Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Beszámoló a 2018-as Felfedezettjeinktől: Kluge Ida Berta

2018. október 8.

Mesélj a mostani tevékenységeidről!

Érzem, hogy akármerre sodor majd az élet, a rajzolást nem fogom abbahagyni. Ha nem is ez lesz a hivatásom, a mindennapi életben kiteljesedést és megnyugvást ad, hogy "kirajzolhatom" magamból, örömömet, bánatomat, gondolataimat. 

Hogyan segítette a Felfedezettjeink ösztöndíj a rajzolást? 

Ahhoz, hogy tehetségem kiteljesedjen, sokaktól és a sokat kell még tanulnom. A megnyert fődíjat ezért testem és tehetségem kiművelésére fordítottam.

A fődíj összegéből heti rendszerességgel rajztanárhoz járok a mai napig. A látás- és kifejezésmódom sokat javult, új rajz technikákat tanulhattam meg. Sikerült eljutnom rajztáborba Székesfehérváron, ahol sok tehetséges társam munkáit láthattam, valamint gyakorolhattam a megtanult rajz-technikákat is.

Vallom az "ép testben ép lélek" mondását, így örömmel vettem részt idén Siófokon illetve Veszprémben capueira táborokban. Ez egy olyan küzdősport, amit leginkább a tánchoz tudnék hasonlítani, maga a capueira Brazil gyökerű sport és már évek óta gyakorolom. 

 

Milyen eredményeid születtek az elmúlt bő félévben? 

Márciusban a gimnáziumomban (Teleki Blanka Gimnázium) kiállították a rajzaimat. Majd áprilisban a Magyar Államkincstár által meghirdetett IV. Mesterecset pályázaton 10-14 éves korosztályban első helyezést értem el. Rajzomat az Államkincstár épületében állították ki és a mai napig megtekinthető. Ezen kívül június 17-én a Kossuth Rádióban készült velem és a családommal egy interjú. 

 

További sok sikert kívánunk Bertának!