Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

MOL Tehetségtámogató Program Művészet-tudomány 2017

Beadási határidő: 2017. szeptember 30. 00:00
2017-ben ismét meghirdetik a MOL Tehetségtámogató Programot Művészet-tudomány kategóriában

A program a művészet vagy a tudományok területén tehetséges és eredményes fiatalok támogatását tűzte ki célul. A nyertes pályázók eszköztámogatásban vagy útiköltség-támogatásban részesülnek. 

A pályázat fiatal művészek, tehetséges zenészek és ifjú kutatók fejlődését segíti. Számukra egy hangszer megvásárlása, az előadásokra, tudományos versenyekre való felkészüléshez szükséges eszközök biztosítása, vagy egy-egy verseny, kurzus útiköltségeinek támogatása jelenti általában a legnagyobb segítséget. Örömmel közreműködünk abban, hogy tehetségük kibontakoztatásával ezek a gyerekek ne csak saját, hanem környezetük fejlődéséhez, gazdagításához is hozzájárulhassanak.

Kik pályázhatnak?

  • egyéni (vagy páros) pályázatot nyújthatnak be, akik
  • rendelkeznek magyar állampolgársággal, állandó magyarországi lakhellyel és magyarországi közoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat
  • 10. életévüket legalább ebben az évben betöltik vagy 18. életévüket legfeljebb 2017-ben töltik be, ill. 18. életévüket már betöltötték, de még középiskolás tanulók lesznek a 2017-2018-as tanévben és még nem tettek érettségit. 
  • csoportos pályázatot nyújthatnak be iskolai csapatok, csoportok (pl. színjátszó-kör, kórus, tudományos vetélkedősorozaton induló csapat, állandó szakköri csoport stb.).

A pályázat benyújtási határideje (a postai bélyegző dátuma számít): 2017. szeptember 30.