Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Őszi tehetséghálózati műhely Baján

2020. február 10.


2019. november 7, Baja

Első alkalommal rendeztünk Baján tehetséghálózati műhelyt. Házigazdánk a bajai Szent László Általános Művelődési Központ volt. A könyvtárterem kitűnő helyszínnek bizonyult a műhely megtartásához, melyen Bács-Kiskun, Somogy és Csongrád megyék települései képviseltették magukat. Izgatottan vártuk a tehetségpontok képviselőit, többek között azért, mert kevés helyi intézmény regisztrált. Szerencsére a bajai főiskolától is érkezett pedagógus kolléga, ami nagyban segítette a későbbi együttműködést.

A műhelyt Csicsely Ildikó és Csirmaz Andrea, a Matehetsz szakértői moderálták. A köszöntőt a résztvevők rövid, játékos, kreatív személyes bemutatkozása követte. Az összehangolódást pedig közösen megválaszolt kérdésekkel kezdtük:

• Hogyan működik a tehetségpontunk –támogató, nehezítő körülmények?
• Ki végzi a feladatot, milyen az intézményi, szervezeti munkamegosztás?
• Milyen az intézményvezetői és tantestületi hozzáállás?
• Mi a tehetséggondozásunk egyedi vonása?

A válaszok összegzését szófelhőbe gyűjtöttük. A kulcsszavak lettek a délutáni munka hívószavai.
A műhelymunkát kiscsoportban végzett feladattal folytattuk. A feladat egy virtuális tehetségpont létrehozása volt, melynek megépítése közben a saját tapasztalataikat használták fel a résztvevők.  A feladatok ismertetése során a tehetségpontok szereplőit, azok feladatait, a vezető szerepének fontosságát, a továbbképzési lehetőségeket, a működésüket támogató és nehezítő körülményeket tárták fel.

A feladat révén nagyszerű virtuális tehetségpontok jöttek létre!

Nagyon jó volt látni, hogy az egyes korosztályok pedagógusai milyen jól tudnak együttműködni az óvodától a főiskoláig. A szünetben elindultak a párbeszédek a témával kapcsolatban, melyhez az alapot a közös tevékenység adta meg.
A szünet után a „Jógyakorlat” bemutatói következtek. Ezen a délutánon két bemutatót láthattunk:
• Hujber Tamásné - Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács - „A Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács működésének bemutatása” címmel adott elő,
• Bátkiné Mészáros Viktória - Dráva Kincse Óvoda Tehetségpont - „TEFOM - Tehetség Foglalkozások Megosztása” című jó gyakorlatot mutatta be.

A bemutatók ösztönzően hatottak a résztvevőkre, számtalan kérdés és válasz hangzott el - mi sem bizonyítja jobban az aktív jelenlétet, részvételt.
A program zárásaként a résztvevők egy-egy gondolattal fogalmazták meg, hogy milyen hozama volt számukra a közös műhelymunkának. Óriási pozitívum, hogy mindenki végig ott maradt, sőt még a zárást követően is sokan folytatták a beszélgetést.
Sajnos a jelenlévők visszajelzése alapján azt is megállapíthatjuk, hogy a három megyében jellemző a tehetségpontok elszigeteltsége. Kevés együttműködés van a településeken belül. Kevés intézménynek van megyén vagy határon túl átívelő kapcsolata. Kevesen rendelkeznek széles kapcsolatrendszerrel vagy tagjai egy-egy Tehetségsegítő Tanácsnak.
Többek között mindezek feloldására is hasznos segítséget nyújtott a közös munka, illetve mindkét jó gyakorlat bemutatása.