Menü megnyitása

Mit nem mérnek a tesztek?

2014. február 28.

Miért nem alkalmasak önmagukban az intelligencia-tesztek a tehetség felismerésére, a tehetségterületek azonosítására? Mire lehetnek jók ellenben mégis a pszichológus kezében? És mit válasszon akkor a hagyományos intelligencia- és kreativitástesztek helyett a tehetségsegítő szakember?  A hagyományos tehetség-tesztek kritikája Gyarmathy Éva pszichológustól.

Ön a tehetségazonosításra szolgáló hagyományos teszteket meglehetősen kritikusan szemléli, erről éppen most ír könyvet. Mi az, amit a tehetségtesztek nem tudnak mérni?
A tehetség összetett jelenség: a személyes és a környezeti változóknak a finom összjátékát kívánja. A tehetséget tehát állandóan meg kell – és érdemes is – figyelni. Nem azonosítani kell a tehetséget, hanem vizsgálni. Az azonosítás ugyanis azt jelenti, hogy valakire rámondjuk: ezen és ezen a területen ő a tehetség. Míg a vizsgálat azt jelenti, hogy az illetőről megállapítjuk, mi az erős oldala, és azt keressük, mi lesz az, ami őt ezen a téren előbbre viszi. Azt, hogy egy gyermek miben lesz majd tehetség a későbbiek során, legtöbbször nem is tudjuk előre megmondani, hiszen az évek során változhat – viszont jól körül tudjuk határolni az erősségeit.

Az elsietett tehetségazonosítás akár skatulyázáshoz is vezethet, például ha valakire túl korán mondják rá, hogy ő a matematikai tehetség egy közösségben. Az ilyen azonosítás leszűkíti a gyermek fejlődésének a lehetőségeit, még akkor is, ha a matematika tanulása általában segíti a gondolkodás fejlődését – ha csak arrafelé haladhat, amit meghatároztak neki, az lehet, hogy egy idő után hátráltatni fogja a képességeinek a kibontakoztatását. Nincs nagyobb teher egy gyermeken, mint a tehetség-címke, amit egy teszt után a felnőttek mintegy ráaggatnak a gyerekre.

Ön a személyes praxisában is találkozott olyanokkal, akiknek ártott a rosszkor vagy rosszul végzett teszt, illetve tehetség-azonosítás?
Nem is egy olyan fiatal felnőttet ismerek, akivel gyerekként közölték, hogy igen intelligens és tehetséges, amire ő kényelmesen hátradőlt, annak tudatában, hogy milyen „nagymenő”, aztán harmincévesen csodálkozott rá, hogy nem jutott semmire. A tesztekkel az a gond, hogy sem azt nem motiválja az eredmény, akire azt az eredményt hozzák ki, hogy nem tehetséges, sem azt, akire meg rásütik, hogy milyen kiemelkedő intelligenciájú – mert az előbbit elkedvetlenítheti, míg az utóbbit pedig elkényelmesítheti. És mindkettő az erőfeszítést csökkentheti, és így a képességek fejlődése ellen hat!



 

Mi a fő különbség a tesztek és a vizsgálatok között?
A teszt egyszeri alkalom, míg a vizsgálat olyan folyamat, ami több forrásra épít, a szakemberek, a tanárok, a szülők, és a társak megfigyelései egyaránt szerepet kapnak benne. A jó vizsgálat magában foglalja a tevékenység-megfigyeléseket és az érdeklődés-felméréseket. A tehetség lényege ugyanis nem a képesség önmagában, hanem sokkal inkább a tevékenység. Hiába akarunk valakivel a szabad idejében folyton matematika feladatokat megoldatni, azért, mert egy mérés során jól teljesített – ha az egészhez semmi kedve, akkor ez az erőltetés belső hajtóerő nélkül nem hoz eredményt.

A tehetséggondozás lényege, hogy olyan programokat kínáljunk, ahova a gyermek saját választása, érdeklődése alapján, örömmel és motiváltan megy el, és nem a felnőttek kiválogatása nyomán.
A jó kérdés úgy hangzik: szeretnél-e atommagokat nézegetni? Szeretnél-e eljönni velünk, és körülnézni a paksi atomerőműben? Sok gyerek hallani sem akar majd ilyesmiről – de lesz néhány, akinek éppen ekkor csillan fel a szeme, ők lesznek nagy valószínűséggel a fizikai-kémiai terület ígéretei. A tehetséget először úgy lehet felismerni, ha megnézzük: ki akar egyáltalán valamit, valami különlegeset, valami speciálisat. Ezért sokkal inkább a gyerekeknek szóló érdekes programok indítására kell koncentrálni, mint a tehetségazonosításra.

A tesztek további hátránya, hogy azokat az átlagra dolgozták ki, azaz megbicsaklanak minden különlegesen. Ezért van az, hogy az intelligencia-mérésnél könnyen szerezhet egy különösen magas intelligenciájú gyerek akár értelmi fogyatékos papírt is, mert nagy mértékben eltér az átlagostól.

Mi az összefüggés a tehetség és a sok teszt által mért IQ között?
Ezeket nem szabad összekeverni! És mégis azt látjuk: a tehetség keresésekor az intelligencia-teszteket helyezik előtérbe. Pedig tudni kell, hogy az IQ teszteket eredetileg kutatási célra dolgozták ki, vagyis statisztikai jellegű eredményekre, ezért aztán az egyes gyermekről nem árulnak el túl sokat. Ha egy csoportot kívánunk kutatni, arra az IQ-teszt nagyon megfelel. De az egyénre nézve már nem!

Mégis: mikor érdemes, mikor kell használni a teszteket?
Akkor kell használni teszteket, ha valamilyen kérdés merül fel. Ilyen esetben én magam is használom azokat. Az igazán jól használható vizsgálat azonban nem csak az IQ-t méri, hanem egy kognitív profilt, egy gondolkodási szerkezetet mutat. Mindenkinek vannak erős és gyenge oldalai. Ezért ha már vizsgálunk, akkor több mutatót kell néznünk egyszerre, hiszen még a legtehetségesebb embernek is van gyenge oldala.

Nem érez fokozott szülői elvárást – akár csodavárást – a tesztekkel kapcsolatban? Vagyis hogy túl sokan vannak olyanok, akik egy egyszeri vizsgálat alapján azonnal szeretnének egyszerű válaszokat kapni arról, hogy tehetséges-e a gyermekük?
De, ez érezhető, és a szülő ambíciója önmagában még nem is gond – a lényeg, hogy a tehetséggondozó szakember meg tudja őrizni a „szakmai hidegvérét”, és úgy tudja megállapítani: mi az, ami tehetség irányú fejlődést tesz lehetővé valakinél!