Menü megnyitása

A matematika szépsége fogott meg

2015. május 7.

Radnai Bálint a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” fődíját vette át. INTERJÚ.

Már egészen kicsi korától vonzódott a számokhoz, vagyis ahhoz a rendszerhez, ami a számokat tanulmányozva kibontakozott a szemei előtt. A 16 éves Radnai Bálint jelenleg a veszprémi Lovassy László Gimnázium tanulója, aki számos matematikaversenyen ért már el kitűnő eredményt, de ma már az informatika is érdekli, hosszú távú tervei között ez is ott szerepel, mint lehetőség. Bálint nemrég a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” fődíját vette át.
 
Radnai Bálint
 
Miért éppen a matematika?
Nagyon régóta érdekel, már kiskoromban nagyon szerettem a számokat. A szüleim mesélték, hogy az autók rendszámait is megjegyeztem, de szerettem fejben számolni, kaptam egy fejszámolás könyvet is. Már elsős koromra tudtam szorozni, és a matematika szeretete utána is megmaradt, így az alsós tanítónőm, Huszár Mónika javasolta, hogy induljak versenyeken is. Megtetszettek a feladatok, a logikájuk, így ezt folytattam.
 
Családi vonalon jelen van nálatok a matematika?
Édesapám matematikatanár, részben tőle jöhet az érdeklődésem, de a logika iránti szeretetet mindkét szülőmtől örököltem. Közös családi matekozások nem voltak, bár édesanyám néha meséli, hogy már a babakocsiban biztosan tudtam, hogy balra vagy jobbra megyünk-e. Édesapám egy ideig „edzőként” is segítette a munkámat: otthon közösen és rendszeresen készültünk a korai évfolyamokon a versenyekre, ami jól kiegészítette Gerstmárné Takács Beatrix matematikatanár iskolai felkészítését. Aztán amikor a feladatok nehezedtek, kinyomtatta nekem őket, és ha valami nem ment, akkor közösen próbáltunk megoldást találni.
 
Mit jelent az, hogy szereted a számokat? Úgy is kérdezhetném: mit lehet rajtuk szeretni?
Nem tudok válaszolni, mi tetszik bennük annyira. A matematika logikája fogott meg, az a rendszer, amiben muszáj logikusan gondolkodni, egy feladatot lépésekre bontani, hogy aztán a gondolatmenet végén kijöjjön a megoldás.
 
Az élet más területein is használod ezt a gondolkodást?
Az egyik lehetséges érintkezési pont a muzsika: a zenét gyakran összekapcsolják a matematikával és valóban jól megvannak egymás mellett, én pedig régóta zenélek, hat évig szolfézsra is jártam, ami szintén ilyen terület. Farkasné Szász Mariann tanárnő vette észre érdeklődésemet, és ő készített fel az országos döntőre. Ami a többi tantárgyat illeti, nekem azok tetszenek, amelyekben rendszer van: a nyelvtan vagy a természettudományos tárgyak ezért ragadták meg a figyelmemet, mert sok magolás helyett jól átlátható, szép és egyszerű szisztéma áll mögöttük. A hétköznapi életben is jelen van ez a gondolkodás: a karate klubban, ahová én is járok, rendszeresen szervezünk versenyeket, és olyankor édesanyám intézi a beléptetést. Ez sokszor átláthatatlan volt, nehéz volt a sok versenyzőt nyilvántartani, meg azt, hogy ki fizetett és ki nem. Megkért apát meg engem, hogy próbáljunk segíteni egy programmal vagy táblázattal, mi pedig elkészítettük, és a dolog működik. Túl nagy problémáim nem szoktak akadni, de ha kell, akkor megtervezem, hogy mire kell figyelnem, milyen lépéseket tegyek meg.
 
Mi volt az első verseny, amin indultál?
Az első matekverseny a Zrínyi Ilona Matematikaverseny volt harmadikos koromban, ott a megyei versenyen hetedik lettem. Nagyon örültem neki, ez lendített tovább. Városi versenyeken jártam már azelőtt is, vagy például biciklis közlekedésismereti verseny országos fordulóján elsősként, az volt a legelső. Édesapám javasolta, hogy induljak sok versenyen, és mivel voltak olyan tárgyak, amik nagyon jól mentek, azt gondoltam, miért is ne. Ráadásul elég szép helyezéseket értem el, aztán az eredményeim tovább javultak. A versenyeredményeknek persze nem az a célja, hogy másokat magam mögött hagyjak, hanem az, hogy kialakítsam magamban, hogy mely területek igazán fontosak nekem, hogy később mivel érdemes foglalkozni. A matematika általános iskolában végig ilyen tárgy volt, közben megjelent a fizika, nemrég pedig az informatika is.
 
De még számos más tárgyból is indultál. Miért?
Nem azért versenyeztem történelemből, angolból, szolfézsból, tenorkürtből, mesevetélkedőn, sportversenyeken, kémiából vagy nyelvtanból, mert le akartam volna térni arról az útról, amire a matematikával léptem. Egyszerűen jól éreztem magam ezeken az alkalmakon, és szeretek is versenyezni, tulajdonképpen nem tudom, hogy pontosan miért. Egy verseny sok változatosságot visz a hétköznapokba, és igaz, hogy mindent utólag pótolok, de mégsem kell egész nap az iskolapadban ülnöm, hanem kipróbálhatom, hogy mire megyek az ott megszerzett tudással. Kihívást is jelentenek persze az érdekes feladatok, az adott problémát minél jobban akarom megoldani. A versenyek azért is hasznosak, mert többször nyertem már hétvégére vagy nyári matektáborba szóló meghívást, és ezek az alkalmak, vagy éppen a több napig tartó döntők lehetőséget adtak rá, hogy az adott területben való elmélyedés mellett a hozzám hasonló érdeklődésű fiatalokkal megismerkedjünk és összebarátkozzunk.
 
Vagyis nem csak az oklevél érdekel, hanem az, hogy tudd magadat fejleszteni, igaz?
Igen, a matematikai tudásomat akarom fejleszteni, de fontos és kellemes érzés ismerősökkel, barátokkal újra találkozni, kapcsolatot fenntartani. A felkészülés is jó érzés, de főleg a versenyzést szeretem. És abban is segít, hogy ha valamilyen alkalommal ki kell állnom, beszélnem kell, akkor kevésbé izgulok.
 
Minél több versenyen indul az ember, annál kevésbé valószínű, hogy mindegyiket megnyeri: hogyan dolgozod fel a kudarcot?
Sosem volt igazán fontos, hogy benne legyek az első háromban vagy tízben. Jólesett persze, ha jó helyezést értem el, de nem szomorított el, ha lecsúsztam a dobogóról. Nem áll meg a világ attól, ha egy versenyen hátul végzek, bár még nem is nagyon fordult elő velem ilyesmi. (nevet) Ha arra jövök rá utólag, hogy meg tudtam volna oldani az adott feladatot, egy ideig zavar, hogy nem jutott eszembe. Ha azonban nem tudtam volna, akkor nem leszek csalódott, inkább pótolom, amiről előzetesen nem tudtam.
 
Mikortól tudtad, hogy a matematika a te utad?
3-4. évfolyamos koromtól, amikor elkezdtem matematikaversenyeken indulni. A matekkal az iskolán kívül is sokat foglalkoztam, végigkísért eddig, egyértelmű volt, hogy fontos lesz a számomra. Ötödikes koromban volt az első olyan verseny, ahol országos első helyezett lettem, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen, ez pedig még nagyobb lendületet adott. Felsősként már kerestem a versenyalkalmakat, főleg az olyanokat, ahol a feladatok részletes levezetése volt a cél, nem csak a válasz beikszelése.
 
Milyen típusú versenyeket próbáltál ki? Melyik fekszik neked jobban?
Sokféle matekverseny van, nagy a kínálat. A két alaptípus az egyéni és a csapatverseny. Az egyénik egyik fajtája a tesztverseny: itt általában másfél órára jut 25-30 feladat. Mindegyiknél több lehetséges válasz közül kell kiválasztani a jót, aztán a kódlapot kijavítják, és megmondják az eredményt. Ezeknél a feladatoknál a figyelem és a gyorsaság a lényeg, fontos, hogy a feladatokat részletesen elolvassuk, és gyorsan tudjuk jól értelmezni a szöveget. Könnyű rontani, ha egy apróság elkerüli a figyelmünket. Ilyen például a Zrínyi Ilona Matematikaverseny vagy a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny. A másik – ahogy én hívom – a „kidolgozós” verseny, mint az Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny. A 9-10. évfolyamon meghirdetett versenyen általában három-öt feladatot adnak négy órára. Az eredmény közlése önmagában alig ér pontot, a részletes levezetés számít. A feladatot részproblémákra kell bontani, és ezek rendezett összeillesztésével kell levezetni a megoldást. Itt fel sem merül, hogy félreolvasunk vagy elszámolunk valamit, a gondolatmenet számít. Csapatversenyek is vannak, ahol a fő cél az együttműködés kialakítása a csapattagokkal és a problémákkal közösen megbirkózni (pl. Bolyai és Medve csapatversenyek).
 
A tanáraid és kortársaid hogyan viszonyulnak a versenyekhez?
A tanáraim (Tolnerné Csörgő Veronika és Varga Vince matematikatanáraim) végig határozottan támogattak. A gimnáziumban persze több a tanulnivaló, nem szerencsés a sok hiányzás, meg is fogadtam, hogy jövőre nem fogok ennyi versenyen indulni, mint most, mert felesleges, és mégiscsak az iskola az első „munkahelyem.” A tanáraim elengednek, hiszen látják, hogy van értelme a versenynek, meg persze az iskola hírnevét öregbítem az eredményeimmel. Az osztály- és évfolyamtársaim támogatón vagy semlegesen állnak hozzá, sosem volt problémám a jó eredményekből, elfogadják, hogy ilyen vagyok.
 
A matek mellett számos hobbid van a sport és a zene területén.
Általános iskola első osztályában már szolfézsra jártam, majd furulyáztam fél évet. Szüleim javasolták, hogy zenéljek, és ma is örülök ennek: a zene most is kikapcsolódást nyújt a sok teendő mellett. Tenorkürtöltem öt évig, ez kisebb koromban nagy kedvencem volt, sokszor felléptem vele. Klarinétoztam két évig, végül zongorázni kezdtem Józsa Eleonóra tanárnőnél, amit most is nagyon szeretek. Néha zongora-hangversenyekre is járok. Érdekes, hogy olyankor izgulok a legjobban: az ujjaim sokszor nem azt csinálják, amit én akarok. A sportot mindig szerettem, a sok szellemi tevékenység mellett elengedhetetlen volt a mozgás. Kézilabdáztam, fociztam, majd ötödik osztályban két évvel fiatalabb öcsémmel, Viktorral együtt kyokushin karatézni kezdtem. Azóta is csinálom, és fontos a számomra, mert megerősít és önvédelmi célból is hasznos. Karatéból ma már nem járok versenyekre, azokat túl keménynek tartom, de minden edzésen sokat mozgunk, és a karate nagyon jó állóképességet ad, meg persze kitartást és fegyelmet. Bár ilyen gondjaim soha nem voltak.
 
Új területed az informatika. Ebben mi vonz?
Az informatika főleg azért tetszik, mert praktikus tudomány, és manapság mindenhol körülvesz minket. Én már beleszülettem abba a társadalomba, ami erre orientálódik. Leginkább a programozás fogott meg, édesapám tanít informatikát, a Logo és a Visual Basic programozási nyelv alapjaival is megismertetett, ami jó indítólökés volt. Az informatika és a matematika szerkezete, a probléma-megoldási módszerek hasonlóak: a matematikaversenyeken is kell egy algoritmus a probléma megoldásához, és az informatika is erről szól. A Nemes Tihamér informatika versenyen országos 8. helyezést értem el, utána meghívtak a közép-európai informatikai diákolimpia válogató versenyére is, ahonnan ugyan nem jutottam tovább, de boldog voltam, hogy erre a szintre fel tudtam tornázni magamat. A veszprémi Pannon Egyetem szervez informatikai táborokat és foglalkozásokat, itt hallottam számos lehetséges alkalmazási területről és arról, mire jó a programozás. Úgy érzem, érdemes ezzel foglalkoznom, mert az agyam rááll ezekre a feladatokra, és szeretném a mindennapi életben, a gyakorlatban is jól felhasználható eredményekkel hasznossá tenni tevékenységemet.
 
Mi leszel, ha nagy leszel?
Erre a kérdésre azt szoktam mondani, hogy felnőtt: konkrét tervem nincs. Kezd lassan kialakulni, hogy a matematika és az informatika az a két terület, amiket szeretnék majd beépíteni a munkámba, ha pályaválasztásra kerül sor. Az egyetemen műszaki irányba szeretnék továbbmenni, nem elhanyagolva a matematikát sem, de a fizika is érdekel, és a mérnöki pálya is vonz egyelőre. Lehet, hogy programozó matematikus leszek vagy informatikus, esetleg alkalmazott matematikával foglalkozom vagy mérnök leszek. De még van három évem az érettségiig, úgyhogy bőven van időm eldönteni.