Menü megnyitása

Minél részletesebben megtanulok valamit, annál jobban érdekel

2015. július 15.

A zentai születésű Gajda Gergely az egyik idei Sólyom-ösztöndíjas. Interjú.

A Vajdaságban végezte általános és középiskolai tanulmányait a biokémia elméleti kérdései iránt is érdeklődő Gajda Gergely, aki most távolabbi célok felé tekint: a Sólyom László volt köztársasági elnök által adományozott ösztöndíj segítségével valósággá válhat a nagy álom, az angliai továbbtanulás. 
 
 
Zentán jártál általános és középiskolába is. Hogyan állítottak rá ezek az iskolák a pályára?
A családomnak nagyobb szerep jutott benne, mint az iskolának. Az általános iskolában nem éreztem jól magamat, nem igazán az én világom volt. Annak a tananyagnak, amit átvettünk, a nagy részét már eleve tudtam, ezért rengeteget olvastam akkoriban, a valódi tanulás főleg önképzéssel valósult meg. A középiskolát már tudatosan úgy választottam, hogy azt tudjam tanulni, ami érdekel, így kerültem a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumba, aminek az igazgatója akkoriban édesapám volt. Érdekelt a kémia, szerettem a matematikát, így kézenfekvő volt, hogy az iskola matematika tagozatára fogok járni. A Bolyaival alkalmam nyílt a legkülönbözőbb versenyeken, rendezvényeken megjelenni. Másodikos gimnazista koromban a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán kapcsolódhattam be a kutatómunkába. A tapasztalataimból előadást készítettem, dolgozatként is megírtam, ez volt az első lépés a pályán. Ezek után már magam kezdtem el ösztöndíjakat, táborokat keresni: így jelentkeztem két éve a Magyar Tudományos Akadémia Kíváncsi Kémikus nyári kutatótáborába is (az itt készített pályamunkám bizonyult legsikeresebbnek), tavaly pedig az MTA MFA Nyári táborába
 
Egyébként is hajlamos vagy rá, hogy önmagadat képezd?
Igen, ezt mindig is szerettem csinálni. Családi örökségnek is mondhatjuk ezt, mert édesapám hasonló, nyughatatlan alkat. Ha több szabadidőm van, elkezdek új nyelvet tanulni, vagy nekilátok beleásni magamat egy nagyobb témába. Nyolcadikban például érdekelni kezdett a kvantumfizika, végül a Kovács Sztríkó Zoltán általános iskolai tanulmányi versenyen első díjat értem el a svájci CERN-ről szóló munkámmal. Azt hiszem, már itt tudatosult bennem, hogy kutatással szeretnék foglalkozni. Onnan továbbléptem a kémiára: végigcsináltam az MIT online kurzusát a szilárd testek kémiájából. 
 
Számos versenyen vettél részt, esszéket írtál, prezentációkat mutattál be, előadásokat tartottál. Miért lett ilyen fontos a versenyzés?
Az első komoly versenyem a már említett kvantumfizikai témájú volt. Aztán jött a Curie Kémia Emlékverseny: erre az általános iskola nemigen készített fel, édesanyám segített, illetve már a Bolyaiba jártam előkészítőre. Azért versenyeztem kezdetben, mert általában unatkoztam az iskolában, később meg szokásommá vált. Ma elmondhatom, hogy szeretek versenyezni, de nem azért, hogy másokat legyőzzek, hanem azért, mert így lehetőséget kapok rá, hogy megmutatkozhassak, tapasztalatot és ismeretségeket szerezzek, ezáltal pedig jobb egyetemre juthassak be. A jövőmet nem Szerbiában képzeltem el, a sok verseny része volt ennek a tervnek. Fizikával kezdtem, mert azt hittem, hogy szeretem, de rá kellett jönnöm, hogy csak a kvantumfizikának egy kis részét, azt, ami kapcsolódik a kémiához. Utána azt gondoltam, hogy a kémia érdekel, el is kezdtem rendesen tanulni, de rájöttem, hogy valójában a biokémia vonz: a kémia biológiai-orvosi alkalmazása, a gyógyszerészet foglalkoztat, akkortájt azt hittem, hogy majd Szegedre jövök és gyógyszerészetet tanulok. A sors fintora, hogy azóta a családommal Szegedre költöztem.
 
Mit jelent az, hogy nem szereted a fizikát, hogy nem érdekel a kémia?
A diszciplínák klasszikus jellemzőit nem szeretem: az atomfizika érdekel, a statika például nem – egyszerűen nem úgy működött az agyam, hogy azt is élvezzem. Kémiából egy ideig kisegített a matematikatudásom, de a Curie versenyeken valahogy nem tudtam követni a feladatok logikáját. Én azt szeretem, ha mindent nagyon részletesen elmagyaráznak: ha például fizikában van egy leegyszerűsített statikai egyenlet, nekem tudnom kell, hogy az atomok pontosan hogyan viselkednek. Ezt az egyetemen megtanulhattam volna, de nem akartam addig várni. Kémiából hasonló történt: a középiskolában nem tanultuk elég részletesen ahhoz, hogy engem valóban érdekeljen. Minél részletesebben megtanulok valamit, annál jobban érdekel. Engem a legkisebb építőelemek, a sejtek, meg azokon belül a még kisebb molekulák izgatnak, mert ha azokat megértem, akkor abból levezethető minden más. Ez persze időigényesebb, nehezebb munka, de sokkal szebb is egyben. Szeretem a kihívásokat – nem a legkönnyebb, hanem céltudatosan a legizgalmasabb utat választom.
 
Egy dologról nem mondtad még, hogy unod: ez a matematika.
A matematikát nagyon hasznosnak találom, minden más tudományban fel kellene használni, gondolok itt főleg a biológiára, ahol nagy szükség lenne rá bizonyos területeken. Szeretném, ha nem különülnének el egymástól ennyire élesen az egyes tudományágak. Az idei munkám arról szólt, hogyan lehet a fizikai és matematikai módszereket átültetni a biológiába, bár ez nem feltétlenül aratott tetszést a zsűrik körében. Vallom, hogy a specializáció hasznos, de a berögzült gondolkodásmódok sokat árthatnak: számomra az ideális biológus az, aki olykor képes egy matematikus vagy éppen egy fizikus agyával is gondolkodni. 
 
 
Elméletalkotó embernek tartod magad?
Valójában a kérdések megválaszolása érdekel, nem pedig az, hogy a semmiből hozzunk létre elméleteket. A kutatás nekem magyarázat: mindig egy lépéssel hátrébb lépni, hogy a dolgokat szélesebb látószögben vizsgálhassuk. Igen, ebben ott van az elméletalkotás is persze, hiszen ahogy egyre mélyebbre ásunk, újabb dolgokat kell megtanulnunk, akár más tudományterületek bevonásával, akár olyasmit is, amiről korábban nem is gondoltuk volna, hogy lehet hozzá közünk. 
 
Azt mondod, hogy a zsűriknek ez nem feltétlenül tetszik. Csalódott vagy emiatt?
Nem; több esetben előfordult, hogy a zsűri egyik tagja külön megkeresett, és gratulált, mert látta, hogy mit akarok elérni. Ez többet jelent számomra, mintha valóban nyertem volna. 
 
Azt írtad, hogy amikor kapcsolatba kerültél a Kutató Diákok Mozgalmával, ott kaptál motivációt a külföldi továbbtanulásra. Mi történt? 
Az általános iskola után egyszer csak bekerültem egy olyan közösségbe, a KutDiákba, ahol észrevettem, hogy nem vagyok egyedül. Sokan úgy érezhetik, hogy a péntek éjjeli dolgozatkörmölés rendesen visszadobja az ember szociális életét, ám a KutDiák lehetőséget adott arra, hogy visszakapjuk a közösségi életet, ráadásul magasabb szinten, úgy, hogy közben a saját világunkról is beszélgethetünk olyanokkal, akiket az szintén érdekel. Számomra mindig a TUDOK konferenciák voltak az év versenyszezonjának fénypontjai. Többször nyertem is, így meghívtak a káptalanfüredi táborba: ott hallottam először külföldön tanuló, volt kutató diákok élménybeszámolóit, hogy milyen lehetőségek vannak Cambridge-ben, Oxfordban, Londonban vagy Edinburgh-ban – kiderült, hogy egy ilyen álomszerű jövő akár számomra is elérhető lehet. Már az, amilyen lelkesedéssel beszéltek a kinti tanulmányaikról, nagy motivációt jelentett. Az álmom megvalósításához, az angol felvételire való sikeres felkészüléshez a budapesti Milestone Intézet (aminek ösztöndíjasa voltam) játszott létfontosságú szerepet.
 
Hogyan jött képbe a Sólyom-ösztöndíj?
Engem a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács (VATT) jelölt, a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete (VMDOK) ajánlására.A gimnázium után két lehetőség állt előttem: vagy maradok, vagy elmegyek a világ egyik legjobb egyetemére, Angliába. Úgy jelentkeztem az egyetemre, hogy nem tudtam, miből teremtem majd elő az évi húszezer fontos tandíjat, a repülőjegyre is alig volt pénzem. Jártam Londonban, Cambridge-ben – az élmény meggyőzött arról, hogy jól döntöttem, mikor a külföldi továbbtanulást választottam Az egyetemi tanulmányaimat a terveim szerint diákhitelből fedezem majd: nehézséget jelent, hogy bár magyar állampolgár vagyok, de nem éltem három évet az Európai Unió területén, emiatt nem mehetek kollégiumba, nem pályázhatok ösztöndíjakra. Sok egyetemnek írtam, hogy ezzel a feltétellel is felvesznek-e, és végül a University College London (UCL) tette mégis mindezt lehetővé felvételi ajánlat (ún. offer) keretében. A UCL a világ ötödik legjobb egyeteme (QS World University Rankings® 2014/15), , tulajdonképpen Cambridge-dzsel és Oxforddal azonos súlyú intézmény. A legjobbkor jött a Sólyom-ösztöndíj, mely tanulmányaim során megteremti az anyagi biztonságot: fedezi a kiutazást, a szállást, de akár azt is lehetővé teheti, hogy Cambridge-ben is kutathassak. Mindennél persze sokkal többet kaptam. Az a bizalom, amivel megkaptam ezt az ösztöndíjat, már önmagában hatalmas elismerés az Elnök úr részéről, akivel volt szerencsém egy személyes találkozó keretében beszélgetni jövőbeni terveimről.
 
A motivációs leveledben azt írtad, hogy Cambridge nagyon megfogott. Mi hatott rád ennyire?
Először is az, hogy létezik: varázslatos hely, ami nem egyszerűen hasonlít arra, amilyennek a filmekben láttam, hanem tényleg olyan. Itt találkoztam Lipinszki Zoltánnal, aki körbevezetett a Genetika Tanszék laborjában, ahol az állapotok összehasonlíthatatlanok még a magyarországi felszereltséggel is. Lehetőséget kaptam rá, hogy Cambridge-ben részt vehessek laboratóriumi kutatómunkában, akár a londoni továbbtanulás mellett is. Ha ez megvan, már igen jó úton haladok a kutatói karrier felé.