Menü megnyitása

A balett nem olyan, mint a biciklizés

2015. március 18.

Két ifjú balett-táncos képviselte Magyarországot a Prix de Lausanne nemzetközi versenyen. Interjú.

A Magyar Táncművészeti Főiskola két kiemelkedően tehetséges fiatal táncosa, a 18 éves Kovács Noel és a 17 éves Kovács Kristóf képviselhette Magyarországot február elején Svájcban a Prix de Lausanne nevű klasszikus balettversenyen. A MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) a Határtalan lehetőség III. felhívása keretében segített a két táncos és mesterük, Macher Szilárd Svájcba utazásában. Kovács Noellel a balett-táncos pálya szépségeiről és kihívásairól beszélgettünk. 
 

Kovács Noel Lausanne-ban, a tréningen
 
Miért kezdtél el táncolni? És miért éppen klasszikus balettet?
Régen kezdődött, még amikor elsős voltam, bár akkor még a hiphop és más stílusok érdekelnek. Nem művészeti iskolába jártam, vízilabdáztam és fuvoláztam is általánosban. Anyukám íratott be társastáncra, aztán hatodikos koromban balett előkészítőre jártam, ahol nyújtottunk és más alapdolgokat csináltunk. Az ottani mesternőm biztatott, hogy próbáljam meg a felvételit a Magyar Táncművészeti Főiskolára, mert nagyon hajlékony vagyok, az ízületeim alkalmasak a balettre. Először nagyon nem akartam, bennem is megvoltak az előítéletek vele kapcsolatban, hogy nem fiús tánc, de végül mégis megpróbáltam. Rögtön felvettek, így hatodik osztály második féléve óta, tehát hét éve idejárok, idén érettségizek, két év múlva pedig diplomát szerzek. Utána pedig mehetek majd társulatokhoz. 
 
Nehezen találtunk időpontot erre a beszélgetésre az időbeosztásod miatt: a főiskolán hogy néz ki egy napod?
Tény, hogy eléggé le vagyok terhelve. Amikor kisebb voltam, akkor nyolctól fél kettőig tartott az oktatás, utána kettőtől hatig balettórák,néptánc, modern óra, pilates, képességfejlesztés jött. Most már, főiskolásként délelőttös lettem, ami azt jelenti, hogy nyolctól balett órám van, ami mellett megmaradt a modern kurzus is, de már van emelés óra és rengeteg próba. Ez általában egyig tart, utána háromnegyed kettőtől este hétig tart az iskola az elméleti tárgyakkal. 
 
Amikor belevágtál, tudtad, hogy ez ennyire embert próbáló feladat lesz?
Nem is sejtettem, hogy ilyen lesz a napirendem, de mára már megszoktam: nem jelent gondot, hogy fél hétkor keljek a bemelegítéshez, hiszen nyolctól balett óra. Az egésznapos iskola után héttől fél kilencig a kollégiumban szilencium van, amikor tanulni kell, de az érettségi évében vagyok, így a legtöbbször tovább is tanulok. Igyekszem minden nap tizenegykor lefeküdni, hogy másnap is tudjak teljesíteni. 
 
Mi hajt előre?
A szüleimtől mindig azt tanultam, hogy a gyerek a legjobb befektetés: amit most beleadok az iskolában, azt a jövőben kivehetem majd, hiszen abból fogok megélni. A táncot a hivatásommá választottam, ezzel akarok foglalkozni a következő évtizedekben. Kisebb koromban persze nem voltam ennyire tudatos, de idővel egyre jobban megszerettem, több szerepet kaptam, az Operaházban A diótörőben is felléphettem. És közben a tanárok is megszerettek, a többi diákkal is jó a viszonyom. Rájöttem, hogy nekem ez a jövőm, szeretek színpadon lenni, egyszerűen felpezsdül a vérem, ha táncolhatok. Éreztem és láttam, hogy ha kitartó vagyok és teljesítek, akkor később a mesterek és mások is értékelni fogják ezt. És jöttek is a visszaigazolások. 
 
Hogyan került képbe a versenyzés?
Az iskolánkban is van háziverseny, amit tavaly megnyertem. Ott minden évben indulhatunk, és mindig el akartam érni valamit: az első három évben nem értem el helyezést, de folyamatosan fejlesztettem magam, és ez tavaly meghozta a gyümölcsét. Mindenki biztatott és elismerte a teljesítményemet, de úgy érzem, ez még mindig nem elég: minden nap oda kell tenni magadat. A balettben nincs olyan, hogy tökéletes: minden nap elölről kell kezdeni a munkát. Ez nem olyan, mint a biciklizés, amiből ha kihagyok egy félévet, utána ugyanolyan jól megy. 
 
A Prix de Lausanne-ról mit tudtál korábban? Miért fontos ez a verseny?
Igazából azért nagy lehetőség, mert olyanok ismernek meg itt, akik társulatok vezetői, iskolák direktorai. Az eseményt tévében és a neten is közvetítették, vagyis több millió ember látta, ahogy ott dolgozunk, talán ez a legfontosabb. Az, hogy kimehettem és külföldi mesterektől tanulhattam, rendkívül hasznos volt: sok új dolgot tudtam meg magamról, de viszonthallottam azt is, amit Macher Szilárd, a mesterem szokott tanácsolni. Mégis más volt az egész helyzet, mint amit megszoktam: a diákok hozzáállása ott egészen más, mint nálunk. Azt éreztem, hogy mindenki ugyanazt akarja, hogy a legjobban kell csinálni, legelőre kell állni. Ekkor ébredtem rá, hogy amit eddig csináltam, nem elég. Minden nap folyamatosan kell gyakorolni, csak úgy jutok előre. 
 

Fotók: Gregory Batardon. A képek forrása: Prix de Lausanne
 
A klasszikus balettnek rögzített elemkészlete van, beleértve a mozdulatokat és a repertoárt is. Mitől lesz ez izgalmas akár a néző, akár az előadó számára?
Az érzelmek jelentik a kulcsot. A mozdulatok valóban megvannak , de azokat mindenki máshogy adja elő. A személyiség sokat számít, attól lesz minden tánc egyedi. A versenyen is sokan csináltuk ugyanazt a variációt, de mégis mindegyik más volt. A zsűri tagjai persze gyakorlott szemmel figyelték a versenyzőket, de próbálok én is odafigyelni a tisztaságra, az előadásmódra, és így számos eltérést észrevettem az egyes előadók között. 
 
Mire figyelt a zsűri?
Minden nap volt balett és modern óránk, a variációkat is megmutattuk az óráinkra bejáró zsűrinek. Azt figyelték, mennyire tisztán dolgozunk, hogyan vesszük az instrukciókat. A variációknál volt egy mester, akivel gyakoroltunk, és akinek az instrukcióit be kellett építenünk. 67 versenyző indult, végül húsz döntős lett. 
 
Közéjük ugyan nem kerültél be, de a beszámolódban azt írtad, mégsem volt haszontalan ez a hét.
Valóban, a pénteki elődöntő és a szombati döntő között került sor egy networking fórum elnevezésű balettórára, ahol a partneriskolák igazgatói figyeltek minket. A döntő után lehetett velük beszélni, és ők ajánlatot tettek azoknak, akik iránt érdeklődtek az addig látott teljesítmény alapján. Nem vagyok elégedetlen, mert a The School of Hamburg Ballet, a Palucca Hochschule für Tanz Dresden is ösztöndíjat ajánlott. És ami a leginkább megmozgatta a fantáziámat, az egy egyéves New York-i ösztöndíjlehetőség, amit az American Ballet Theatre Jacqueline Kennedy Onassis kínált fel. Úgy tervezem, hogy egy évet jövőre Amerikában töltök, aztán hazajövök és itthon megszerzem a diplomát. Hogy miért jó az nekik, ha diploma nélkül is támogatnak? Mert különböző versenyeken tudnak majd indítani, ahol őket képviselem. A részletek persze később derülnek majd ki. 
 
Látod magadat tíz év múlva?
Még nem, de vannak álmaim. Az igazi álomhely a drezdai opera vagy a stuttgarti társulat lenne. Ezek nincsenek is olyan messze Magyarországtól, a német mentalitás is vonzó a számomra. Múlt nyáron Drezdában kéthetes balettkurzuson vettem részt, akkor kedveltem meg a várost és a németeket. Egyelőre külföldben gondolkodom, de ha befutok és igazi sztár leszek, akkor nagyon szívesen hazajönnék szerepelni. (nevet) A hosszú távú terveim között szerepel a tanítás is: akár jelenlegi iskolámban, akár máshol. Szeretek tanítani, szeretek foglalkozni az emberekkel, kipróbálnám magam ezen a téren is.