Menü megnyitása

Interjúk

Oláh Gábor kémiatanár az elmélkedés, az álmélkodás, a kísérletezés és versenyeztetés fontosságáról.

Juhász Dóra és Szerencsés Gabó a MOME elvégzése után vágtak bele közös tervezőműhelyük, a Lucky Shepherd Showroom kialakításába és működtetésébe.

A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium az utóbbi években számos, nagy összegű pályázat nyertese volt. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan csinálják.

Nyerki Emillel beszélgettünk, aki speciális növénytermesztési eljárását fejlesztette tovább a "Gondolkodj üzletben!" műhelymunka alkalmával. 

Már az óvodában is nagyon szerettem meséket, verseket mondani a társaimnak, szóval ez valahol ott kezdődött el. Mikor délutánonként kötelezően aludni kellett, előtte mindig én meséltem a többieknek. A mesemondás iránti szeretet a mai napig él bennem.

 

Milyen szerepe van a versenynek a tehetségsegítésben? Milyen a tehetség megtalálásában és azonosításában? A már felismert tehetség képességeinek a kibontakoztatásában miért fontos elsősorban a versenyeztetés? Hogyan hat egymásra az együttműködés, a csapatmunka és a versenyhelyzet? Ezeket kérdeztük az egyik legpatinásabb hazai tehetséggondozó intézmény, a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium igazgatójától, Hámori Veronikától.

Beszélgetés a Talentum-díjas Valkusz Máté ifjú teniszezővel.

Az átütő tehetségek számára dolgozta ki az alkotónapok módszerét munkatársaival Gyarmathy Éva pszichológus. Az alkotónapok lényegéről kérdeztük a Tehetséghidak szakértőjét.

Beszélgetés Honyek Gyula fizikaszakos vezetőtanárral.

Mit jelent az, ha valakit a világ legjobb asztalosai között tartanak számon? Mitől tehetséges egy asztalos? Drágábban dolgozik-e egy világ- és Európa-bajnok mesterember, mint a többiek? Erről beszélgettünk a 25 éves Berkes Gábor asztalosmesterrel, aki 2011 óta Tehetségnagykövet

Az ifjú tehetségeket támogató Tehetséghidak programiroda 2013 áprilisában hirdette meg a Határtalan lehetőség pályázatát, amelynek célja az volt, hogy a Tehetségpontok ajánlásával bármely művészeti vagy tudományág területén tehetséges fiatalnak külföldi tapasztalatcserén, tanulmányúton, fejlesztő programon vagy tanulmányi versenyen történő részvételét támogassa. A felhívásra érkezett pályázatok alapján 108 diák 19 országba juthatott el. Ezek egyike volt a 13 éves Kérges Dorottya, a Vasvári Városi Zeneiskola növendéke.

A MATEHETSZ egyik idei felhívása peregrinus klubok létrehozását támogatta. Peregrinus, vagyis vándor: a tanulmányaikat külföldön folytató tehetséges fiatalok a szervezett találkozókon megoszthatják élményeiket, tapasztalataikat a következő generációkkal. Gyenes Bertalan ennek a programnak a keretében - az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete Tehetségpont meghívására - december 18-án Budapesten adott elő, mi pedig a szereplése előtt faggattuk külföldi továbbtanulásról, rendszerbiológiáról, angliai tapasztalatairól. INTERJÚ.