hajdú-Bihar
7864 Messzehangzó Tehetségek Alapítvány Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
6487 Mézeskalács Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
7092 Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Fejér
7644 Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Békés
7694 Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
6577 Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti tagiskolája Regisztrált Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
7069 Miskolci Rendészeti Szakközépiskola Tehetségpont Akkreditált kiváló Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
8034 Monor Térsége Tehetségsegítő Tanács Tehetségsegítő Tanács Pest
7208 Móra Ferenc Általános Iskola Tehetségpont Akkreditált kiváló Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
8121 Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - "Csepeli AMI Tehetségpont" Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
6573 Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Csongrád
6360 Nagykarácsonyi Örökzöld Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Fejér
6385 Nap Kör Alapítvány Regisztrált Tehetségpont Veszprém
6869 Napsugár Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Pest
7054 Napsugár Óvoda Weszprémi úti telephelye Regisztrált Tehetségpont Hajdú-Bihar
6618 Neumann János Középiskola és Kollégium Akkreditált Tehetségpont Heves
7243 Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Akkreditált kiváló Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
6185 Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Akkreditált kiváló Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
7118 Nyugat-magyarországi Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Győr-Moson-Sopron
6227 NYVSC Tájfutó Szakosztály Regisztrált Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
6155 Óbudai Harrer Pál Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
6500 Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Regisztrált Tehetségpont Békés
8262 Pannon Oktatási Központ Gimnázium Regisztrált Tehetségpont Fejér
7805 Pápai Városi Óvodák Regisztrált Tehetségpont Veszprém
7319 Patrona Hungariae Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Regisztrált Tehetségpont Budapest
8481 Pattanó Szikra Tehetségpont Akkreditált kiváló Tehetségpont Pest
7745 Pécsi Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Egyéb tehetséggondozó intézmény Baranya
8628 Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola Regisztrált Tehetségpont Békés
6637 Pilisvörösvári Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola Regisztrált Tehetségpont Pest
6636 Polgár Alapítvány az Esélyekért Regisztrált Tehetségpont Pest
7236 Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskolája Akkreditált Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
6757 Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon Regisztrált Tehetségpont Pest
7374 PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola Regisztrált Tehetségpont Baranya
6170 PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Gyakorlóóvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Tolna
7533 Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
7915 Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
6870 Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Tehetségpont Akkreditált kiváló Tehetségpont Fejér
6451 Salgótarján-Fülek Térségi Mentor Tehetségsegítő Tanács Tehetségsegítő Tanács Nógrád
6377 Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Kiváló Akkreditált Tehetségpont Akkreditált kiváló Tehetségpont Nógrád
8302 Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium Regisztrált Tehetségpont Nógrád
8249 Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Akkreditált kiváló Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
7621 Sárszentmiklósi Általános Iskola Regisztrált Tehetségpont Fejér
6304 Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola - Mohács Regisztrált Tehetségpont Baranya
6657 Segítő Kéz Tanoda Regisztrált Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
7399 Sípos Utcai Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
6482 Suliszerviz Pedagógiai Intézet Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
6782 Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Pest
6645 Százszorszép Művészeti Bázisóvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Békés
7121 Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Regisztrált Tehetségpont Jász-Nagykun-Szolnok
7771 Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Regisztrált Tehetségpont Békés
8377 Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Csongrád
6644 Szegedi Tudományegyetem Tehetséggondozó Tanácsa Regisztrált Tehetségpont Csongrád
6474 Szekszárdi Garay János Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Tolna
6354 Szent Benedek Iskolaközpont Tehetségpontja Regisztrált Tehetségpont Budapest
7237 Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Regisztrált Tehetségpont Budapest
7355 Szent István Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
7516 Szent Margit Gimnázium Tehetségpont Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
6264 Szentpéterszeg Mesevilág Óvoda Regisztrált Tehetségpont Hajdú-Bihar
7689 SZIK Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Budapest
7139 Szín-Vonal a Művészetoktatásban, Tehetséggondozásban Tehetségpont Akkreditált kiváló Tehetségpont Veszprém
7994 SZL-BAU Balaton Vívóklub Közhasznú Szervezet Egyéb tehetséggondozó intézmény Zala
7331 Szolnok Városi Óvodák Akkreditált kiváló Tehetségpont Jász-Nagykun-Szolnok
7944 SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Csongrád
6733 Szvetnik Joachim Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Bács-Kiskun
6167 Taktaharkányi Tehetségpont Akkreditált kiváló Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
7760 Talentlab Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Pest
6514 Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Nógrád
7397 Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda Regisztrált Tehetségpont Pest
8039 Tárogató Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Győr-Moson-Sopron
6564 Tehetségeket Segítő Egyesület Regisztrált Tehetségpont Nógrád
6683 Tehetségpont Kisnána Akkreditált kiváló Tehetségpont Heves
6195 Tehetségpont Vécs Regisztrált Tehetségpont Heves
7017 Teleki Sándor Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Bács-Kiskun
6171 Tényő Világa Egyesület az Élhetőbb Településért Regisztrált Tehetségpont Győr-Moson-Sopron
8568 Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola Regisztrált Tehetségpont Budapest
6592 Thuri Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Veszprém
7426 Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Regisztrált Tehetségpont Békés
6756 Tiszavasvári Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
7204 Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Akkreditált kiváló Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
6186 Tolna Megyei Tehetségsegítő Tanács Regisztrált Tehetségpont Tolna
6808 Tompa Mihály Református Általános Iskola Regisztrált Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
8707 Tradíció és Jövő Alapítvány Egyéb tehetséggondozó intézmény Heves
7335 Túrkevei Református Általános Iskoláért Alapítvány Akkreditált Tehetségpont Jász-Nagykun-Szolnok
6166 Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Békés
7916 Türr István Gimnázium és Kollégium Akkreditált kiváló Tehetségpont Veszprém
6489 Újbudai Pedagógia Intézet Tehetségpont Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
6130 Vadárvácska Óvoda Akkreditált kiváló Tehetségpont Jász-Nagykun-Szolnok
7787 Városmajori Művelődési Ház Regisztrált Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
8300 Vásárhelyi Tehetségpont - Régiós Tehetségdiagnosztikai Központ Akkreditált kiváló Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
6523 Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde Regisztrált Tehetségpont Hajdú-Bihar
6432 Vasvár Úti Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Borsod-Abaúj-Zemplén
6258 Vécsi Tehetségsegítő Tanács Tehetségsegítő Tanács Heves
6550 Veress Ferenc Szakképző Iskola Tehetségpontja Akkreditált kiváló Tehetségpont Hajdú-Bihar
6285 Vermes Miklós Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Budapest
7396 Verseghy Ferenc Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Jász-Nagykun-Szolnok
7424 Veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI Csermák Antal AMI Intézményegység Regisztrált Tehetségpont Veszprém
8258 Vikár Sándor Zeneiskola Tehetségpont Akkreditált Tehetségpont Szabolcs-Szatmár-Bereg
6949 Völgy-Vidék Tehetségpont Regisztrált Tehetségpont Fejér
6894 Vörösmarty Mihály Gimnázium Regisztrált Tehetségpont Budapest
6212 Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Akkreditált kiváló Tehetségpont Zala
6480 Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány Akkreditált kiváló Tehetségpont Zala
6182 Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány Akkreditált kiváló Tehetségpont Zala
6173 Zrínyi Miklós Általános Iskola - Osnovna škola Nikola Zrinski Regisztrált Tehetségpont Zala
6152 Zrínyi Miklós Gimnázium Regisztrált Tehetségpont Budapest
6440 Zrínyi Miklós Gimnázium Akkreditált kiváló Tehetségpont Zala
7323 Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Akkreditált Tehetségpont Pest