Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Beszámoló a 2017-es Felfedezettjeinktől: Szentgyörgyváry Albert

2017. október 17.

18 éves, Siklós

Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” 2017. - Prezi díj

Hogyan telt az elmúlt bő féléved? 

A „Felfedezettjeink” díjátadóját követően két nemzetközi fuvolaversenyre is készültem. 2017. április végén Pozsonyban került megrendezésre a Flautiada Nemzetközi Fuvolaverseny. Húsz fuvolásból heten jutottunk a döntőbe és a második forduló után az első helyen végeztem. Május 4-én a siklósi várban hagyományosan megrendezett Siklós Art-on léptem fel. (Videó a 21. perctől)

A következő zenei programom a Bukaresti Nemzetközi Fuvolaverseny volt májusban. Nem kerültem be a második fordulóba, a körülmények, a szervezés, a gyakorlási lehetőség sem volt ideális. Mégis nagyon hasznos volt ez a verseny is, a felkészülés, új repertoár tanulása, a sok fellépés szakmai fejlődésemet segítette.

Május 29-én feljuthattam Emanuel Pahud  budapesti koncertjére.

Május 30-án részt vettem Dömötör Johanna fuvolakurzusán. Nagy élmény volt, hogy a meghallgatásom során kölcsön adta arany fuvoláját, hogy próbáljam azzal is lejátszani a darabom.

Június 6-án a siklósi vár kápolnájában felléptem Batthyányi Kázmér siklósi újratemetésének 30. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.

Július 1-én a Siklósi Ifjúsági Koncert Fúvószenekar tagjaként szerepeltem a siklósi Fúvóstalálkozón.

Júliusban Michael Martin Kofler osztrák fuvolaművész mesterkurzusán vettem részt Klagenfurtban. A program első napján a résztvevőknek meghallgatást  szerveztek, azután beosztották a növendékeket fuvolaórákra. Két asszisztens tanított még, minden nap volt fuvolaóra. Én három alkalommal mehettem Michael Martin Kofler mesterhez. Hatalmas zenei élmény volt fuvolajátékát hallgatni, tanítása nagyon inspiráló volt. Rengeteget profitáltam, a kurzusból. és német nyelvtudásomat is fejleszthettem.

Az ösztöndíj összegét a pozsonyi verseny nevezési díjára, illetve az útiköltség egy részére használtam fel.

Ezúton is nagyon köszönöm támogatást!