Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A Tehetséghidak Program 16 nyílt és 96 csoportos képzés megszervezését támogatja a II. képzési ütemben

2013. december 8.
2013. május 15-én megjelent a Tehetséghidak Program második képzési üteme, amely 2013. augusztus második felétől 2013. december közepéig tart. Ebben a képzési ütemben 16 nyílt képzésen vehetnek részt a tehetséggondozást végző pedagógusok, valamint a Tehetségpontok és a Tehetségsegítő Tanácsok 114 db 10 órás képzésnek megfelelő csoportos képzésre pályázhattak. 
Nyílt képzéseink budapesti helyszínnel szerveződnek szeptembertől december elejéig. E képzések keretében kiemelt területként kezeljük a matematikát és a természettudományokat, így ezeken a képzéseken a további ütemekben is részt vehetnek majd az egyéni jelentkezők, akik az adott képzés feltételeinek megfelelnek.
 
Csoportos képzésben 96 pályázó intézmény részesül 2013. augusztustól 2013. december közepéig az Értékelő Bizottság döntése alapján. Az intézmények által kért képzést a megjelölt időpont és egyéb feltételek figyelembevételével szervezi a projektiroda, az aláírt együttműködési megállapodás alapján.
Az egyéb alprojektekhez kapcsolódó képzéseket az alprojektek felhívásához igazodva szervezzük 2013 ősze folyamán (szülő-gyerek-pedagógus együttműködés, gazdagító programpárok).

Támogatott Tehetségpontok és az általuk igényelt képzés belső kódja:

Képzés belső kódszáma Intézmény
R551
 
Ádám Jenő Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola
R520
 
ÁMK Kastélkert Óvoda és Egységes Óvoda Bölcsőde
R537
 
Art Misszió Alapítvány Nyíregyházi Tehetségpont
R508
 
Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola
R566
 
Baross Ovi Kindergarten Baross Óvoda
R567
 
Bartók-Babits Utcai Óvoda
R578
 
Békési Kistérségi Iskola
R603
 
Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda
R589
 
Bisinger Óvoda
R507
 
Bocskai István Általános Iskola
R509
 
Bolyai János Katolikus Általános Iskola
R527
 
BONI Széchenyi István Általános Iskola
R569
 
BONI Vörösmarty Mihály Általános Iskola
R620
 
Budai Szent Imre Plébánia
R569
 
Budapest Főváros Általános iskolai kollégiuma
R567
 
Carolina Óvoda és Bölcsőde
R536
 
Csata Utcai Általános Iskola
R539
 
Dobó István Általános Iskola
R536
 
Dózsa György Általános Iskola
R589
 
Egry Úti Körzeti Óvoda
R589
 
Egyesített Óvodai Intézmény
R566
 
Encsi Csoda - Vár Óvoda és Bölcsőde
R503
 
Földváry Károly Általános Iskola
R540
 
Gesztenyefasori Ált. Isk. és AMI
R525
 
Gulyás Pál Kollégium
R568
 
Hajdúhadházi Református Óvoda
R530
 
Hajdúszoboszló
R566
 
Hajó Utcai Óvoda
R566
 
Hernád Óvoda
R605
 
Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium
R548
 
Hriszto Botev Általános Iskola
R547
 
Hunyadi Mátyás Általános Iskola Oroszlány
R539
 
II. Rákóczi Ferenc Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
R563
 
Informatikával a tehetségesekért Alapítvány
R539
 
Jókai Mór Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
R527
 
Juhász Gyula Általános Iskola
R506
 
Kálmán Lajos NOMH Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
R501
 
Kaposvár/Bárczi Gusztáv Módszertani Központ
R520
 
Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar
R589
 
Kaposvári Festetics Karolina Központi Óvoda
R569
 
Kegytemplom, Szalézi Rendház, Lelkigyakorlatos Központ, Ifjúsági Központ
R589
 
Kerek Egy Ég Alatt Óvoda és Bölcsőde
R596
 
Kertvárosi Katolikus Általános Iskola
R530
 
Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény Kossuth Kollégium
R509
 
Kiskunhalas, Szilády áron Gimnázium
R504
 
Klebelsberg Intézményfenntartó központ Medgyessy Ferenc Általános Iskola
R565
 
Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Tallinn AMI
R502
 
Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
R533
 
Kőbányai Harmat Általános Iskola
R618
 
Kőbányai Mászóka Óvoda
R503
 
Kőbányai Széchenyi István Magyar- Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
R507
 
Létavértesi Gyermeksziget Óvoda
R582
 
Lovassy László Gimnázium
R591
 
Mackó Kuckó Bölcsőde és Napköziotthonos Óvoda
R620
 
Máriapócsi Zarándokház
R566
 
Mese-Vár Óvoda és Bölcsőde
R598
 
Mese-Vár Óvoda és Bölcsőde Sárándi Napsugár Óvodája
R534
 
Mézeskalács Óvoda
R566
 
Mezőtúri-Mesterszállási Óvoda és Mezőtúri Móricz Zsigmond Városi Könyvtár
R508
 
Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola
R547
 
Mohács Térségi ÁMK
R562
 
Móra Ferenc Általános Iskola
R600
 
Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola
R534
 
Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület - Nagykanizsa
R566
 
Napközi Otthonos Óvoda
R597
 
Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet
R596
 
Önálló Napközi Otthonos Óvoda
R589
 
Önálló Óvodai Intézmény Jászapáti
R549
 
Paks Térségi Pedagógiai Szolgáltató Központ
R620
 
Pécsi Egyházmegye
R529
 
Pécsi Tudományegyetem
R508
 
Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
R521
 
PMFC Klubház
R552
 
Radnóti Miklós Általános Iskola
R620
 
Római katolikus plébánia
R566
 
Sajóládi Gyöngyszem Óvoda
R508
 
Sárberki Általános Iskola
R563
 
Sászentmiklósi Általános Iskola
R600
 
Somogyi Rezső Általános Iskola
R507 Soroksári Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény
R508
 
Szeged Városi Kollégium
R620
 
Szeged-Csanádi Egyházmegye
R605
 
Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium
R560
 
Szent Anna Katolikus Óvoda
R599
 
Szent Imre Általános Iskola és Óvoda
R598
 
Szivárvány Óvoda Algyő
R596
 
Szokolya-Királyrét
R551
 
Szolnoki Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola
R565
 
Tabán Általános Iskola és AMI
R599
 
Tárogató Óvoda Tinódi Utcai Tagóvodája
R603
 
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
R563
 
Kisfaludy Károly Általános Művelődési Központ (TP 120 004 090)
R538
 
TP 130 002 398
R562
 
Türr István Gimnázium és Kollégium
R596
 
V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola