Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Több, mint 170 Tehetségpontot akkreditáltak

2015. június 23.

Nemrég zajlott a Tehetségpontok idei akkreditációs eljárása. Szántó Juditot az újításokról és a tapasztalatokról kérdeztük. A felkészülést mostantól e-learning tananyag is segíti.

Szántó Judit

A Nemzeti Tehetségpont igazgatója, Szántó Judit elmondta, hogy a mostani fázisban 135 új Tehetségpont akkreditációja zajlott le sikerrel, de emellett 41 „újrázót” is köszönthettek. Ezek olyan szervezetek, melyek három éve kaptak akkreditált vagy akkreditált kiváló minősítést, és idén jött el a minősítés megújításának az ideje. Mostanra a Kárpát-medencét behálózó Tehetségpontok száma meghaladja az 1400-at. A regisztráció után a következő lépcsőfok lehet az akkreditáció, a Tehetségpont tehetséggondozó munkájának minősítése.

 
Az akkreditációban először részt vevő 135 esetben csakúgy, mint az előző évben, igény szerint online és személyes látogatás útján zajlott a minősítési folyamat. Szántó Judit elárulja, hogy voltak ugyan, akiket kezdetben elriasztott az online felület, de folyamatosan nő azok száma, akik érzik, hogy ezzel a módszerrel sok időt és energiát lehet megtakarítani. Valójában nem is az adatok rendszerbe való feltöltése vesz igénybe sok időt, hanem a szóban forgó szervezet tehetséggondozó tevékenységével kapcsolatos információk összegyűjtése és rendszerezése. Az akkreditáció során a Tehetségpontoknak ugyanis számot kell vetniük saját tevékenységükkel, meg kell nevezniük, hogy Tehetségpontként milyen tájékoztató funkciókat képesek ellátni, illetve mi az, ami egyedivé teszi a működésüket. Az akkreditációs eljárás során éppen ezért a felkért szakértők nem is annyira a leírtakat igazoló dokumentumokra kíváncsiak, inkább a tehetséggondozó tevékenység mibenlétét akarják világosan látni.

A már akkreditált, vagyis újrázó Tehetségpontok maguk dönthetnek arról, hogy a szakértők személyesen keressék-e fel őket, vagy csupán az online feltöltött anyagaik alapján tájékozódnak. Szántó Judit elmondja, hogy számos olyan Tehetségpont van, ahol nem kérnek személyes látogatást. A három évvel ezelőtti szemle, valamint az online felületre történt adatfeltöltés alapján bizalommal fordulunk az akkreditációját megújító Tehetségpont felé: miért lenne oka valótlan adatokat feltölteni, az élet úgyis megmutatja, ha valami nem a minősítést igazoló adatok alapján történik.  

A szakértők esetleges látogatása minden esetben segítő jellegű, konzultáció és tanácsadás egyben, és sosem ellenőrzés. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Tehetségpontok és az akkreditációjukat figyelemmel kísérő szakértők közötti jó kapcsolat gyakran megmarad, hosszú távon is eredményes együttműködéseket létrehozva.

Menjünk végig a folyamat állomásain! Évente átlagosan 120 Tehetségpont regisztrál a Kárpát-medencében, ezeknek közel tíz százaléka határainkon túli intézmény. A regisztráció lehetőségét ma már nem kell külön reklámozni, ráadásul nem a Tehetségpontok számának a növelése az elsődleges cél, hanem az, hogy a meglévők hatékonyan működjenek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a regisztráció legelső és legfontosabb feltétele egy szakmája iránt rendkívül elhivatott pedagógus, aki amellett, hogy maga is tehetséggondozó tevékenységet végez, egyfelől maga köré gyűjti hasonló kollégáit, másrészt rendszerezi vonatkozó munkájukat, illetve a terveiket.
 
A Tehetségpontok térképe


A regisztráció a hazai tehetséggondozással kapcsolatos információkat összegyűjtő tehetseg.hu weboldalon zajlik, ahol a szakmai és személyi hátteret, az intézmény általános és speciális programjait érintő kérdésekre kell válaszolni, továbbá meg kell jelölni, hogy milyen korosztályt, illetve milyen tehetségterülete(ke)t céloznak meg munkájukkal. A regisztrált Tehetségpontok jogosulttá válnak a Tehetségpont logó használatára, továbbá a regisztráció ténye előnyt jelent bizonyos pályázatoknál.

Ahhoz, hogy akkreditálttá válhasson egy Tehetségpont, teljesítenie kell bizonyos alapfeltételeket. A két legfontosabb, hogy legalább egy pedagógusuk elvégezzen egy 30 órás tehetséggondozással kapcsolatos képzést, illetve az intézménynek legyen legalább egy saját tehetséggondozó programja. A Tehetségpont-hálózatban számtalan szolgáltatás áll a tagok rendelkezésére: folyamatosan értesülnek a különböző pályázatokról, részt vehetnek számos felnőttképzésen és akkreditált pedagógusképzéseken, emellett profitálhatnak a tehetseg.hu-n is elérhető számos kiadványból.

Lényeges kiemelni az e-learning tananyagokat, melyek szintén elérhetőek a Tehetségpontok számára. A legújabb, Balogh László és Mező Ferenc nevével fémjelzett anyag éppen a Tehetségpontok online létrehozása, akkreditációja témájában született azért, hogy a lehető leggördülékenyebbé tegye a folyamatot, választ adva az eljárás során felmerülő kérdések többségére. Az online elérhető tananyag mellett továbbra is jelentős szerep jut az akkreditáció előtt zajló személyes felkészítőknek.

A regisztrált Tehetségpontból legalább egyéves működés után akkreditált vagy akkreditált kiváló Tehetségpont válhat: a kiválóság feltétele, hogy milyen mértékben teljesíti túl az adott intézmény a minimálisan előírt feltételeket. Az akkreditáció mindig az elmúlt három év teljesítményét figyeli, ez pedig elegendő hosszúságú idő egy valóban értékes tehetséggondozó program kidolgozására.

Amikor arról kérdezzük a Nemzeti Tehetségpont igazgatóját, hogy miért érdemes az akkreditációs folyamat állomásait végigjárni, azt mondja, hogy a Tehetségpontok valójában így ébrednek rá saját munkájuk értékére, továbbá a más Tehetségpontokkal való együttműködésekben rejlő számtalan lehetőségre. A Nemzeti Tehetségpont feladata a kooperáció elősegítése és élénkítése: a szakmai háttér mellett anyagi támogatást is nyújtanak a Tehetségpontoknak. A pályázati kiírások kifejezetten együttműködésre serkentik a résztvevőket: a Tehetséghidak Program egyik legsikeresebb eleme volt a tudástranszfer alprojekt, mely a régiók határain átlépve segítette a jó gyakorlatok terjedését. Az akkreditált Tehetségpontok hálózata akkor tud igazán fejlődni, ha a rendszer egyes elemei közös célokat tűznek maguk elé. Ennek egyik lehetséges útja olyan programok szervezése, melyekre a hálózat több tagja is könnyen rá tud csatlakozni.

A Tehetségpont hálózatba jelentkező szervezetek, intézmények regisztrációs és akkreditációs folyamatait a Nemzeti Tehetségpont koordinálja. Hasonlóan az előző két évhez, a Nemzeti Tehetségpont működéséhez szükséges anyagi támogatást a Nemzeti Tehetség Program biztosítja, idén az NTP-NT-M-14-es pályázati forrásból.