Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Szabó Kálmán Tehetségprogram

Jelentkezési határidő: 2016. november 30. 00:00
Tehetséges, de anyagi gondokkal küzdő középiskolás fiatalok egyetemi tanulmányainak támogatása ösztöndíjjal, mentorolással és tehetséggondozással

A Szabó Kálmán Tehetségprogramot fiatal hallgatók alapították azzal a céllal, hogy olyan középiskolás diákokat segítsenek hozzá a továbbtanuláshoz kötött ösztöndíjhoz, akik anyagi okokból elesnének ettől a lehetőségtől. A Program végzős középiskolásoknak szól, akik kimagasló tanulmányi eredményekkel rendelkeznek és Budapesten, a Corvinus Egyetemen vagy az ELTE alkalmazott közgazdaságtan alapszakán szeretnének továbbtanulni.

A Tehetségprogram alapítói és működtetői a Corvinus Egyetem hallgatói, a Rajk László Szakkollégium tagjai, akik munkájukat önkéntes alapon végezik. 

Az ösztöndíjprogram támogatása három pilléren alapul. Az első az anyagi támogatás, amely egy évre szól: az első két félév tandíjával megegyező, szabad felhasználású ösztöndíjjal támogatják a tehetségeket. Az anyagi támogatás mellett szakmailag is segítséget nyújtanak: ingyenes angol órákat és tantárgyi felkészítőket, illetve egy Mentorprogramon keresztül.

A középiskolás diákok jelentkezését november 30-ig várják!