Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Beszámoló a 2017-es Felfedezettjeinktől: Stenczel Tamás Károly

2017. szeptember 26.
18 éves, Veresegyháza
Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” 2017. - Különdíj

Hogyan telt az elmúlt bő féléved, az ösztöndíj elnyerése óta, milyen eredményeid születtek?

Az elmúlt időszakból a legnagyobb eredményemnek azt tekintem, hogy az idén először, Moszkvában megrendezett Nemzetközi Kémiai Tornán (International Chemistry Tournament), mely egy kémiai vitaverseny, első helyen végeztünk a magyar csapattal, illetve én „Best opponent” különdíjat is kaptam a vitákon nyújtott teljesítményem elismeréseként. Maga a verseny életre szóló élmény volt, mind a szakmai vitázás, mind Moszkva látványosságai miatt. Ezen kívül az idén Asztanában (Kazahsztán) megrendezett Nemzetközi Mengyelejev Kémia olimpián ezüst érmes lettem. Továbbá kitűnő érettségit tettem május-júniusban, minden tantárgy eredménye 90% felett lett. Ennek köszönhetően teljesítettem a feltételeket és felvettek Cambridge-be Natural Sciences szakra a St Catharine’s College-ba.  

Milyen területen volt szükséged segítségre; mire használtad fel a díj összegét?

Első sorban a versenyek miatt felmerülő extra kiadások fedezésére használtam fel az ösztöndíjat: utazási és étkezési költségeket fedeztem belőle magamnak, olyan esetekben amikor versenyre készültem fel. Ezen kívül a Nemzetközi Kémiai Tornán ami költségeim voltak Moszkvában, azok fedezetét is a kapott összegből különítettem el. Ennek köszönhetően a bejövő anyai forrásaimat a későbbi szakmai fejlődésemre, legközelebb az egyetemi tanulmányaimra tudom majd fordítani.  

A magyar csapat a moszkvai Nemzetközi Kémiai Tornán (International Chemistry Tournament)