Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Tehetségek és tehetségsegítők elismerése „rendészeti területen”

2016. június 28.

Az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács (ÉReTT) megalakulása óta első alkalommal adott át - a tagszervezetek ajánlásai alapján - díjakat tehetséges fiataloknak és tehetségsegítőknek. 

Az adományozottaknak Bagi István az ÉReTT elnöke és Asztalos Zoltán r.alezredes a Magyar Rendvédelmi Kar általános helyettese 2016. május 19-én ünnepélyes keretek között adta át a díjakat és az elismerő okleveleket tevékenységeik, eredményeik méltatását követően.


Díjak és díjazottak kategóriánként:

ÉReTT Tehetségígéret Díj

  • Szigeti Viktória 12. évfolyamos tanuló BSZC Karacs Ferenc Gimnáziuma és Szakképző Iskolája, Püspökladány
  • Polónyi Balázs 12. évfolyamos tanuló Gomba Levente Gimnázium, Putnok
  • Vida Ádám 11. évfolyamos tanuló Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Derecske2.

ÉReTT Tehetség Díj

  • Lukács Nikolett tanuló Miskolci Rendészeti Szakközépiskola, Miskolc
  • Dankó Bálint tanuló Miskolci Rendészeti Szakközépiskola, Miskolc

ÉReTT Tehetségsegítő Díj

  • Dudás Sándorné r.őrnagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság, Nyíregyházi Rendőrkapitányság
  • Kurtán Tibor tanár Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Putnok
  • Szabó László ny.r.őrnagy BSZC Karacs Ferenc Gimnáziuma és Szakképző Iskolája, Püspökladány

Az ÉReTT által adományozott díjakat Botos Péter Ferenczy Noémi-díjas üvegszobrász tervezte és készítette. A tehetséges fiatalok és a tehetségsegítők adományozásához támogatást nyújtott a Magyar Rendvédelmi Kar. Az eseménynek a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont. A program megvalósításának további támogatói voltak: Nemzeti Tehetség Program, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.

Írta: Tóth Ilona