Menü megnyitása

A tehetséggondozásban a szabadság a legfontosabb

2014. január 30.

Mátrixszemlélet és a Z generáció gondjai, a tehetségbarát társadalom és a szakképzés összefüggései: a Tehetségsegítő Tanácsok Országos Kollégiumának (TTOK) elnökével ezekről a témákról is beszélgettünk.

Pais Ella Reginát, a Pécsi Tudományegyetem pszichológusként is aktív oktatóját 2012 novemberében, a Tehetségsegítő Tanácsok Országos Kollégiumának (TTOK) alakuló ülésén nagy többséggel választották az új testület elnökének. A kétéves mandátum félidején túl arra voltunk kíváncsiak, a testület elnökeként hogyan látja a tehetségsegítő tanácsok működését és azt, milyen messze van Magyarország a tehetségbarát társadalom fogalmától. 
 
- A leghatékonyabban működő, tehetséggondozással foglalkozó szervezetek nem egymás fölé, hanem egymás mellé rendelve működnek. Hol a helyük a Tehetségsegítő Tanácsoknak a magyar tehetséggondozás szisztémájában?
- Valóban, az egymás mellettiség igen termékeny szervezeti forma. A hazai tehetséggondozó rendszert egy mátrixszal modellezhetnénk: nem hierarchikus, alá- és fölérendeltségi viszonyok alapján működő rendszer, hanem számos egymás mellett, párhuzamosan működő kisebb-nagyobb szerveződés hozza létre a hálózatot. Lényeges, hogy az országban gyakorlatilag bárki elemévé válhat ennek a mátrixnak, legyen szó civil szervezetről, iskoláról vagy akár magánszemélyről. Az így megszülető Tehetségpontok, melyekből már jóval több mint ezer működik az országban, az egész rendszer legfantasztikusabb találmányai: a Tehetségpontnak nincsenek „felettesei”, akitől útmutatót vagy irányítást kapna. A Tehetségpont lényege az önszerveződés, így jöhet létre a legkisebb településektől a nagyvárosokig bárhol. A Tehetségsegítő Tanácsok és a Tehetségpontok között sem hierarchikus a viszony: ennyi szervezetnél már lehetetlen, hogy mindenki megoldja a saját képviseletét, ezért a Tehetségpontok tanácsokba szerveződtek. A Tehetségsegítő Tanács elsősorban érdekképviseleti szerv, ami segítő és információs funkciókat is ellát, különösen a pályázatok kapcsán.
 
- Vagyis ez a magyarázata annak, hogy az egy-egy Tehetségsegítő Tanácshoz csatlakozó Tehetségpontok rendkívül eltérő területeken működnek.
- Igen, a tanácsok többsége területi alapon szerveződik – szemben a Tehetségsegítő Tanácsok Országos Kollégiumával –, a rendszer ettől marad szabad, rugalmas és nyitott. A tehetséggondozásban ma a szabadságot tartom a legfontosabbnak, különösen a Z generáció igényeit figyelembe véve, hiszen az ő elvárásaik között például nincs helye semmiféle hierarchikus kötöttségnek. 
 
- A Tehetségsegítő Tanácsok mindig erős helyi bázissal rendelkeznek. Hogyan jönnek létre?
- Az országban ott születnek igazán erős helyi Tehetségsegítő Tanácsok, ahol létezik egy elkötelezett iskolavezető, aki a régióban fellelhető legkülönbözőbb tehetségterületen dolgozó csoportokat, szerveződéseket egybefogja, munkájukat összehangolja, lehetőséget ad és érdekképviseletet biztosít a számukra. Így születik meg a Tehetségpontokból a helyi Tehetségsegítő Tanács. Hogy kik a tanács tagjai, az regionálisan és településenként is változó. A Pécs-Baranyai Tehetségsegítő Tanácsban például közoktatási intézmény vagy egyetemi kar mellett civil szervezetet és a regionális kereskedelmi és iparkamarát is ott találjuk.
 
- Miért lényeges a civilek vagy éppen a kamara jelenléte a Tehetségsegítő Tanácsban?
- A Tehetségpontok és a Tehetségsegítő Tanácsok nem jogi személyek, ami a pályázatoknál nagy nehézséget jelent, de ha van egy jogi személyiséggel rendelkező civil szervezet, az megkönnyíti a feladatot. Ami a kereskedelmi és iparkamarát illeti, úgy vélem, Magyarországon elhanyagolt terület a gyakorlatban, a mesterségben megmutatkozó tehetség megbecsülése. Ha az oktatáspolitika úgy véli, hogy a szakképzésnek erősödnie kell, akkor annak meg kell jelennie a tehetséggondozásban is. Amikor a szakképző iskoláknak tehetségvásárt tartottunk Pécsett, mindannyiunkat ámulatba ejtettek a fiatalok által készített termékek és eszközök. Egy ilyen alkalom akkor tölti be funkcióját, ha a tehetségek és a felhasználói oldal, vagyis a munkaerőpiac képviselői találkoznak egymással. Ebben pedig a kamara nagy segítségünkre van, hiszen jól ismerik a piac szereplőit. 
 
- Mi az ideális létszáma a Tehetségsegítő Tanácsoknak?
- Nincs ilyen megkötés, minden a helyi kezdeményezéstől függ. El kell mondanom, hogy kitűnő partnereink a tanárok, akik az egész tehetséggondozás kulcsszereplői: ők azok, akik találkoznak a gyerekekkel, észreveszik és felfedezik a tehetségüket, majd Tehetségpontban kezdenek gondolkodni, vagyis gondoskodnak arról, hogy a fiatal bekerüljön a rendszerbe. A gyerekek persze kikerülnek az iskolából, de jönnek helyettük újak, így a Tehetségpontok tevékenysége is változik. A TTOK lényeges jövőbeli feladatának látom a tehetséggondozás folyamatjellegének megerősítését, vagyis azt, hogy ne kallódjon el a gyerek, ha befejezi az általános iskolát. Nevezzük „tehetség kompetenciakártyának” azt a dokumentumot, amit ha más intézménybe kerül, magával vihet, és amin feljegyezzük, hogy milyen területen mutat tehetséget. Természetesen itt nem a géniuszokról beszélek, akik speciális fejlesztő programot kívánnak.
 
- A Tehetségsegítő Tanácsok távlatos tervei között szerepel a tehetségbarát társadalom létrehozása. Messze vagyunk a céltól? 
- Két részre bontanám a válaszomat. Úgy vélem, a magyar társadalom a géniuszokkal nagyon is tehetségbarát: az országosan vagy nemzetközileg is kiugró teljesítményt nyújtó fiatalok többnyire megkapják azt a segítséget, ami az indulásukhoz kell. A tehetségbarát attitűd a hétköznapokban, családi vagy iskolai szinten nézve már korántsem ennyire egyértelmű. Pszichológusként is állítom, hogy az iskolai helyzetben a tehetségesnek mondott gyerek problémát jelent a tanárnak, hiszen másképp gondolkodik, mint a nagy átlag, kritikus szemléletű, nem ritkán egy területen kiemelkedő, a többi tanórán pedig unatkozik. A tehetséges gyerek mindig egy kicsit más, mint a többiek, ami az egy vagy több területen megmutatkozó tehetségéből fakad. Ezt a tényt a magyar iskolarendszernek is kezelnie kell valahogyan. Probléma, hogy a társadalom nem érzékeli a megtérülést: az iskola, a szülők, a barátok mind azonnali és látványos eredményt várnak. A csoda viszont egyrészt nem születik meg egyik napról a másikra, azért rengeteget kell dolgozni, másrészt az lesz az igazi csoda, amikor a tehetséges gyerek a munkaerőpiacon a legjobb helyeket és lehetőségeket fogja megtalálni. Ma még nincs azon a szinten az elfogadás, ahol lennie kellene és ahová reményeim szerint nemsokára eljutunk. Talán még soha nem volt ennyi kreatív és tehetséges, ugyanakkor több területen rendkívül motiválatlan fiatal, mint amennyi a mostani tizenéves korosztályban előfordul. Azonban ahhoz, hogy a tehetség ígérete valósággá váljon, motiválni, támogatni kell a diákokat. 
 
- A Tehetségsegítő Tanácsok munkájából mit érzékel egy tehetséges diák?
- Azt hiszem, a gyereknek nem kell feltétlenül tudnia, hogy sokan sokat dolgoznak az ő sikeréért, ez inkább a szülőknek fontos. A diáknak az a fontos, hogy minél többször megmutatkozhasson, hogy prezentálhassa, amit alkotott, amire képes. Az, hogy ezt ki és milyen helyzetekben biztosítja, számukra kevésbé lényeges, de ezért nem kárhoztathatjuk őket, hiszen nekik más a dolguk. 
 
- A Tehetségsegítő Tanácsok térképére nézve feltűnő, hogy Nyugat-Magyarországon kevesebb tanács működik. 
- Így van, Vas és Zala megyében kevesebb tanács jött létre, ami mögött több ok állhat. Hozzáteszem azt is, hogy mindannyian más módon működünk: van, ahol látványosabb ötletekkel zajlik a tanácsok élete, máshol csendesebben, visszafogottabban, de a fiatalok iránti elkötelezettség és törődés változatlan. 
 
- A Nemzeti Tehetség Programnak volt egy kiírása, ami kifejezetten a Tehetségsegítő Tanácsok tevékenységét támogatta fél- és egymillió forint közötti összeggel. Hogyan hasznosultak ezek a támogatások?
- Nagyon sikeres pályázati cikluson vagyunk túl. Az összegek részben arra fordítódtak, hogy újabb Tehetségpontok, Tehetségsegítő Tanácsok szülessenek, illetve arra, hogy a meglévők működését hatékonyabbá tegyük. Magát a lehetőséget is rendkívül lényegesnek tartom, hiszen érzékelniük kell a területen dolgozóknak, hogy a munkájukat anyagilag is támogatják a döntéshozók. Anélkül pedig nem megy a dolog: a gyerekeket utaztatni kell, eszközök kellenek és így tovább. 
 
- 2012 novemberében választottak meg a TTOK elnökének. Milyen feladatot lát el a kollégium, illetve az elnökség?
- A kollégium azért jött létre, hogy legyen országos képviselete a nyolcvan Tehetségsegítő Tanácsnak, hiszen bármennyire is mátrixszerűen működünk, ekkora hálózatnál már nehéz megoldani az egyéni képviseletet. A TTOK elnöke a különböző döntéshozó szerveknél és a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsban képviseli a tanácsokat, átlátja az egész rendszer működését. A TTOK eddigi működését pozitívan értékelem, elsősorban érdekképviseleti szempontból, hiszen gyorsan és hatékonyan jutnak el az információk a legfontosabb fórumokig. Úgy vélem, a rendszer elemei közötti kapcsolatokat erősíteni kell: érdemes egymás működését megismernünk, tanulni a jó gyakorlatokból. A TTOK-ban különböző, tematikus alapon szerveződő munkacsoportok dolgoznak: az egymás mellettiség és az egymásra épülés is megvalósul ebben a felállásban.  
 
- Az utóbbi időben a Z generációval foglalkozik. Kik ők, mit érdemes róluk tudnunk a tehetséggondozás szempontjából? 
- A 2000-es évtizedben születetteket nevezzük Z generációnak. Nagyon megváltozott fiatalokkal kell dolgoznunk, a megszokottól eltérő megközelítési módokkal, új módszerekkel. Mert hiába találjuk a leghatékonyabbnak tűnő rendszert, ha nem tudjuk, kicsoda és milyen ő valójában, hogyan lehet motiválni, ha nem ismerjük, mi érdekli és miért. Ennél a generációnál sok területen más jegyek mutatkoznak, mint az őt megelőzőknél: ahogy mondtam, a sok kreatív fiatal között sok a motiválatlan, akikhez más motivációs struktúrával érdemes közelíteni. Rendkívül gyakorlatiasak, problémában gondolkodnak, minden vonzza őket, amit meg tudnak építeni, létre tudnak hozni. Mindennek alaposan utánanéznek, ami érdekli őket, de a gépies tanulás már nem működik náluk. A vizuális kompetenciáik nagyon megerősödtek, ami természetesen összefügg a számítógép előtt eltöltött idővel. A hagyományos nyelvtanulási módszerekkel náluk nehezebb sikert elérni, de a gyakorlatorientált nyelvoktatás, ahol sok a szereplés, a beszéd, a játék, célravezető lehet.