Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Több mint egymilliárd forint jut idén az ifjúsági területre az Erasmus+ programban

2015. február 25.

Több mint egymilliárd forint jut az idén az Erasmus+ Ifjúsági Programra, amely a fiatalok nemzetközi tapasztalatszerzését segíti - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Az Erasmus+ európai uniós együttműködési program, amely az oktatást, a képzést, valamint az ifjúsági területet és a sportot is magába foglalja.

Novák Katalin ismertette: az Erasmus+ Ifjúsági Program összesen hét korábbi európai uniós programból született a 2014-2020 közötti támogatási ciklusra. Erre a célra a tagállamok számára összesen 14,7 milliárd eurós keretösszeg áll rendelkezésre a hétéves időtartamban. Hozzátette: a korábbi hétéves támogatási ciklushoz képest kifejezetten az ifjúsági programokra 40 százalékkal több jut, Magyarországon ez éves szinten mintegy 1,3 milliárd forintot jelent. A tárca számításai szerint a támogatással évente 7 ezer, a költségvetési ciklus 7 éve alatt pedig mintegy 50 ezer fiatal tud részt venni a programokban.

A programról szólva elmondta: a cél az, hogy a fiatalok nemzetközi tapasztalathoz jussanak akár hazai környezetben, akár külföldön. A program a fiatalok egyéni mobilitását és az ifjúsági szervezetek közti tapasztalatcserét egyaránt szolgálja - húzta alá az államtitkár.

Az ifjúsági terület három alcsoportja közül kiemelte az egyéni tapasztalatszerzést szolgáló programokat, köztük az ifjúsági csereprogramot. Ennek a lényege, hogy minimum 2 partnerországból érkező fiatalok adott témában - legyen az mezőgazdasági, művészeti, ifjúságpolitikai vagy akár vállalkozási - egymással tapasztalatot cserélnek. Ugyancsak jelentős az európai önkéntes program, amelyben évente mintegy félezer magyar fiatal vesz részt.

Az ifjúsági terület másik alcsoportját a nemzetközi partnerséget segítő programok képezik, amelyben fiatalokat segítő szervezetek léphetnek kapcsolatba egymással, harmadik pillére pedig a strukturált párbeszédet elősegítő programokból áll, amelyekkel a fiatalok és a döntéshozók párbeszédéhez nyújtanak támogatást.

Máté Gergely a programiroda megbízott igazgatója az egyéves Erasmus+ programról elmondta: annak céljai az európai ifjúsági stratégiával összhangban vannak, ami azt jelenti, hogy fejlesszék a fiatalok kulcskompetenciáit és ezáltal elősegítsék, hogy jobbak legyenek a munkaerőpiaci lehetőségeik, továbbá erősítsék a fiatalok aktív társadalmi részvételét.

Hangsúlyozta: a programok a fiatalok aktív részvételével valósulnak meg, a pályázó szervezetek csak koordináló szerepet töltenek be. Hozzátette: a program rugalmas, a társadalmi szervezetek mellett akár közintézmények, vállalkozások is részt tudnak venni benne.

Külön megemlítette a hátrányos helyzetűek segítését, felhívva a figyelmet arra, hogy a korábbi támogatási ciklusban a résztvevők 40 százaléka hátrányos helyzetű volt.

Úgy vélte, a változatos programok hozzásegíthetik a fiatalokat többek közt egy önkéntes szolgálat révén ahhoz, hogy először munkatapasztalatot szerezhessenek, nyelvet tanulhassanak, majd visszatérve megszerezhessék első munkahelyüket.

Farkas Péter, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet megbízott főigazgatója elmondta, az Erasmus+ program a legjelentősebb mobilitási program, nemzetközi együttműködési, szervezetfejlesztési lehetőség. A támogatásra alapvetően szervezetek pályázhatnak. Idén a február 4-én zárult határidőre 162 pályázat érkezett, további pályázatok benyújtására idén még két határidő: április 30., majd október 1. áll rendelkezésre.

Forrás: MTI, EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság