Menü megnyitása

Tehetség szabadon

2015. szeptember 15.

A jövő kiválóságait keressük a Magyar Templeton Programban.

2015. szeptember 12-én, a MOM Kulturális Központban mutatkozott be a Magyar Templeton Program a hazai tehetséggondozó szakma képviselőinek. A Csermely Péter akadémikus kezdeményezése alapján elindított program a MATEHETSZ gondozásában valósul meg. A Magyar Templeton Program egy olyan egyedülálló kísérleti projekt, amelynek fő célja a magyar kivételes kognitív tehetségek fejlesztése és támogatása a 10-29 éves korosztályban.

2015. szeptembere és 2016. januárja között 300 magyar kivételes (1 a 10 ezerből) kognitív tehetséget (Magyar Junior Templeton Fellow-t) válogatunk be a programba, és őket ezt követően egy egyéves, személyre szabott tehetséggondozó programmal segítjük. A projekt a Templeton World Charity Foundation finanszírozásával, valamint a European Social Fund, az Emberi Erőforrások Minisztériuma társfinanszírozásával és a MATEHETSZ szakmai együttműködésével, első alkalommal Magyarországon valósul meg.

A program kifejezetten a kognitív – megismerő folyamatokon, gondolkodáson alapuló – tehetségterületeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó, 10-29 éves magyar (magyarul jól beszélő) fiatalok jelentkezését várja hazánkból és a határon túlról egyaránt. A jelentkezők beválogatása összetett, többlépcsős, sokoldalú rendszerben történik, az eredmények alapján 300 fiatal számára nyílik lehetőség, hogy bekerüljön a Magyar Junior Templeton Fellow-k kreatív, értékteremtő közösségébe. Az egyéves, személyre szabott tehetséggondozó program keretében a Fellow-kat a legkiválóbb és legsikeresebb magyar tudósok, üzletemberek, szakértők támogatják majd képzésekkel, mentorálással és a fiatalok egyéni igényeik függvényében részesülhetnek ösztöndíjakban, részt vehetnek vállalkozói képzéseken, innovációs és kutatólabor-látogatásokon, országos, illetve nemzetközi tehetségnapokon, külföldi tanulmányutakon.

Rendhagyó módon a program azoknak is támogatást nyújt, akik nem kerülnek be a háromszáz Fellow közé: a legjobb kétezer fiatalt a MATEHETSZ meghívja más, egyéni fejlődést segítő programjaiba. A társadalmi felelősségvállalás jegyében a szakemberek további százötven hátrányos helyzetű, 5-8 éves kivételes gyermeknek is tehetséggondozó segítséget nyújtanak.

Hogyan lehet jelentkezni a programba?

A tehetséggondozó program beválogatásába 2015. szeptember 15. és október 20. között jelentkezhetnek az érdeklődő fiatalok az alábbiak szerint.

10-19 éves fiatalok számára a www.templetonprogram.hu oldalon egy, 4 különböző típusú feladatsorból álló teszt jelenti a beválogatás első szakaszát. A fiatalok a tesztet rövid regisztráció után érik el. A tesztek között megtalálható adaptív IQ teszt, adaptív szókincs teszt, munkamemória teszt, valamint egy problémamegoldást vizsgáló érdekes feladatsor. A tesztek kitöltése összesen kb. 60-90 percet vesz igénybe, a különböző típusú teszteket azonban nem kötelező egyszerre elvégezni. Az optimális eredmény elérése érdekében fontos a nyugodt, zavartalan körülmények megteremtése és a folyamatos internetkapcsolat biztosítása.

20-29 éves fiatalok esetén a beválogatás egyik fontos szempontja az elért eredmények és a jelentkező fiatal motivációja. Ebben a korosztályban a jelentkezéshez szükséges linket a tehetséggondozásban aktív szerepet vállaló szakemberek, illetve a tehetségpontok képviselői és kapcsolattartói juttatják el a program iránt érdeklődő fiataloknak.

 

További információ: www.templetonprogram.hu